Felgyújtotta magát Árok Kornél A Szocdemek ügyvezető - TopicsExpress



          

Felgyújtotta magát Árok Kornél A Szocdemek ügyvezető elnöke a tűzoltók új védőruhájával kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. Sem a belügyminiszter, sem az országos katasztrófavédelmi főigazgató nem áll szóba Árok Kornéllal, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának ügyvezető elnökével, aki aggodalmát fejezte ki az új "magyar" tűzoltó védőruhával kapcsolatban. Az egykori tűzoltó július 5-én Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt tartott a témában sajtótájékoztatót. Tűzoltók sérültek Ahogy a Lánglovagok.hu tűzoltóportál korábban megírta, az R13-as védőruha csapatpróbáján problémák merültek fel, a tűzoltók leginkább a ruha nem megfelelő hővédő képességére panaszkodtak. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezért tűzszimulációs gyakorlatot rendelt el, amely során egy tűzoltó a jobb vállán első, a bal vállán, másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A szakszervezetek nyomására az OKF újabb gyakorlatot rendelt el, melyen az R13-ast viselő két tűzoltó szintén megégett. A Vastagbőr blog egy közérdekűadat-igényléssel kiderítette, hogy a csapatpróbára vásárolt 300 darab védőruháért 69 342 000 forintot fizetett az OKF. Gyurka Tímea tű. ezredes, hivatalvezető által aláírt levél szerint csupán három olyan bőrpír jellegű sérülés történt, amely a katasztrófavédelem közvetlen beavatkozói állományának viszonylatában, hasonló körülmények között, a jelenleg használatban lévő védőruházat viselése mellett is szokványosnak mondható. A hivatalvezető a válaszában ugyanakkor megismételte Petróczi Tímeának, az OKF szóvivőjének - aki korábban teljes mértékben tagadta a sérülés tényét - azon csúsztatását, miszerint a "szabványos vizsgálat eredményei alapján az R13-as típusú tűzoltó bevetési védőruha a kettes teljesítményfokozatnak, azaz a lehetséges minősítések közül a magasabb védőképességnek felel meg". Csakhogy az egyéni védőeszközök követelményeiről szóló 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet szerint a védőeszközök a védelmi szintjük alapján nem kettő, hanem három kategóriába vannak sorolva. Az első kategóriába olyan védőeszközök tartoznak, mint például a napszemüveg vagy egy kertészkesztyű. A harmadik kategóriában vannak azok, amelyek hő hatásának kitett környezetben használhatók, ahol a környezeti levegő értéke eléri vagy meghaladja a 100 °C-ot, vagy ezzel azonos hatást keltő klímaviszonyok vannak jelen. Pontosan ez az, ami a tűzoltói munkára jellemző. A második kategóriába pedig azon védőeszközök tartoznak, amelyek az elsőbe és a harmadikba se. Az egykoron határőrként dolgozó Gyurka Tímea tű. ezredes a válaszában kínos hibát is vétett, összekeverte a svájci Genfet a belga Ghenttel. Utóbbi helyen van a Centexbel tanúsító intézet, amely állításuk szerint kimondta, hogy az R13 az uniós előírásoknak megfelel, így az EU teljes területén forgalmazható. Amúgy az R13 nem teljes egészében magyar gyártmány, a védőruha alapanyaga belga. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság június 16-án a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, a kirendeltségvezetők, a tűzoltóparancsnokok és a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) részvételével tartott országos értekezletet. Ezen az R13-is téma volt. Az eseményről szóló hivatalos tájékoztatásból az azonban kimaradt, ám a HTFSZ-nek köszönhetően nyilvánosságra került, hogy a katasztrófavédelem egyik vezetője arra célzott a teljes parancsnoki kar előtt, a tűzoltói érdekvédelemnek teljes mértékben el kell fogadnia az eddigi vizsgálati eredményeket a tűzoltói védőruházat megfelelőségéről, valamint egyéb katasztrófavédelmi rendszerek tökéletességéről. Elmondása szerint amennyiben a szakszervezetek ezt nem teszik meg, súlyosan veszélyeztetik a tűzoltók védőruhába vetett bizalmát, és az állampolgárok szervezetbe vetett hitét. A tűzoltók nem válhatnak a tűz martalékává Árok Kornél a sajtótájékoztatóján kijelentette: a tűzoltók biztonsága, testi épsége nem lehet politikai és gazdasági csatározásoknak a színtere. A pártvezetőt egy dolog érdekli, egykori kollegái biztonságban dolgozhassanak a jövőben is. Árok Kornél összefüggések keresésének szándéka nélkül megemlítette, hogy a gyártó Respirátor Zrt. vezérigazgatója az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Műszaki Tanácsadó Testületének tagja. A politikus amiatt viszont értetlenségét fejezte ki, hogy 69 millió forintért az OKF előre megvásárolta a csapatpróbára szánt védőruhákat. A pártvezető annak a szellemében, hogy a tűzoltók nem válhatnak a tűz martalékává, azt kéri a gyártó vezérigazgatójától és az országos katasztrófavédelmi főigazgatótól, hogy adjanak személyes garanciát arra, hogy ezek a ruhák valóban megfelelnek azon a kritériumoknak, amelyeket egy ruhának a tűzoltói beavatkozásnál biztosítani kell. A sajtótájékoztatón Árok Kornél egy leselejtezett Sattler védőruhát viselt, olyat, mint amit 16 évvel ezelőtt, amikor hivatásos tűzoltónak felszerelt, ő is viselt. Ennek ujját demonstrációs célból 15 másodpercre lángba borította. Nem szenvedett sérülést. Lánglovagok.hu (2013. július 5.)
Posted on: Fri, 05 Jul 2013 20:38:10 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015