Az ízületi betegségek lelki háttere Az ízületi betegségek - TopicsExpress



          

Az ízületi betegségek lelki háttere Az ízületi betegségek mindig mozgással kapcsolatos korlátokat szab a beteg számára. Általában azokat az embereket érintik, akik képtelenek egy kis lazításra, görcsösen élik az életüket, és állandó jövésmenésben, rohanásban vannak. Ilyenkor a szervezet felismeri, hogy a psziché nem állítja meg a mozgást, ezért fizikai akadályt gördít elé, és az egész szervezetet úgymond kényszerpihenőre ítéli. A természetes pihenést az is lehetetlenné teszi, hogy az ilyen ember általában csak a saját eredményeit képes értékelni és kielégítőnek látni, így állandóan ugrásra kész helyzetben vagy, hogy mások munkáját korrigálja, kipótolja. Így viszont tényleg képtelenség a pihenés. Nem véletlen tehát az sem, hogy a betegség jellemzően idős korban jelentkezik, hiszen az idősebb generáció az, aki mereven ragaszkodik szabályokhoz, normákhoz, régi rendszerekhez és szokásokhoz, és képtelen lazán venni az életet. Nem szívesen adják ki a feladatokat a kezükből, még akkor sem, ha a testük már nehezen bírja azokat megvalósítani. Jellegzetes példa erre az anyós, aki sosem adja át a terepet a menyének a konyhában, olyan görcsösen ragaszkodik, hogy teste kispadra küldi egy időre.Másik felismerhető tünet az állandó magyarázkodás, amely abból adódik, hogy az illető sosem elégedett az eredményekkel. A fenséges karácsonyi vacsora közben is egyre csak azt hajtogatja, hogy valami miatt nem elég puha a hús, vagy túlfőtt a tészta. Az állandó tökéletességre törekvés egy perc nyugtot sem hagy a számára, melyet teste szintén nem tűr túl sokáig. Gerincprobléma Az oly gyakori gerincbetegségek – mint amilyen a Scheuermann-kór is – mind azt jelzik, hogy az illető képtelen az élet területeihez alkalmazkodni. A merev gerinc a hozzáállás merevségét tükrözi. Nem képes minden irányba hajlani - nem képes minden tényezőt elfogadni. Amennyiben a gerincprobléma már gyerekkorban jelentkezik, akkor a negatív attitűdök nem a gyerekben, hanem a szülők által örökített szokásokban keresendők. Amit a gyerek otthon lát, olyanná lesz. Ízületi gyulladás Ha folyamatosan csinálsz valamit, sosem fordítasz magadra elegendő időt, későn fekszel, korán kelsz, akkor ahogy egész szervezeted, ízületeid sem tudnak pihenni. Ennek hatására gyulladás következik be, mely arra kényszerít, hogy a fájdalomra, tehát önkéntelenül is magadra koncentrálj, és mozgás helyett, a felépülésig az ágyban maradj, és pihenj. Kopás Az ízületi kopás már a gyulladás egy továbbfajult változata, mely mind a tünetekre, mind pedig az életmódodra értendő. Az ízületi folyadék már nem képes a mozgáshoz szükséges kenőanyagot biztosítani, így a mozgás állandó korlátozás alá kerül. Ez a legerősebb jelzés a szervezeted részéről, hogy most már ideje lenne megállnod!
Posted on: Sun, 04 Aug 2013 18:46:18 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015