Augusztus 13-án történt: 1849 – A világosi fegyverletétel: 1849. augusztus 13-án a teljhatalommal felruházott Görgey Artúr a törzskarával a Bohus-kastélyban írta alá a feltétel nélküli megadásról szóló egyezményt Rüdiger vezérkari főnökével és Frolovval. Magára a fegyverletételre a szőllősi mezőn került sor. 1849. augusztus 13-án, hétfői napon itt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg Rüdiger orosz tábornok előtt. A Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt. A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott. Görgey ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le. Balkezesek világnapja – Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án ünnepeljük a Föld népességének csaknem 15 százalékát kitevő balkezeseket. Ezen a napon született: 1818 – Haan Lajos evangélikus lelkész, történetíró, az MTA tagja († 1891). Sámsonházán (Nógrád vármegye) született, ahol atyja lelkész volt. Közép- és felső iskoláit Mezőberényben és Eperjesen végezte, 1841-1842-ben külföldi egyetemeken (Jenában, Gothában, Berlinben) tanult teológiát. 1842 őszén Selmecbányára hívták lelkésznek és tanárnak. 1848-ban Nagylakon lett lelkész. Mint nemzetőr vett részt a szabadságharcban. 1855-ben Békéscsabán lett lelkész. Később megválasztották Haan Lajost a bányai evangélikus egyházkerület főjegyzőjének. Jelentős egyháztörténeti műveket írt. 1877-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1850 – Forster Géza magyar mezőgazdász, agrárpolitikus († 1907). 1880-tól a Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium szolgálatába lépett, a mezőgazdasági szakoktatás és kísérleti ügyek vezetője volt, 1908-tól már miniszteri tanácsosi címmel. Tehetséges gazdaként pusztarádai (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) birtokát kiváló mintagazdasággá is emelte. Gazdasága volt a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Bugyi községben is. 1891-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) igazgatója lett, s e tisztséget haláláig ellátta. Hivatali működése alatt az egyesület taglétszáma több mint duplájára emelkedett. Megindította az OMGE „Köztelek” című lapját, s az 1892-től rendszeressé váló OMGE Évkönyvek kiadását. Nevéhez fűződik a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének (GEOSZ) létrehozása is. Alapítója és ügyvezető elnöke volt a Magyar Gazdák Vásárcsarnok Ellátó Szövetkezetének. Részt vett a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetében, az 1896-ban létesült „Hangya” Országos Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, továbbá az 1899-ben alakult Gazdák Biztosító Szövetkezete alapításában. 1892-től mint vezérigazgató vezette a Tattersall és a lóvásártér ügyeit. Ő kezdeményezte az országos visszhangot kiváltó székelyföldi akciót, mely a gazdaságilag pusztuló térség megsegítését jelentette. 1895 – Barta István olimpiai bajnok vízilabdázó († 1948) 1906 – Borsos Miklós magyar szobrászművész, képzőművész, grafikus († 1990). Az erdélyi Nagyszeben városában látta meg a napvilágot 1906. augusztus 13-án. Családja a román betörés elől 1916-ban Győrbe menekült. Győrben, a helyi bencés gimnáziumban végezte tanulmányait, mialatt művészeti órákat is vett Pandur Józseftől és Békéssy Leótól is. 1922-ben családja végleg úgy döntött, hogy a városban telepednek le. Sikertelen főiskolai felvételije után Firenzébe utazott, ahol behatóan megismerkedhetett a reneszánsz művészettel. 1929-ben néhány hónapig hallgatója volt a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolának, de abbahagyta tanulmányait és helyette barátjával, Pohárnok Zoltánnal inkább újabb vándorútra indult, ezúttal a francia riviérára. Festőként 1924-ben mutatkozott be először, egy győri kiállításon. 1932-ben a Nemzeti Szalon csoportkiállításán vett részt, utána több helyi kiállításon is, mígnem 1941-ben a Tamás Galériában rendezett tárlata feltűnően nagy sikert aratott. Hamarosan tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának, megbízásokat kapott, műveit sorra vásárolták a gyűjtők. 1943-ban az Ernst Múzeumban szerepelt egy csoportos kiállításon Barcsay Jenővel, Dési Huber Istvánnal, Gadányi Jenővel és Pálffy Péterrel. 1945-ben beválasztották a Művészeti Tanácsba, s ezért a fővárosba költözött. 1946 és 1960 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt, tanítványai közé tartozik Schrammel Imre is. Oktatott, de mellette mindvégig cselekvő egyénisége maradt a kor művészeti életének. Számos tanulmányutat tett, melyek egyikén találkozott Henry Moore-ral is. 1966-ban a velencei biennálén képviselte szobraival, domborításaival a magyar művészetet. Több száz könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival, miközben 1968-ban a Győri Műcsarnokban, 1976-ban és 1986-ban pedig a Múzeumi Képtárban is volt önálló tárlata. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galéria termeiben nyílt nagyszabású gyűjteményes kiállítása. 1979-ben a Győr városának ajándékozott műveiből, a Káptalandombon állandó kiállítás nyílt, és még ebben az évben a város díszpolgárává avatták. 1989-ben jelent meg a munkásságát bemutató reprezentatív kötet. Szerzője: L. Kovásznai Viktória művészettörténész. 84 éves korában érte a halál. 1921 – Sarkadi Imre magyar író († 1961). A magyar parasztság 1945 utáni átalakulásának ihletett krónikása, valamint a modern társadalom erkölcsi problémáinak újszerű, drámai hangvételű ábrázolója volt.Rövid, de fordulatos és változatos életútja örök tanulással, élmények halmozásával telt. Máig tisztázatlan halála egy olyan pályát tört ketté, ami a legnagyobbak közé emelhette volna. 1927-ben Nagy László Európa-bajnok műkorcsolyázó, orvos († 2005) 1928-ban Dávid Gyula erdélyi magyar irodalomtörténész, könyvszerkesztő. Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született Árapatakon Dávid Gyula és Imre Ida gyermekeként. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végezte Kolozsváron 1947–1951 között. 1951–1953 között a kolozsvári Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője. 1953–1956 között aspiráns, 1956–1957 között a Bolyai Egyetem tanársegédje. 1957–1964 között politikai elítélt. 1964–1965 között Kolozsvárott vízvezetékszerelőként dolgozott. 1965–1969 között szabadfoglalkozású volt. 1970–1992 között a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője, valamint a kolozsvári szerkesztőség vezetője. 1980 óta a Romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztőbizottsági tagja, 1994-től főszerkesztője. 1990-ben a Román Sajtófigyelő szerkesztője és kiadója volt. 1991–1999 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, 1999 óta tiszteletbeli elnöke. 1991–1995 között az Erdélyi Múzeumot szerkesztette. 1992-től nyugdíjas, a kolozsvári Polis Könyvkiadó ügyvezetője. 1992-ben a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjaként működött. 1942-ben Horváth Balázs ügyvéd, politikus, az Antall-kormány belügyminisztere († 2006). 1988-ban alapító tagja a Magyar Demokrata Fórumnak. 1989 és 1990 között Veszprém megyei elnöke. 1990 és 1993 között a párt országos elnökségének tagja. 1991-ben rövid ideig ügyvezető alelnök. 1993 és 1995, majd 1996 és 2004 között veszprémi városi elnöke. Antall József miniszterelnök őt jelölte ki a rendszerváltás utáni első belügyminiszternek és ezáltal félhivatalos helyettesének. Belügyminisztersége alatt készült el a volt szocialista államok közül először önkormányzati törvény. Bukását 1990 decemberében az ún. „taxisblokád” okozta, lemondott. Ezt követően az Antall-kormányban 1990-től 1991-ig a határon túli magyarokkal foglalkozó tárca nélküli miniszter, majd 1991 és 1993 között a sportirányításért, valamint az Országgyűlés és a kormány közötti kapcsolattartásért illetékes tárca nélküli miniszter. Antall halála után megalakuló Boross-kormányban nem kapott szerepet. 1990-ben a Veszprém megye 6. számú egyéni választókerületben szerzett mandátumot. 1994-ben nem jutott be az Országgyűlésbe. 1998-tól minden választáson egyéni mandátumot szerzett. 1998 és 2004 között az MDF frakcióvezető-helyettese. 2004-ben a Dávid Ibolya pártelnök politikáját kritizáló Lakitelek-munkacsoport tagja. Később kizárták a frakcióból, amit a parlament ügyrendi bizottsága megerősített. A ciklus végéig független képviselőként dolgozott. A Lakitelek-munkacsoportból keletkezett Nemzeti Fórum egyesület alapító tagja, mely szövetségesi megállapodást kötött a Fidesszel. A 2006-os választásokon már a Fidesz színeiben jutott be az Országgyűlésbe. 2002-től haláláig a Veszprém Megyei Közgyűlés előbb független tagja volt, majd belépett a Fidesz-frakcióba. Helyére az Országgyűlésbe az időközi választáson (október 1.) nyertes unokaöccse, Horváth Zsolt került be. 1942-ben Hunyady György pszichológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Kutatási területe a köznapi történeti gondolkodás, a szociálpszichológia története, a szociális megismerés és az attitűdök vizsgálata, a nézetrendszerek és a politikai pszichológia. Munkásságának kezdetén a fogalomvizsgálat és a szociálpszichológia kérdéseivel foglalkozott, később a 20. századra vonatkozó történeti és családpszichológiai vonatkozásai és a sztereotípiák kérdését kutatta. Az 1990-es években kibővítette a történeti pszichológiai kutatásait és beemelte a politikai pszichológia elemeit. A 2000-es évektől munkássága a szociálpszichológia történetével foglakozik, ebből önálló könyvet írt és könyvsorozatot indított el. Több kutató életművét és a szociálpszichológia újító törekvéseit dolgozza fel. Másik fő témája a gazdaságpszichológia kiterjedt megjelenítése és alkalmazása. Emellett tovább folytatta sztereotípiakutatásait, ahol kimutatta, hogy a pszichológusok kezében a klasszikus szociálpszichológia új módszerrel történő vizsgálata a 21. század társadalompolitikai feszültségeinek értelmezésében is alapvető eszköz. Több mint százötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, valamint számos pszichológiai tárgyú könyv szerkesztője. Munkáit magyar és angol nyelven adja közre. E napon halt meg: 1134-ben Szent Piroska, I. László magyar király leánya, II. Jóannész bizánci császár felesége (1088). Piroska mindössze két esztendős volt, amikor anyja, Adelhaid meghalt, majd 1095. július 29-én apját is elveszítette. A hét esztendősen teljes árvaságra jutott hercegnő 1095-től évekig unokabátyja, Könyves Kálmán udvarában élt. 16 évesen nehéz lépésre kényszerítette az ország érdeke, mert 1104-ben eljegyezték a bizánci trónörökössel, Komnenosz Jánossal. A házasság megkötéséhez Piroskának át kellett térnie az ortodox vallásra, amelyben az Eiréné (Irén) nevet kapta. Házasságából nyolc gyermek származott: Komnenosz Alexiosz (1106-1142): társcsászár (1122-1142), Komnena Mária (1106-1144/51), Komnenosz Andronikosz (1108-1142), Komnena Anna (1110 - ?). Piroska a bizánci udvarban sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, küldötteket Magyarországról, soha nem fordított hátat hazájának, többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között. Ő alapította Bizánc egyik legfőbb kolostorát, a Pantokrator-kolostort, és a vele egybeépített 50 ágyas kórházat. Utóbbi az Arab Birodalom kórházainak és a középkori Európa kórházainak építésekor példaképül szolgált. 1851-ben Prágay János honvéd alezredes, a kubai felszabadító hadsereg tábornoka, történetíró (1811) 1865-ben Semmelweis Ignác magyar orvos, "az anyák megmentője" (1818). A középiskolát a Várban működött Budai Egyetemi kir. kat. Gimnáziumban járta ki. Egyetemi tanulmányait 1837 őszén a bécsi jogi fakultáson kezdte, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. Az első évet ott végezte el, majd 1839 és 1841 között a II. József által elüldözött jezsuiták kolostorába telepített – (Neue Weltgasse, később Újvilág, ma Semmelweis utca) pesti egyetem másod-harmad éves hallgatója. A 4-5. évfolyamot ismét Bécsben végezte. Már korán magára vonta tanárainak - különösen Karl von Rokitanskynak és Josef Škodának - figyelmét. Az előbbi engedélyével éveken át, szinte naponta látogatta az anatómia-részleget és végzett számtalan boncolást. Nehézségek hivatása gyakorlásában 1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum. Majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban (Allgemeines Krankenhaus). Néhány hónappal később Breit orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, és Semmelweis elvesztette állását. Angol nyelvórákat vett, és az Írországba (Dublin) való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére került. 1847-es itáliai (velencei) szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még azon év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Első munkahelyén, 1846-tól a bécsi közkórházban, majd 1851-től következő munkahelyén a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának (nem tiszteletdíjas) főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben. Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást. Az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését is csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája nyomán fogadták el lassan, 1877-től kezdődően. Semmelweis első megállapítása az volt, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot. A későbbi összefüggésre ennek alkalmazása közben jött rá. Ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, ám ez nem akadályozta meg a klórt abban, hogy a kézre tapadt baktériumokat is megölje. Szinte ismeretlen magyar szülészként csak szélmalomharcot tudott folytatni a kor tekintélyes, és különböző (ma már bizonyítottan téves) elméleteket hirdető szülészeivel szemben. A mikroorganizmusok felfedezése, Louis Pasteur munkássága hozta meg az áttörést, ennek nyomán kezdett Lister is 1865-ben (Semmelweis halálának évében) a karbolsavas antiszepszissel foglalkozni. A tisztaságra való törekvés általában jelen volt - bizonyára tapasztalati alapon - a különböző történelmi korok orvoslásában/sebészetében, de a korban messze nem olyan tudatosan és alaposan, ahogy manapság. Kivétel talán az egyes államok középkor végére eső gyakorlata a „Dreckapotheke”, amit Luther is megemlít. Felfedezése: A gyermekágyi láz halálozási adatai a Bécsi Közkórház I. és II. sz. klinikáján, 1841-1846. Nyilvánvalóan az I.sz. klinikán volt nagyobb a mortalitás 1861-es könyvében, Semmelweis bemutatja a kórbonctan 1823-as fellendülésének (első függőleges vonal) egybeesését a gyermekágyi láz áldozataival. A második függőleges vonal a klóros kézmosás 1847-es bevezetésének időpontját jelzi. A dublini szülőotthon, ahol nem volt kórbonctan, 1784-1849 közötti történeti statisztikáját a kék görbe jeleníti meg. Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Ignác antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. (Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak) A statisztikai bizonyítékokat, pedig egyszerűen komolytalannak tartották. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit maga Semmelweis nem használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is. I.sz. klinika II.sz. klinika év szülésszám elhalálozás arány (%) születésszám elhalálozás arány (%) 1841 3,036 237 7.8 2,442 86 3.5 1842 3,287 518 15.8 2,659 202 7.6 1843 3,060 274 9.0 2,739 164 6.0 1844 3,157 260 8.2 2,956 68 2.3 1845 3,492 241 6.9 3,241 66 2.0 1846 4,010 459 11.4 3,754 105 2.8 Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát. 1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhoffer Máriával. Öt gyermekük született, akik közül hárman megérték a felnőttkort, de csak egyiküknek születtek utódai. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt 1 százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát. Publikációi: 1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését. 1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország-úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe. 1860-ban Bécsben adatta ki 1861-es évszámmal megjelenő, német nyelvű könyvét (Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése). Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította. 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz. Halála 1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Döblingenben elmegyógyintézetbe zárták. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt. Előbb a schmelzi temetőben temették el, majd annak felszámolása után, 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta kerepesi temetőbeli saját sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott. A halála körüli kérdések A hivatalos verzió szerint (gennyvérűség) szepszis végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a lueses dementia (elbutulás) jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben - az akkor rendelkezésre álló eszközökkel - egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait, pedig aki akkoriban rendszeresen boncolt, a fertőzést nemigen kerülhette el. Ugyancsak gyakori volt a fertőzés a fogorvosok körében, amíg a kórokozó természetére fény nem derült, és a kórkép gyógyítása meg nem oldódott. A 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a hűdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise), amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése okozott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani őt betegeitől. A helyes diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről szóló jól ismert, s a (Paralysis progressiva) kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások az ő megállapításának helyességét igazolták. A vérmérgezéses teóriát, vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szembeni összeesküvés okozta volna, messzemenően cáfolják az új, alapos, levéltári kutatásra, a korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok is. Érdekes következtetésre jutott viszont Garamvölgyi László ismert bűnügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megmentőjét tényleg brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézet pincéjében. A „cui prodest?” kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége bőven lehetett és kapóra jött a betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése is. Dr. Czeizel Endre leírása szerint Semmelweis enyhén szólva „nehéz” ember volt, de nem volt elmebeteg. Elmegyógyintézetbe utalásáról feleségének panaszait követően háromtagú konzílium döntött, akik „lehetőséget láttak orvosi indokkal történő eltávolítására”. A tragikus véget azonban bizonyosan nem akarták, „nem számítottak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak brutális magatartására, sőt gyilkos tettére.” Az ápolók két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták (a boncolási lelet többszörös végtagtörésről is szól), majd „megkötözve orvosi ellátás nélkül a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni.” Semmelweis felesége később megváltoztatta nevét és morfinista lett; fia, Béla öngyilkosságot követett el. lAz 1857-1864 közötti róla készített képek mutatják gyors öregedését 1946-ban Ábel Jakab kenus (1925). 1939-től 1946-ig a csepeli Weisz Manfréd Torna Klub, illetve a Csepeli Munkás Torna Egylet kenusa. 1942-ben, 1943-ban, 1944-ben, 1945-ben kenu egyes 1000 méteren, 1943-ban kenu egyes 10 000 méteren magyar bajnok. 1944-ben kenu kettes 10 000 méteren, 1946-ban kenu tízes 10 000 méteren magyar bajnok. Az első magyar bajnok kenus. A csepeli Weiss Manfréd Gyár esztergályosa volt, vízi baleset áldozata lett. Sírja a csepeli temetőben ma is látható. 1977-ben Bendefy László magyar földmérő mérnök, geológus, történész (1904). A Vas megyei Vasváron született, három fiatalabb testvére volt. Cholnoky Jenő hatására 1928-ban a budapesti Műegyetemen mérnöki diplomát szerzett, de érdeklődési körében már ekkor benne volt a geológia, amelynek tárgyait párhuzamosan hallgatta a mérnöki kar tárgyaival. Így már 1929-ben a budapesti Tudományegyetemen geológus diplomát is szerzett. 1924–1929 között – egyetemi tanulmányai mellett – a Vas megyei múzeum ásvány- kőzet- és őslénytárának anyagát rendezte és folytatta a korábban megszakadt baltavári (Bérbaltavár) őslénytani ásatást. 1928-tól a Pest megyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulatnál dolgozott, mint mérnök. Egyetemi tanulmányait „summa cum laude” minősítéssel végezte el. 1931-ben a Háromszögelő Hivatalhoz került, és mérnöki képzettségét geodétaként hasznosította. 1934-ben felvette a Bendefy nevet. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos főmunkatársa lett. 1958-ban megkapta a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot. A Magyarhoni Földtani Társulat szakosztályi alelnöke, majd a Geodéziai Bibliográfia főszerkesztője volt. 1924-től jelentek meg írásai a földtan, technikatörténet, hazai folyószabályozások témakörökben. Római tanulmányútja során a Vatikán levéltárában kutatott, és a keleten maradt magyarokra vonatkozó adatokat talált. Eredményeit több könyvben - Kummagyaria és A magyarok kaukázusi őshazája. Gyeretyán országa - tette közzé. Az ő kezdeményezésére állították fel a Halászbástya műveinek együtteséhez tartozó, Antal Károly szobrászművész Julianus és Gerhardus barát szobrát, melyhez Bendefy felajánlotta az 1936-ban megjelent, Az ismeretlen Julianus című könyvének honoráriumát. 1977-ben hunyt el, az óbudai temető 32/1-V-103 sírjában nyugszik. 1994-ben Örsi Ferenc író, forgatókönyvíró. Leghíresebb műve a filmsorozatban majd regényben is megjelent A Tenkes kapitánya (1927)
Posted on: Tue, 13 Aug 2013 09:51:57 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015