A sajátos igényű gyerekek is kerülhetnek kórházba, sőt ők - TopicsExpress



          

A sajátos igényű gyerekek is kerülhetnek kórházba, sőt ők talán többször találkoznak az egészségügy képviselőivel, mint az átlagos gyerekek. Vajon hogyan viszonyul a magyar egészségügy az autista, a Down-szindrómás, a mozgássérült, vagy más speciális bánásmódot igénylő gyerekekhez. Erről beszél majd Gyarmati Andrea: (Nem is annyira) sajátos igények az egészségügyben Az eltérő fejlődésű gyerekek igényei nem térnek el jelentősen a többi gyerekétől: nekik is arra van szükségük, hogy emberi méltóságukat tiszteletben tartsák, biztonságban, szeretetben, szabadon, éhség, fájdalom és mellőzöttség nélkül élhessenek. A "sajátos" jelző nem magukra a szükségletekre vonatkozik, hanem arra, hogy a kielégítésükben mennyire és milyen módon kell a környezetnek közreműködnie. Az egészségügyben sem különleges bánásmódra és privilégiumokra van szükségük, hanem ugyanarra az emberi, korrekt és empatikus hozzáállásra, mint másoknak. A sérült gyerekek életét jellemzően erősebben átszövi az egészségügyi intézményekkel és a szakemberekkel való kapcsolat, így azt, hogy milyen az orvoslás humánumának színvonala, ők nem csak jobban, hanem többször is a bőrükön érzik. Tapasztalataik ennél fogva nem pusztán a sajátos igényű páciensek helyzetéről, hanem az egész rendszer működéséről szólnak. nemfogfajni.eu
Posted on: Mon, 05 Aug 2013 20:00:09 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015