Hajtás 2.0 Halvány reggeli derengés kezdődik. A szürke párába messziről egy rekedtes szarvas bőg bele, kicsit megkésetten, de reménnyel teli. Bízva abban hátha valamely tehén kétségbeesetten lődörög, nehogy már szűziesen kelljen nyugovóra térnie. Soha nem késő alapon. Fenn az égen gomolyfelhők gyülekeznek, lenn vadászok. A vezető vadász Robi, elég komor képpel beszélget három német ajkú kollégájával. Tegnap az irodán mikor szólni akart, hogy értesítsék a hajtókat, leállították a dologról. Költségmegtakarítás címén, szó sem lehet a bevált, gyakorlott hajtókról. Majd jönnek a közmunkások. Pont ettől félt ő is. Szerette, ha minden olajozottan történik. -Hogy mi lesz ebből?- merengett el a kérdésen, mikor a vadászkürtös belefújt próbaképp hangszerébe mellette. Reflexből majdnem lenyomta a torkán a zeneszerszámot. Gyilkos pillantására megakadt a művész hangképzése. Szép lassan eloldalgott. Végszóra megjelent a közmunkásbrigád szürke autója. Még meg sem álltak, már az egyik nő ugrik is ki belőle. Térdre is rogyott az igyekezettől. A sofőr is előmászik. Cékla képén fültől-fülig vigyor és bizalmasa oldalaz a főmufti felé. Károly a tisztességes neve, de mindenki csak Korinak vagy Kori Karinak hívja. Hogy miért, sejteni lehet, állandóan vörös képéről. De ez egy másik történet. -Jó napot! Megjöttünk! - szól a vigyor szájmozgás nélkül. Ismeri őket, tudja pár fröccsön már biztos túl vannak. Már épp cékla elkezdené mesélni élete egyetlen és legizgalmasabb sztoriját, „mikor issza a korsó sörét a kocsmában és megjelennek a zsaruk”, mikor kidől a hátsó ajtón egy apró nő, Etelka, és ront a vadászok és a sofőrjük közé. -Na csáá! Hogy vagytok? - mondja és büszkén körbenéz, látja-e valaki, milyen magas körökben forog ő, ily bizalmasan. Robi eddig képzeletben, hússzor leszúrta a vadásztőrrel magát és a körülötte vigyorgó, borízű hangok gazdáit. De még ez nem minden! Jön biciklivel a másik alakulat. Úgy látszik a szittyó alapvető felvételi követelmény, mert őrajtuk tisztán látszik, valamelyik krimóból jöttek. Hatalmas hanggal lökik el a bringákat maguktól. Testvéri köszöntés a másik csapattal, majd vidám lepajtizás vadásszal, erdésszel, németajkúval. -Te Pityu! Azt mondtad, tudsz németül. Akkor mondd el a germánnak, mekkora bikákat láttunk! - mondja csendes üvöltéssel az egyik svájcisapkás úriember. Pityu kilép a borgőzből, majd elkezd mutogatni. -Helló! - mondja, majd magára bök. -Mi láttuk! - majdnem kinyomja saját szemét. -Du négy bika! - és négyet mutat, majd a halántékához teszi két kezét, mutatóujjal kifelé. A német megszeppen, nevezetesen Günter, aztán csillogó szemmel értelmezi magában. Igen, látta, hogy ez a pali másik négy marhával idejött. Sűrűn ismétli – Ja, ja, ja! - és előveszi snapszos üvegét, majd megkínálja ezt a perfekt német Pityut. Ő diadalittasan hátranéz a többiek felé, aztán ő is megkínálja Güntert az üvegből, ami észrevétlen átvándorolt az ő kezébe. - Te jó ég! - gondolja Robi és gondolatban párszor megmártja kését Günterben is. Majd összehívja az egész alakulatot. Kiosztja teendőket, eligazítja a hajtókat. Lenne Karinak egy története, de Robi tekintete elnémítja. Megkapja mindegyik a láthatósági mellényét, amit ízlésük szerint magukra is öltenek. Ki ahogy illik, ki kényszerzubbonyként, ki fordítva. Beállnak párokban a csapákba. Csak a végén marad egyedül egy illető, de ismeri őt is Robi, ő legalább nem iszik. Pityu mellé Kori csapódik, levakarhatatlanul. Régebben Kori Kari valamely oknál fogva, haragudott Pityura, de az eistandolt üveg hirtelen újra mély barátságot éreztet Pityu fele. Mellettük Etelka áll Szőke becenevű barátnőjével. Szőke fekete hajú, becenevét másképp nyerte. De ez is egy másik történet. Etelkát cseppet megnyomta az italka. Ilyenkor nagyon fiatalosnak képzeli magát. Magára húzza a kapucnit és bőszen képeket nézeget az egyik közösségi hálón telefonon. Elindul a hajtás. Ki bottal csapkod, ki bozótvágóval szerelkezett fel előrelátóan, ki állandó ordításban vonul. Pityu elég speciálisan kiabál. A „Kék a kökény recece” nevezetű dalt üvölti, ahogy a torkán kifér. Szőke csapkod maga elé, Etelka csendben, fején kapucnival, kezében a telóval bandukol mögötte. Egy gyengébb idegzetű vaddisznónak elege lett, valószínűleg az artikulátlan üvöltésből. Kitör. Vágtatva indul Szőkéék irányába. Figyelmeztető visítást küld a szemben slattyogók felé, amit csak Szőke észlel. Helyből felszáll a szomszédos bokorra. Etelka, akit elnyomott az italka, nem vesz észre semmit, így megkapja a lába közé szerencsétlen állatot. Női reflexből, rászorít. Ettől már ketten pánikolnak. Szegény pára megfordul. Becsületére legyen mondva a lovasnak, azért benne a magyar virtus. Szőrén is megüli a „lovat”. Hátrafelé. Így vágtatnak kifele a bokrosból. Szőke épp kászálódna lefele, mikor látja megint feléje vágtázik „ló és lovasa. Mint a régi nindzsafilmekben, a levegőben megfordul és visszatottyan kedvenc bokrára. -Jaj Istenem, jaj Istenem! Valaki szedjen le róla! - kiabál a zsoké. A malac mit visít, azt nem tudni. És így rohannak, hárman, a következő magasles felé. Alul a visító kamasz vadmalac, felül két kézzel kalimpáló, rettenetes hangon üvöltöző Etelka, és a majré. Az építmény előtt éles kanyart vesz lovasával a rémült vadsertés. A zsoké itt már nem bír a centrifugális erővel. Szép ívben, kevésbé szép hangjelzéssel elhagyja a disznót. Az egyik kezében maroktelefonja, a másikba egy marok disznó sörte. Az egyik vadász kissé megromlott látással, ami az elfogyasztott snapsznak róható fel, egyből tüzel. A varjak, méltatlankodva felrepülnek. – Helló! Itt vaddisznó vadászatról volt szó, nem szárnyasról! – károgják nagy mérgesen. Azért volt áldozat is. Egy száraz tölgyág nagy reccsenéssel hullott a vadkert kapujára. Amaz meg lövésszerű csattanással kivágódott. Mellőle kiabálva felállt az egyik erdész és az eltűnt hajtó néni. Valami olyasmit kiabálnak, ne lőjjetek. Egyik kezük a magasba, a másikkal a gatyájukat próbálták felhúzni. Majd kézváltás. Aztán egyszer csak megelevenedett a bokros. Mindenfelől röfögést hallani. Az állatok útját a bokrokra röppenő hajtók mutatják. Pityu is megkapta a maga kökénybokrát, ha már annyit nótázott róla. A vaddisznók ki a kapun. Az utolsó nekifut az ajtónak, ami így bevágódik a helyére. Később, grillpartikon és egyéb ivászaton a történet úgy változott, hogy az utolsó disznó szándékosan zárta be a kaput, mert ennyi elmebetegnek a zárt osztályon a helye. A gatyátlan pár is megindul az imént tüzelő vadles fele, közben folytatják a jól bevált koreográfiát. Egyik kéz fel, a másik a gatyáért és váltás. A hajtók nyögve kászálódnak le a bokrokról, amelyik döntő többségében szederindás vagy kökényes volt. Robi szentségel, közben sűrűn emlegeti a költséghatékonyság felmenő rokonait. A vendégek majd leesnek a lesekről úgy röhögnek. Ezt a tevékenységet lelkesen folytatják, mikor összegyűlnek már a földön. Robi ettől, no meg, hogy a vendégek rázzák a mindkét kezét, hogy ilyen felejthetetlen akcióban még nem volt részük, megenyhül. A rossz nyelvek szerint azért az is szerepet játszott az enyhülésben, hogy a légyottban résztvevő erdész nejéhez hasonló szálak fűzik. Int a vadászkürtösnek, hívja össze a csürhét, mára a vadászat kilőve. A történethez hozzátartozik, másnap, a jól bevált megszokott hajtó csapatával, vadászélményben is tudta részesíteni a fizetős külföldi vadászokat.
Posted on: Sun, 24 Nov 2013 06:00:27 +0000