Gyerekkoromban Kőbányán volt egy legendás trafik, a "Kába". Ha jól emlékszem, a tulajdonost hívták így, Kába, mittudomén, talán János. Ilyen varázsvilág volt az apró bolt, tele a maszekvilág válogatott javaival: frédibénis kistévével, műanyag katonákkal, apró kétforintos autókkal, négyszínű és vetkőzős golyóstollal, sósborszeszes cukorkákkal (külön papírba csomagolva minden darab), műborostyán Kálki-szipkával, kacsintós pénztárcákkal... meg az Lemezárugyár nagyágyúival, a Holdautóval, a Holdrakétával és a naiv szocio-futurizmus más áhított termékeivel, a fröccsöntött-műanyag szocializmus és a népi találékonyság megannyi különös termékével. Nekünk, gyerekeknek afféle prefogyasztói mennyország volt ez, mindent a sajátos "kábaszag" lengett be, a dohányok, műanyag játékok és cukorkák semmivel össze nem téveszthető illata, ami a vásárlás után is napokig érződött még mindenen. Napi rendszerességgel néztük meg az ablaknyi kirakatot, hogy jött-e valami új, és megvan-e még az a régi, amit kinéztünk magunknak, hogy majd egyszer... A rendszerrel való első súrlódásaim is a Kába körül kristályosodtak ki. Nem voltam hajlandó lelkiismeretes úttörőként iskolai takarékbélyeget vásárolni, hiszen a Kábánál minden forintomnak megvolt a jó előre kiosztott helye. Sikkasztottam is, az iskolatejre-kiflire szüleimtől kapott egyforintosokat vontam ki stikában a szocialista tervgazdálkodás nagy malomkövei közül, hogy a farvízen evickélő, gyanús magánszektort támogassam velük. De az első komoly összecsapást a tiki-taki jelentette. Ez két tömör műanyag golyó volt, zsinórral összekötve, a zsinór közepén egy karika, amibe az ember beledugta az ujját, majd alul-fölül gyorsan összecsapkodta a golyókat, amelyek óriási zajt okoztak (időnként jól rácsaptak a golyóbűvölő csuklójára), és elegendő gyakorlás után egyre előkelőbb helyet biztosítottak az állandóan változó gyerekhierarchiában. A tiki-taki elsődleges beszerzési helye természetesen a Kába volt, de azután a tiki-takit "betiltották". Ez vélhetőleg csak a Bánya utcai iskola vezetőinek helyi döntése volt (baromira idegesíthette őket az állandó kelepelés), de gyorsan beindult a suttogó propaganda, hogy "azok", "a Párt" tiltotta be a játékot; így visszagondolva persze nehezen hiszem, hogy Kádár János egyszer csak az asztalra csapott a Politikai Bizottságban: "Kédvés élvtársnők, élvtársak, bárátaim: válámit kézdénünk kéne már ézzel á tikitákivál!!!" Híre ment, hogy a Kába a törvénnyel, és még ki tudja, mi mindennel dacolva pult alól árulja a tiki-takit, és a Kába is hírét vette, hogy ennek híre ment (gondolom, ő maga terjesztette), mert azontúl határozottan összeesküvő arcot vágott, ha valaki nála akarta pótolni a tanárok által zsinórban elkobzott tiki-takiját: "Aztán vigyázz vele, fiam, mert rászálltak!" - hajolt oda titokzatosan afféle kiskereskedelmi karbonariként. Értett a marketinghez, az kétségtelen. Aztán jött a nyári szünet, őszre pedig már vadul golyóztunk: a szivárványos belsejű kínai üveggolyókat (ötven fillérért darabját) persze a Kábánál szereztük be, de kevésbé tehetősek tíz darab fényesre suvickolt csapágygolyót is vásárolhattak kettőhatvanért. Kába valamikor a nyolcvanas évek közepén halhatott meg, a bolt bezárt. Nemsokára az egész utcát lebontották, új sorházak épültek a régi földszintes-egyemeletes, avétos polgárházak helyére a Kőrösin. Jobb is. Rosszul esne, ha ma esetleg egy Nemzeti Dohányboltot kellene látnom a régi Kába helyén.
Posted on: Thu, 11 Jul 2013 15:05:28 +0000