Az eredeti felfogás szerint a jogot (a csupa nagybetűvel írt - TopicsExpress



          

Az eredeti felfogás szerint a jogot (a csupa nagybetűvel írt „TÖRVÉNYT”) a szuverén uralkodó adja („szentesíti”), amivel egyben ígéri, hogy maga is igazodik majd hozzá, és ez az ígéret nem is marad üres szó. Megjegyzendő, hogy ezen értelmezés szerint (Nyugat-)Németországban jó ideig az a vélemény uralkodott, hogy – mivel Hitler alkotmányos úton került hatalomra, s a törvényeket az alkotmányos rendnek megfelelően hozták – a III. Birodalom „Rechtsstaat” volt. Erre válaszolt Gustav Radbruch híres tétele, amely szerint az „elviselhetetlenül igazságtalan” jogszabály normalogikai szempontból érvénytelen. Az európai integrációs szervezetekben nem is a „Rechtsstaat”-felfogást tekintik mértékadónak, hanem az angolszász eredetű „joguralom” („Rule of Law”) kifejezés a használatos; ez olvasható a Konvenció preambulumának hivatalos angol nyelvű szövegében is, amelyet hazánk ratifikált. Eszerint tehát annak értelmezésében a szuverén jogalkotó hatalma nem korlátlan, mert a törvényeknek igazodniuk kell bizonyos – a közösséghez tartozó államok által közös egyetértéssel elfogadott és nemzetközi dokumentumokban is emlegetett – elvekhez. mozgovilag/?p=6434
Posted on: Fri, 13 Sep 2013 09:31:27 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015