A sajtó által tolmácsolt merénylet szerint 2014-től - TopicsExpress



          

A sajtó által tolmácsolt merénylet szerint 2014-től kötelező lesz a többi mellett a PCV-méreginjekció is, s a magyar kislányok művi meddővé tételére 1 milliárd közpénzt fordítanak, ami a laikusokat megtévesztő, méhnyakrák elleni védőoltás címszóval jelenik meg a költségvetésben... Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ehhez nekünk is lesz néhány keresetlen szavunk, nem hagyjuk, hogy véghezvigyék. Az államtitkárságnak erre semmiféle felhatalmazása nincs, egyértelműen hivatali túlkapásról van szó. Mielőtt megtennénk a bűnvádi feljelentést, megvárjuk, milyen jogi köntösben kívánják lenyomni a nemzet torkán ezt az újabb fasisztoid merényletet. Valószínűleg bűnszövetkezetben elkövetett, hivatali hatalommal való visszaélésért, valamint hűtlen kezelésért, továbbá foglalkozás körében elkövetett tömeges veszélyeztetés tárgyában fogunk feljelentést tenni a felelősök ellen. Valószínűnek tartjuk, hogy csak riogatásként, s a társadalom félrevezetésének céljából csinált hamis oltáspropagandáról van szó. Emlékezzünk: tavaly és tavalyelőtt az ÁNTSZ-es Ócsai Lajos haknizta végig a médiát hasonló valótlanságokkal - tavalyelőtt a PCV, tavaly pedig a HPV és a bárányhimlő vakcinák kötelezőségével borzolta a kedélyeket. Közelednek a választások. Ha idén sem sikerül az oltási önkény felszámolását kikényszerítenünk, akkor párttá alakulunk, s jövőre az Országgyűlésen belülről visszük véghez a változást. Addig is mindenkit arra bíztatok, hogy polgári engedetlenség keretében tagadja meg gyermekei vakcináztatását. Az oltási dogma téves tudományos előfeltevéseken alapul, és kizárólag a vakcinalobbi profitérdeke számára kívánatos. A törvényileg előírt kötelezettség a legalapvetőbb alapjogokat tapossa sárba, és durván sért több, Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezményt. Jogász szimpatizánsainkkal dolgozunk az állam elleni kötelezettségszegési eljárás megindításán. Álljunk ki határozottan gyermekeink egészsége, élete érdekében! Az oltás visszafordíthatatlan merénylet, amit bármi áron kerüljünk el. Ha az orvos, védőnő megfenyeget, vetessünk fel a zsarolásról jegyzőkönyvet. Jó, ha hangfelvételt is készítünk ilyen eseményekről. Szülői joga, sőt emberi kötelessége megvédeni gyermekét mindenkinek a felelőtlen, fasisztoid egészségügyi kormányzat önkényével szemben. A változásért azzal tehetünk a legtöbbet, ha véleményünket nyíltan felvállalva kommunikáljuk környezetünk felé. A veszélyeztetést nem az oltásmegtagadó, hanem az oltásba beleegyező szülő követi el - bizonyos oltások esetében az oltottak látens vírusgazdákká válnak, s tünetmentesen megfertőzhetik az oltott és oltatlan embereket környezetükben. Csatlakozzatok, gyertek minél többen, harcoljuk ki közös összefogással, hogy gyermekeinkről az örök természeti törvényekkel összhangban saját, felelős belátásunk szerint gondoskodhassunk, s mániákus hazudozók, dogmatikus vakcinaügynökök ne hajthassák őket áldozati bárányként az ostobaság és a profitéhség vágóhídjára. Labant Csaba Kapcsolódó: Az oltás biológiai fegyver, vagy az orvostudomány áldása? Lehet, hogy kötelező lesz a HPV elleni oltás? Halálos orvoslás Indiai vezető orvosprofesszor: az oltás által okozott halálesetek száma tízszerese az oltás által esetlegesen megelőzhető megbetegedéseknek! Bűnvádi eljárásokat indítunk oltóorvosok ellen BOTRÁNY! Rákellenes vitamint titkol a gyógyszeripar Még a neve is hibás: Védő-oltás
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 18:28:28 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015