BÓNA REZSŐ (RUDI) az egyik PESTI SRÁC, akinek soha nem adatott meg, hogy ÜNNEPELHESSEN, mint a mostani kirakat-forradalmárok, akik elárulták és elárulják 1956 szellemiségét Évek óta, látva a hajléktalanná váló- elesett embereket, ismét és ismét rettegve gondolok Bóna Rezső (Rudira), aki szintén hajléktalanként végezte. Ha valaki nem tudná, hogy ki volt Bóna „Rudi”, annak itt leírnám, hogy Mansfeld Péter 1956-os „pesti srácok” szabadságharcos csapatához tartozott, mint a legjobb barátja… Alább idéznék Szemenyei-Kiss Tamás, 1956 DIDERGŐ LÁNGJAI című könyvéből, vagyis abból a fejezetből, amelyikben Bóna „Rudi” történetét írja le: „13 év múltán az összes ajtó bezárult körülötte…, szó szerint és átvitt értelemben is. Soha többé nem állt talpra, hátralevő éveiben mindinkább hanyatló erővel viaskodott a börtönben szerzett betegségével – az alkoholmámorral és azzal a nyomorral, melyhez foghatót csak társai némelyike szenvedtek el Kádár alkirálysága idején. Az 1990. esztendő számára már túlságosan későn érkezett meg. – Volt egy délelőtt, amikor fél órán át fontosnak látszott egykori zárkatársa számára, Göncz Árpád tűzte kopottas zakójára a boldog-boldogtalannak osztogatott érdemérmet, de az a tűzfényes csillagóra is elmúlt, jöttek a légszomjas órák, az éhezés hónapjai és az elfeledés, ahová Őt az ünneplők lökték. A II. kerületi Török u. 2 sz. alatti lakásán egyetlenegyszer felkereste Őt Fónay Jenő, aki nem segíteni jött, csak aláírását kérte: igazolni azt, hogy ő, a POFOSZ akkori vezetője a forradalom résztvevője, valódi szabadságharcos volt a Széna téren. – Rudi csak nézte, nézte a börtönből ismerős arcot…, nem írt alá, nem igazolt semmit…, hangtalanul kifordult az ajtón, saját lakásában egyedül hagyta a hívatlan vendéget. Ott, a Török utcai lakásban, amely 1996 tavaszáig még az övé volt, nem élt egyedül. Együtt vegetált, morzsolgatta napjait Hidegkuti Anikóval, az Aranycsapat csodacsatára másik gyermekével – kettejüket gyakran látták együtt a Duna-parti Fény presszó elé kitett asztalok mellett ülve, ahol sohasem beszélgettek, csak bámultak maguk elé, a semmibe. Az 1956-os szabadságharc negyvenedik évfordulója úgy múlt el, hogy környezetükből, a legendás időkre emlékező ünnepségekből nem érzékeltek semmit…, őket sem kereste senki. A házban lakók mesélték (és a minden szempontból későn érkezett egykori bajtársak), hogy Bóna Rudi élettársa, Anikó holtteste hetekig ott volt a lakásban, bejelentést senki sem tett, a hullát már erősen bomlott állapotban szállították el a lakásnak alig-alig nevezhető sötét odúból. Bóna Rezső magyar állampolgárnak, a Köztársasági Érdemrend tulajdonosának két héttel később már nem volt hova hazatérni. Az önkormányzati hatóságok elvették az utolsó menedékét is – ezt követően az emberi ronccsá vált egykori szabadságharcos budai és pesti kapualjakban húzta meg magát éjszakánként, vagy a parkokban a többi csavargó között.” blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=70638&n=furaila&blog
Posted on: Sat, 26 Oct 2013 16:58:27 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015