Ha még egyszer azt üzeni...... A 19 éves Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonaival, és a visszaúton hosszabb időre megálltak a lány Torinóban élő nagybátyjánál, Zeyk Józsefnél. Az emigráns honvédszázados mutatta be a családot a 82 éves Kossuth Lajosnak. Az erdélyi nemes kisasszony megilletődve lépett be a Via dei Mille 22 szám alatti ház kapuján, ahol az egykori kormányzó élt. Az özvegy Kossuth évek óta egyedül élt húga, inasa és szakácsa társaságában. Hozzászokott a magyarországi látogatókhoz, akik néha már fárasztották. A fiatal lány jelenléte azonban felvillanyozta. Bemutatta a családnak a várost, és kirándulásokat szervezett a környékre. Örömmel hallgatta a lány zongorajátékát és énekét, különösen a népdalokat szerette. Sarolta, aki az egész útról feljegyzéseket készített, megrendülten és sajnálattal írt a magányos Kossuthról, akit többnyire csak az Öregként említett. A család több mint fél évet maradt a városban, Kossuth Lajos pedig ezalatt fülig beleszeretett a nála 63 évvel fiatalabb lányba. Tisztában volt vele, hogy szerelme nem fog viszonzásra találni, de nem bírta ki, hogy ne legyen minél többet Sarolta közelében. Amikor tehette, leveleket is írt, amelyekben megpróbált atyai jóbarátként megszólalni, - többnyire sikertelenül, a levelekből kiolvasható érzelmek eléggé egyértelműek. Angol, francia, olasz és német idézetekkel zsúfolt leveleiben hol lelkem szeretett lányának, hol my dearest girl-nek, hol kedves Napsugaramnak nevezte Saroltát. Egy beszélgetés során Sarolta, talán tisztázandó a mind egyértelműbb helyzetet, egy rajzot készített arról, hányféle szeretet köthet össze két embert. „Jónak láttad engem emlékeztetni arra, hogy én a nagyatyád lehetnék, - nehogy esetleg elfelejtkezzem a határról, mely engem, a roskatag vénembert Tőled, a serdülő leánytól elválaszt”- írta később Kossuth. Az idős férfi nagyobb gyalogtúrákat is vállalt szerelme kedvéért. Egy ilyen alkalommal túrabotjával kipiszkált egy sziklából egy darab nyers gránitot, amelyből karkötőt készíttetett Saroltának, ezüst tokjára pedig a KL monogramot vésette. „Kedves, „engedelmes”, jó kisleányom. Hogy „kedves”, az igaz, csakhogy nem egész igazság, mert nekem az a jó kislány nemcsak kedves, hanem a kedvesnél is kedvesebb, legkedvesebb, leg, leg, leg, legkedvesebb. Virágaidat fotográfodhoz csatoltam, melyet mindig magammal hordok tárcámban, esténként meg-megnézem lefekvés előtt, s azt követem el rajta, amit Te az enyémmel még bizonyosan sohasem tettél.” Sarolta úgy tett, mintha nem venné észre Kossuth érzelmeit, egyszerre találta imponálónak, meghatónak és megmosolyogtatónak. Október elején a Zeyk-család Trieszten keresztül hazatért Erdélybe. Kossuthra rászakadt a magány. Tudta, hogy soha többé nem látja Saroltát. Még hét éven át írta szerelmének a leveleket: „Egy örökkévalóság óta nem kaptam hírt tőled, nem tudok semmit felőled; az én jó kis Sarikám, rossz Sarivá pillangózta ki magát, kirázta emlékezetéből öreg barátját, mint – hogy is, no? hát úgy, mint hálóingéből a bolhát. A hasonlat nem esztétikus, de talál. Tudtam, hogy így lesz, de mégis fáj.” A férfi szégyellte magát érzelmei miatt, de nem tudott felhagyni a levelezéssel. Arra kérte Saroltát, hogy semmisítse meg minden levelét, ahogy ő is elégeti az övéit. „Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni.” Sarolta azonban nem égette el a leveleket, túl becsesnek találta azokat. Amikor Kossuth erről értesült, egy bársonydobozt küldött neki ezüst varrókészlettel, aminek az aljában titkos rekesz volt a levelek számára. Sarolta nem sokkal hazaérkezése után megismerkedett Orbán Györggyel, s hamarosan összeházasodtak. Első gyermekük keresztapjának Kossuth Lajost kérték fel. Az idős férfi több levélben érdeklődött a férj iránt, megbecsüli-e eléggé a feleségét. Kossuth utolsó levele 1891-ben, 89 éves korában ment el Saroltának. Még három évet élt. Végrendeletében egy kis arany elefántot hagyott plátói szerelmére. Sarolta sokáig őrizte a titkot, de élete derekán elővette a leveleket a bársonydobozból, és eljuttatta azokat a Hatvany Lajos, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes által szerkesztett Esztendő című folyóiratnak, ahol 1918-ban megjelentek. Néhány évvel később közlekedési balesetben halt meg 58 évesen, fiatal nagymamaként. „Ő volt Május, én December” írta róla Kossuth Lajos, akinek élete végén megadatott, hogy még egyszer szerelmes legyen. A 19 éves Zeyk Sarolta 1884-ben európai körutazáson vett részt rokonaival, és a visszaúton hosszabb időre megálltak a lány Torinóban élő nagybátyjánál, Zeyk Józsefnél. Az emigráns honvédszázados mutatta be a családot a 82 éves Kossuth Lajosnak. Az erdélyi nemes kisasszony megilletődve lépett be a Via dei Mille 22 szám alatti ház kapuján, ahol az egykori kormányzó élt. Az özvegy Kossuth évek óta egyedül élt húga, inasa és szakácsa társaságában. Hozzászokott a magyarországi látogatókhoz, akik néha már fárasztották. A fiatal lány jelenléte azonban felvillanyozta. Bemutatta a családnak a várost, és kirándulásokat szervezett a környékre. Örömmel hallgatta a lány zongorajátékát és énekét, különösen a népdalokat szerette. Sarolta, aki az egész útról feljegyzéseket készített, megrendülten és sajnálattal írt a magányos Kossuthról, akit többnyire csak az Öregként említett. A család több mint fél évet maradt a városban, Kossuth Lajos pedig ezalatt fülig beleszeretett a nála 63 évvel fiatalabb lányba. Tisztában volt vele, hogy szerelme nem fog viszonzásra találni, de nem bírta ki, hogy ne legyen minél többet Sarolta közelében. Amikor tehette, leveleket is írt, amelyekben megpróbált atyai jóbarátként megszólalni, - többnyire sikertelenül, a levelekből kiolvasható érzelmek eléggé egyértelműek. Angol, francia, olasz és német idézetekkel zsúfolt leveleiben hol lelkem szeretett lányának, hol my dearest girl-nek, hol kedves Napsugaramnak nevezte Saroltát. Egy beszélgetés során Sarolta, talán tisztázandó a mind egyértelműbb helyzetet, egy rajzot készített arról, hányféle szeretet köthet össze két embert. „Jónak láttad engem emlékeztetni arra, hogy én a nagyatyád lehetnék, - nehogy esetleg elfelejtkezzem a határról, mely engem, a roskatag vénembert Tőled, a serdülő leánytól elválaszt”- írta később Kossuth. Az idős férfi nagyobb gyalogtúrákat is vállalt szerelme kedvéért. Egy ilyen alkalommal túrabotjával kipiszkált egy sziklából egy darab nyers gránitot, amelyből karkötőt készíttetett Saroltának, ezüst tokjára pedig a KL monogramot vésette. „Kedves, „engedelmes”, jó kisleányom. Hogy „kedves”, az igaz, csakhogy nem egész igazság, mert nekem az a jó kislány nemcsak kedves, hanem a kedvesnél is kedvesebb, legkedvesebb, leg, leg, leg, legkedvesebb. Virágaidat fotográfodhoz csatoltam, melyet mindig magammal hordok tárcámban, esténként meg-megnézem lefekvés előtt, s azt követem el rajta, amit Te az enyémmel még bizonyosan sohasem tettél.” Sarolta úgy tett, mintha nem venné észre Kossuth érzelmeit, egyszerre találta imponálónak, meghatónak és megmosolyogtatónak. Október elején a Zeyk-család Trieszten keresztül hazatért Erdélybe. Kossuthra rászakadt a magány. Tudta, hogy soha többé nem látja Saroltát. Még hét éven át írta szerelmének a leveleket: „Egy örökkévalóság óta nem kaptam hírt tőled, nem tudok semmit felőled; az én jó kis Sarikám, rossz Sarivá pillangózta ki magát, kirázta emlékezetéből öreg barátját, mint – hogy is, no? hát úgy, mint hálóingéből a bolhát. A hasonlat nem esztétikus, de talál. Tudtam, hogy így lesz, de mégis fáj.” A férfi szégyellte magát érzelmei miatt, de nem tudott felhagyni a levelezéssel. Arra kérte Saroltát, hogy semmisítse meg minden levelét, ahogy ő is elégeti az övéit. „Neked, tudom, nem látszand nevetségesnek, amit érzelmeim felől írtam, de más annak vehetné, engem kevés ember tud megérteni.” Sarolta azonban nem égette el a leveleket, túl becsesnek találta azokat. Amikor Kossuth erről értesült, egy bársonydobozt küldött neki ezüst varrókészlettel, aminek az aljában titkos rekesz volt a levelek számára. Sarolta nem sokkal hazaérkezése után megismerkedett Orbán Györggyel, s hamarosan összeházasodtak. Első gyermekük keresztapjának Kossuth Lajost kérték fel. Az idős férfi több levélben érdeklődött a férj iránt, megbecsüli-e eléggé a feleségét. Kossuth utolsó levele 1891-ben, 89 éves korában ment el Saroltának. Még három évet élt. Végrendeletében egy kis arany elefántot hagyott plátói szerelmére. Sarolta sokáig őrizte a titkot, de élete derekán elővette a leveleket a bársonydobozból, és eljuttatta azokat a Hatvany Lajos, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes által szerkesztett Esztendő című folyóiratnak, ahol 1918-ban megjelentek. Néhány évvel később közlekedési balesetben halt meg 58 évesen, fiatal nagymamaként. „Ő volt Május, én December” írta róla Kossuth Lajos, akinek élete végén megadatott, hogy még egyszer szerelmes legyen.
Posted on: Fri, 20 Sep 2013 17:52:52 +0000