HÁZASSÁGI ABC Sikerülnie kell Nem mindig tragédia, ha az ember úgy kezd bele valamibe: "ahogy esik, úgy puffan" - vagyis: örülök neki, ha sikerül, de ha nem, majd másképp folytatom. A házasság nem ilyen eset. Azt nagyon tudatosan kell elkezdeni és az élet végéig vállalni. Aki házasságra lép, biztosnak kell lennie a dolgában, amennyire persze biztos lehet valamiben az ember. Aki házasságra lép, annak mindig tudnia kell, mit miért tesz. A jegyeseknek és a házasoknak elsősorban azt kell állandóan szem előtt tartaniuk, hogy a házasságuk sikerétől függ, szép lesz-e, sikerül-e az egyetlen életük. Valóban így van. Az ember életének sikere, szépsége legalább nyolcvan százalékban attól függ, hogyan sikerül a házassága. Lehet, hogy valakinek egyébként nagyszerű az élete - szert tehet vagyonra, lehet makk egészséges, pozíciót vívhat ki magának, lehetnek egészséges gyermekei -, ha nem él egyetértésben élete társával, nem sokat ér az egész. Ha viszont sok nehézséggel kell is megküzdenie, esetleg tragédiák is érik, de hitvesével számíthatnak egymásra, érzik egymás odaadó szeretetét, akkor mégis úgy összegzik a végén: érdemes volt élniük. Igaz a régi mondás: párosan szép az élet. Ha férj és feleség igazi párja egymásnak, minden öröm sokszoros, minden gond és fájdalom a felére csökken. Azt is megmondom, miért van ez így. Azért, mert van az emberben egy elemi vágy, amit senki más nem tud úgy betölteni, mint a házastárs. Arra vágyakozik minden ember, hogy legyen valakije, akivel mérhetetlenül fontosak egymás számára. Legyen valakije, akivel testileg-lelkileg egyek tudnak lenni, akiben megbízhat, aki érti és értékeli őt, akivel kölcsönösen felnéznek egymásra, akivel együtt tudnak örülni, akihez bajában menekülhet, és akivel átélheti, milyen jó a bajban a másik segítője és mindene lenni. Az a szép házasság, az a megelégedett élet, amelyben a férj és a feleség is megtalálta az "igazit", az "egyetlent". A jó házasságot nem kapja ingyen két ember. A jó házasságot fokozatosan kell felépíteni. Jóakarattal sikerülni is fog. Csak némi alap kell hozzá: a fiú és a leány legyenek egymáshoz valók, összeillők. Az együttjárás, az udvarlás, a jegyesség alatt ezt kell vizsgálniok önmagukban: tudom-e szeretni őt harminc év múltán is? Lehetünk mi egymás számára "az a valaki" akár ötven esztendeig is? Sajnos, sok fiatal szeret gyorsan dönteni. Valami miatt menekülnek a családi otthonból, amelyet egyáltalán nem éreznek meleg fészeknek. Másokat elkábítja a fellobbanó és szabad utat nyert testi szerelem. Vannak, akik főnyereménynek érzik választottjukat, mert az jól szituált vagy jó a foglalkozása. Némelyeket maga az esküvő lehetősége hipnotizál, az a büszke gondolat, hogy asszonnyá lehet. Kedves Fiatalok! Semmiképp se siessétek el ezt a lépést! Figyeljétek, próbáljátok megérteni egymást! És hogy ezt józan ésszel tudjátok tenni, tartózkodjatok a testi szerelemtől, nehogy az vakítson el a maga örömeivel! Lehet, nagyon keserű és késő lesz a felébredés. Csak akkor mondjátok ki az igent, amikor már biztosak vagytok benne, hogy valóban ő az igazi, a pótolhatatlan, örök "valaki". Kell, hogy legyen valakim! Az ember egyik legmélyebb, legalapvetőbb vágya: legyen valakije, akivel kölcsönösen és egészen egymásnak adják magukat. Ezt találja meg a csecsemő és a kisgyerek az édesanyjában. Kapaszkodik belé, simul hozzá, befészkeli magát az ölébe, a szoknyájába kapaszkodik, és ha nem látja, keresi. A kis embernek néhány évig az édesanya a mindene, az egyetlen, igazi "valakije". Aztán egyszercsak rájön a gyerek, hogy nem ez a kapcsolat az igazi. Még ragaszkodik az édesanyjához, de már kezd elszakadni tőle. Lassan más lesz a "valakije", egy pajtás, egy jó barát. Vele játszik, vele kóborol, vele beszélget és böllenkedik, vele kerül "örök haragba" - egy-két óráig. Ez az ember második kísérlete, hogy megtalálja "az igazit". A barátkozó gyerek persze ismét csak rádöbben, hogy nem ez a végső megoldás. Felfigyel a másik nemre, vonzódni kezd hozzá. Fellobban az első szerelem. Egyre inkább megérzi a fiú, hogy az ő egyetlen valakije csak egy lány lehet; és a lány, hogy számára az egyik fiú lesz majd a nagy Ő. Így indul el az udvarlás, az együttjárás. Közben néhány csalódás, elunás, új társ keresése. Végül valakivel elérkeznek arra a pontra, hogy kölcsönösen kimondják: te lehetsz az egyetlen a számomra egy egész életen át, téged választalak. Így jönnek létre a házasságok. Pontosabban így kellene létrejönniök. Minden házasságra lépőnek tudnia kell, hogy szívük, lelkük, egész valójuk elemi vágya a "valaki" után sosem szűnik meg. Amíg ember az ember, kell neki a "valaki", akivel egészen egy tud lenni. Nem gyöngül ez az igény az élet delén, és nem szűnik meg öregkorban sem. Talán inkább egyre fokozódik. Annak nagyon szép az élete, akinek halála pillanatáig megvan ez az egyetlen "valakije". Ezért függ az élet szépsége a házasság sikerétől. Ezért kell a házasságot nagyon tudatosan élni. Ezért szükséges szinte naponta észbe venni, gondolni rá, hogy "a mi házasságunknak pedig sikerülnie kell, mert enélkül nem lehet szép az élet!" Ha érdemes valamiért küszködni, főleg önmagatokkal, rosszabbik énetekkel megmérkőznötök, sok mindent kibírni és erről-arról lemondani, hát ezért érdemes: hogy a szó valódi értelmében egy pár legyetek mindig és mindvégig. A férj a gyereknél is igazibb A menyasszonyok figyelmébe ajánlom azt a valóságot, hogy aki megtalálta azt a fiatalembert, akiről úgy érzi, érdemes vele leélni az életet, az megtalálta már a "valakit", akire szüksége van. Ne keressen hát tovább! Nem arra gondolok, hogy ne legyen a lány válogatós. Pillanatnyilag arra sem, hogy a házasság után legyen mindvégig hűséges a maga választott "urához", tehát ne keressen más partnert a férfiak között. A nők nemcsak ezt a hibát tudják elkövetni. Sajnos, nagyon sok asszony úgy rontja el az életét - és mások életét is -, hogy abba a tévedésbe esik, miszerint nem a férj a "valaki" keresésének végállomása, hanem a gyermek. Ha megszületik az első gyermek, akkor a nők nagy százaléka úgy érzi, most lelte fel az Egyetlent. Nem a férje, hanem ez a csöppség lesz az igazi "valakije". Ilyenkor kezdi - legalább bizonyos mértékig - elhanyagolni, nem olyan nagyon fontosnak érezni a férjét. Némelyek csak kevesebb szeretetet adnak a továbbiakban házastársuknak, de akadnak olyanok is, akik kezdenek válásra hajlani. Esetleg azzal a gondolattal, hogy a gyermek úgyis náluk marad, így a lakás is az övék lesz. Úgy vélik, ez nekik elég is, miért vesződjenek még egy férjjel is. Sőt, ismerünk olyan nőket, akiknek a házasság mellőzésével eleve csak a gyerek az életcéljuk. Kedves hölgyek! Sok ballépése lehet bárkinek a maga 70-80 éve alatt, de közülük az ilyen gondolkodásmód az egyik legnagyobb és legtragikusabb melléfogás. Aki erre a vakvágányra szalad, az elrontja a maga életét, és persze a férjéét is, de elrontja gyermeke életét is, sok fájdalmat okoz a saját és a férje szüleinek, sőt tévedésének sötét árnyéka rávetődik még gyermeke jövendő házas- és családi életére is. Mert kikerülhetetlen tény az, hogy a gyermek nem arra születik, hogy a továbbiakban már csak ő legyen a "valaki" édesanyja számára. Eleinte, pár évig valóban úgy tűnik, hogy megbonthatatlan és teljes az anya-gyermek összefonódás. A kicsi egészen rászorul anyjára, és az anyai szívet is - majdnem! - egészen betölti a gyermeke iránti rajongás, önfeláldozás, odaadás. Ám ez nem sokáig marad így. Az édesanyának hamarosan rá kell jönnie, hogy a gyerek szívesebben van együtt a pajtásaival. Hogy nem vele, hanem a barátaival szeret játszani, barangolni, kirándulni, nyaralni, beszélgetni. Hogy már nem vele bizalmas, hanem egy másik kis "taknyossal". Aztán véglegesedik ez az elszakadás, ha jön az udvarlás, a házasság. Kedves Menyasszony! Ugye Neked sem az a legnagyobb vágyad, hogy széppé tedd édesanyád életét?! Azt ráhagyod édesapádra, te a magad szíve választottjának életét óhajtod gyönyörűvé varázsolni. Meg kell értened, a te gyermeked is így fog érezni egyszer. És ha őt tetted meg egyetlen "valakiddé", akkor majd kisemmizettnek érzed magad, és lesz belőled a világ egyik legnehezebben elviselhető anyósa. Tudd meg előre, minél görcsösebben kapaszkodsz gyermekedbe, ő annál nagyobb erővel igyekszik tőled elszakadni. Ezt az ösztönt adta belé a Teremtő. Önálló valakivé kell fejlődnie, nem maradhat meg az anyja szoknyáján. Ne keseregj majd, ha így lesz! Inkább örülj neki, hiszen ez azt fogja jelenteni, hogy érzelmileg, lelkileg egészséges a fiad, a lányod. Persze ez az öröm akkor lehet zavartalan, ha gyermekeidet ugyan úgy szereted, hogy halni tudnál értük, de a férjedet egy árnyalattal mégis jobban szereted. Pontosabban másként szereted. A gyermekeidet úgy, mint akikért felelős vagy, de nem önmagadnak neveled őket, hanem a maguk saját életének, jövendő saját családjuknak. A férjedet meg úgy, mint akivel holtig, egészen és fenntartás nélkül egymáséi akartok lenni. Ha nem így tennél, szerencsétlen leszel, mert igazában nem lesz senkid. Megözvegyült asszonyok panasza szokott lenni, hogy "nem mondhatok semmit, a gyermekeim jók, nagyon szeretnek, a férjem meg nem volt mintaférj, mégis roppantul hiányzik. Hiába, vele tudtam mindent megbeszélni". A férj akkor is kegyetlenül hiányzik, ha kitűnően sikerült kapcsolatod a gyermekeiddel. Mindent meg kell hát tenned, hogy vele egyre mélyebben szeressétek egymást. A gyerek ne elválasszon, hanem még szorosabban kössön össze benneteket. Gyermekeidnek sem válik javára, ha nem tartasz ki szíved minden szeretetével a férjed mellett. Minden gyerek "halála", ha őt nyalják-falják, mindennel elhalmozzák, de apu és anyu nem beszélnek vagy kiabálnak egymással, esetleg elválnak. A gyerek olyan, mint a virág, elsőrangú fontosságú számára a jó környezet. A gyereknek az az egyedüli ideális környezet, amelyben nagyon szereti őt apu is, anyu is, mégpedig együtt, szép összhangban. Az is tapasztalati tény, hogy a gyerekeknek - a megfelelő lelki alakulásukhoz - feltétlenül két szülőre van szükségük. Nagyon sok problémájuk, esetleges nevelhetetlenségük, lázadásuk, kisiklásuk onnan ered, hogy érzelmileg féloldalas a nevelésük, csak női gyengédséget kapnak. Ez mindenkire rossz hatással van. Az a lány például, akit az anyja egyedül nevel, nagyon hamar szokott menekülni a családból, így korai, elhamarkodott házasságot köt, ami egész életére tragikus lehet. A csak anya által nevelt fiú pedig - mivel nincs férfi képe - nem tanulja meg a férfi szerepet, nehezen válik jó házastárssá, apává. Aztán való igaz, hogy az az asszony, akinek nem a férje, hanem a fia vagy lánya az Egyetlenje, nagyon rossz anyóssá lesz. Sosem tudja megbocsátani annak az "idegennek", hogy "elrabolta" egyetlen Kicsijét. Így lesz aztán örök keresztje annak, akit pedig imád, a gyermekének, hiszen eltávolítani igyekszik őt párjától, megmérgezi házaséletét, elrontja az unokák sorsát is. Ha pedig ezért a fiatalok menekülnek előle, reménytelenül magányossá, szerencsétlenné válik. Vigyázat hát, Hölgyek! Ezt a tipikusan női hibát el ne kövessétek! Ha jót akartok magatoknak, gyermekeiteknek, unokáitoknak, akkor számotokra az igazi "valaki" a férjetek legyen! Elsősorban ő kapja azt a sok szépet és melengetőt, amit szívetek rejteget! Higgyétek el, gyermekeiteknek is így szerzitek a legtöbb örömet, és ilyen módon váltok okosan és nem hiábavalóan áldozatos édesanyákká. A feleség a barátoknál is igazibb Eddig a tipikus női hibalehetőségekről szóltam, ideje sort keríteni a vőlegényekre. Mert létezik tipikusan férfiúi ballépés is. Ez a maradiság. Bizony, nagyon sok, magát roppant modernnek tartó fiatalember maradi a szó kétszeres értelmében is. Ez a maradiság abban mutatkozik meg, ha a férj jobban ragaszkodik barátjához, baráti köréhez, mint a feleségéhez. Miért maradiság ez? Először azért, mert megreked a lelki fejlődés egy korábbi fokán, hiszen neki mindennél drágább a "haver", őt a feleségénél, a gyermekeinél is jobban kedveli, vele több időt tölt. A gyerekeknek és legfeljebb a tizenéveseknek áll jól, ha a barátjuk a mindenük. Egy házasságra készülő vagy már nős férfi esetében ez már elmaradás a fejlődésben, tragikus maradiság. Aztán maradiság a barátokhoz a házasság rovására történő ragaszkodás olyan szempontból is, hogy ez a régebbi századok divatja. Legutóbb a múlt században vagy e század elején élt olyan felfogás, hogy a nő alacsonyabb rendű lény, nem igazi partnere a férfinak, csak arra jó, hogy az ura kényelméről gondoskodjék, a gyerekeknek és az otthonának szentelje életét. A nő akkor nem volt teljes értékű társ, sem a vagyon kezelésében, sem a szellemiekben, sőt még a nemiségben sem, csak szülőgép és cseléd. Így aztán érthető volt, hogy a házassági hűségnek, szerelemnek, igazi párkapcsolatnak elébe helyezték a barátságot és a barátiasságot. Szégyen volt a feleséghez, gyerekhez jobban ragaszkodni, mint a baráti körhöz. Nőt megcsalni diadal volt, a gyerekekkel nem sokat vesződni természetes. Ugyanakkor a baráti körhöz hűtlenné válni nemtelenség. Kedves Vőlegény! Te a jelen században élsz, sőt nemsokára a jövő században. Ne kövesd hát a gyakorlatban a múlt század szellemét és divatját! Jöjj rá arra Te is, amire a modern emberiség legjobbjai rádöbbentek! Arra, hogy a nő egészen ember, egyenrangú társa a férfinek, nem cseléd, nem csupán az otthon dísze, és nem kizárólag anya. Nem úgy kell őt szeretni, mint holmi csecsebecsét vagy mint megszokott bútort, hanem úgy, mint teljes értékű, egyenrangú partnert, társat. Azt kell felfedeznie minden férfinek, hogy a feleség tud igazi barát is lenni, jobb mint bármelyik férfi. Aki erre rájön, és eszerint cselekszik, az ízig-vérig modern ember. Nem arról van szó természetesen, hogy a nős férfi egészen szakítson baráti körével, hiszen a nőknek is vannak barátnőik. Azt ne érezze sose a hitves, hogy ő valamiféle másodhegedűs a férje szívében, a "haverok" viszik a prímet. A férj ne maradozzon ki rendszeresen a barátokkal. Ez egyébként is veszélyes szokás, mert nagyon gyakran vezet az alkoholizmus kátyújába. A férfitársaság hajlamos az iszogatásra, és ki tudja, ez idővel mivé fajul. A férfi elsőrangú, legbensőségesebb barátja legyen a felesége. Szerencsés, ha a baráti kört közösen választják meg. Legyenek jóban más, hozzájuk korban illő házaspárokkal. Így a barátkozás nem elválasztja, hanem összeköti őket. Segítsd a kismamát! Elmondtam, mi a házasságban a tipikus női, és mi a jellegzetes férfi hiba. Most azt teszem hozzá, hogy a férj és a feleség ezeket a hibákat ne egymás szemére hányják, hanem segítsenek egymásnak abban, hogy ezeket a zátonyokat mindketten elkerüljék. A férj segítsen az asszonynak abban, hogy a gyermekszeretgetés mellett ne feledkezzen meg róla sem. A feleség viszont törekedjen arra, hogy férje legjobb barátjává is váljon. Először azt nézzük, miben segíthetnek a férfiak kismama feleségüknek abban, hogy a jellemzően női hibát elkerüljék. Ha egy férfi rádöbben, hogy felesége jobban szereti az újszülöttet, mint őt, vagy szinte csak azt szereti, akkor ne féltékeny legyen, ne veszekedjék, ne türelmetlenkedjék, ne a barátokhoz, ne a munkába vagy kedvtelésbe meneküljön, ne gondoljon más nőre, hanem hódítsa vissza párját! Mindkettőjüknek és persze a gyermek számára is ez az egyedüli jó megoldás. Lássa be, mekkora élmény egy nőnek az, hogy anyává lett. Nem csoda, ha a kelleténél jobban megfeledkezett arról, nemcsak anya, hanem feleség is. Pörölés, duzzogás helyett nyújtson a férj segítő kezet a kismamának, hogy zökkenőmentesen visszataláljon hozzá. Legyen minél többet otthon ezekben az első időkben. A visszahódítás módját meg épp a "hűtlenség" oka határozza meg. Ha a gyerek miatt hanyagolja férjét az asszony, hát a férfi a gyereken keresztül kezdje a visszahódítást. Próbálja átvenni felesége rajongását a kis csöppség iránt. Érzelmileg is, a gyakorlatban is. Nem szégyen ez és nem férfiatlan dolog. Az ember Isten képmására teremtett lény. Istent férfinak gondoljuk, Atyának hívjuk. Ugyanakkor ez az Atya úgy nyilatkozott Izajás próféta által, hogy édesanyaként szereti gyermekeit, választott népét. Ami nem szégyen Isten számára, miért restellné azt egy férfiember? A lélektan is úgy tanítja, hogy a teljes ember férfi és nő. Mindenkiben egyaránt élnek férfias és nőies vonások, belső irányulások, ösztönök. De a normális férfi férfiasabb, a nő nőiesebb. Ugyanakkor megvan bennük sok olyan érték is, amely az ellenkező nemre jellemzőbb. Miért ne hozná elő ezeket az értékeket az apa is a maga szívéből? Foglalkozzék tehát az apa is a kicsivel! Tanulja meg fürdetni, etetni, tisztába tenni, beszéljen hozzá. Mindezt férfiasan fogja tenni, így kezdettől elkerülik, hogy a gyerek féloldalasan, csak nőiesen nevelkedjék. És ami a legfontosabb, a kis apróság nem fal lesz a szülők között, hanem nagyon erős kapocs. Ha másért nem, a gyerekért való rajongást látva, az asszony újra és még jobban beleszeret urába. Itt szeretném tudatosítani és elfogadtatni, hogy nagyon jó, sőt talán egyedüli megoldás, ha az édesanya azt a bizonyos három évet otthon tölti a kicsivel. Egyöntetű és biztos megállapítása a lélek és a nevelés szakértőinek, hogy ez a legnagyobb ajándék, amit a szülők gyermeküknek adhatnak. Csakhogy a nők jó része nehezen viseli el ezt az időszakot. Négy fal közé zártnak érzik magukat, kimaradnak a megszokott munkahelyi közösségből, a szórakozásból, hiányzik a munkájuk is. Mindezek ellenére jobb, ha az anya három évig otthon marad. Ebben segítsen neki megértő lélekkel a férje! Minden szabad percét töltse otthon, ne kószáljon baráti körben, és - bármennyire nehéz ez anyagilag éppen ilyenkor - lehetőleg ne vállaljon külön munkákat. Érezze otthon maradt párja, hogy van valakije, érezze ezt minél teljesebben! Menjenek együtt sétálni, kocsikáztassák vagy sétáltassák meg együtt a kis trónörököst. Próbáljanak közös szórakozási lehetőségeket is teremteni maguknak. Addig talán sikerül valakire rábízni az apróságot. A baráti kört se hanyagolják el egészen. Szeressenek egymással beszélgetni, érezzék egymáson a kölcsönös érdeklődést. A jóakaratú férjet rávezeti a megérzés, mit kell tennie, hogy a kismama megmeneküljön az otthoni bezártságból eredő neurózistól, vagy legalább hamar kiheverje. Légy igazán feleség! Nemcsak a férjnek, hanem a feleségnek is segítenie kell párját a tipikus hiba leküzdésében. A férjek hibája az szokott lenni, hogy túlzottan ragaszkodnak barátaikhoz. Korábban már ajánlottuk, hogy a férj elsőszámú barátja a feleség legyen. Biztosan ez a legjobb megoldás, de hogy megvalósuljon, ahhoz az szükséges, hogy az asszony a szó teljes értelmében feleség legyen. Ezen nem csupán azt értem, hogy a nő legyen házias, a szerelemben odaadó. A feleség szóban az rejlik, hogy a nő a férfi kiegészítője a házasságban. Fél ember az a férfi, akinek nincs igazán jó felesége. A házastársak élete három ponton fonódik össze. A házasság gazdasági közösség. Az asszonynak kötelessége és jól felfogott érdeke az anyagiakban együttműködni, közös nevezőre jutni a férjével. Ide tartozik a kenyérkeresés, a pénz beosztása, a gazdálkodás, az otthon megteremtése. Mindkettőjüknek egész erejükből és összehangolódottan kell ezekben résztvenniök. A másik pont a nemiség. Ebben is tökéletes összhangra kell törekedniök a kölcsönös odaadás jegyében. Ne higgye senki, hogy ha ebben a két dologban jól megértik egymást a házasok, akkor máris nagyon jó együttélniök. Az anyagiakban való egyetértés, a közös erőfeszítés fontos, de önmagában nem közös életet, csak gazdasági munkaközösséget hozhat létre. A nemi együttlétek harmóniája is roppant lényeges. Ennek hiánya megbonthatja a házasságot. Ám ha csak a nemi egymásra hangoltság van meg, ez egyedül nem elég a kiegyensúlyozott házasélethez. Kell a harmadik összekötő erő is. Nem szabad ugyanis feledni, hogy az embernek nemcsak érdekei és nemcsak teste van, hanem lelke is. Sőt, a lélek tesz bennünket igazán emberré. Éppen ezért csak az a házasság biztosan tartós és igazán élvezhető, amelyben férj és feleség lelkileg is egymásra találnak, összehangolódnak. Az a nő igazi feleségtípus, aki alkalmas rá, hogy lelkileg is fele, kiegészítője legyen élete párjának. Mivel a lelki kapcsolatot barátság névvel szoktuk illetni, nyilvánvaló, hogy elérkeztünk a kiindulóponthoz: a férj és feleség legyenek egymás számára kölcsönösen az elsőszámú barát. Hiába elsőrendű háziasszony és kitűnő társ a nemiségben az asszony, ha nem tud jó barát is lenni, félő, hogy elromlik vagy fel is bomlik a házasság. A nőnek tudnia kell, hogy a férfi legalapvetőbb vágya a barátság. Ha a nő nem tud baráttá lenni, nem találja meg azt az egyesülést párjával, amelyet pedig annyira óhajt. Ugyanakkor félő, hogy a férj egy más nőben lel barátra, és ahhoz fog sodródni, felrúgva házasságát. Sok megcsalt és elhagyott asszony panasza: "legalább valaki szebb miatt hagyott volna el, de egy ilyen szürke veréb miatt!" Gyakran helytálló ez a megállapítás. Azt igazolja, hogy a férfi igazán mélyen nem a szép, erotikus nőket szereti, hanem azokat, akikkel lelkileg is egy tud lenni. Kedves hölgyek! Ezt a lelki összetartozást, a barátságot nagyon komolyan kell venni. Ezért bővebben is kell beszélnünk róla. Bensőséges barátságban A barátság lelki kapcsolat, sőt lelki egymásban élés. Lélek a lélekkel elsősorban a gondolatok, érzelmek, érzések, tervek, vágyak közlésével találkozhat, mindenekelőtt szavak útján. Magyarán: a jó barátok szeretnek egymással beszélgetni. Így kerülnek közel egymáshoz. A házasság, ha jól sikerül, egy életen át tartó beszélgetés. Régen rossz, ha a férjnek és feleségnek nincs vagy csak nagyon ritkán van mondanivalója egymás számára. A szó elapadását a leglángolóbb szerelem sem pótolja hosszabb távon. Elsősorban azért nem, mert lelki kapcsolat nélkül a másik teste előbb-utóbb túlságosan megszokottá, unalmassá válik. Így aztán lelohad, elillan a szerelem. Az a feleség, aki nem iparkodik bensőséges baráti kapcsolatra a férjével, hamarosan cselédnek és alkalmi kedvesnek fogja érezni magát. Elveszti azt, ami a legszebb az életben, a jó házasság örömét. Persze így jár a férj is. Ő meg pénzkereső automatának, háziszolgának és szintén alkalmi nemi társnak éli meg szomorú kis házasságát, ha akár a maga, akár a párja hibájából nem talál lelki kapcsolatot a feleségével. Sok házaspár vasárnap délután menetrendszerűen összeszólalkozik. Azért, mert akkor többnyire mindketten ráérnek és nem tudják, mit kezdjenek egymással, hiszen nincs egymásnak mondanivalójuk. Itt álljunk meg! Nincs mondanivalójuk? Dehogy nincs. Baráti vagy barátnői körben tudnának estig társalogni. Csak a párjukkal nem megy a beszélgetés. Miért? Mert kölcsönösen megszokták, hogy nem érdemes, talán nem is lehet bármit is elmondaniok a másiknak. Nem érdemes, mert a párjukat úgysem érdekli az, ami őket foglalkoztatja. Így aztán nem figyel rájuk, vagy le is inti őket. És nem lehet szólniuk, mert a másik ideges lesz tőle, felfortyan, letorkollja. Aki barátságot, lelki kapcsolatot óhajt a házasságban, az először is tanuljon meg figyelni a másik szavára, bármi legyen az. Azért rohan el otthonról - vagy haza sem jön - a férj, mert tele van közlési vággyal és ezt otthon nem élheti ki. A felesége kimondja, érezteti vagy egyszerűen le lehet olvasni az arcáról, a viselkedéséről, hogy őt a férjét foglalkoztató kérdések nem érdeklik. Sem a sport, sem a munkahelyi dolgok, sem a horgászat, sem a politika, sem a munkatársak, sem a kártyatörténetek. Kedves asszonyok, lehet, mindez valóban nem érdekel benneteket. De gondoljátok meg, ugye nem feleség az, akit nem érdekel a párja? Márpedig ha a férjetek ezeket a témákat hozza elő, akkor ezek a témák nem elvont témák, hanem ezek a ti férjetek. Aki sportrajongó férjét hallgatja, az nem annyira a sportra, mint inkább a férjére kíváncsi. Lehet, nem érdekel egy nőt a férje munkahelye, az ott adódó problémák, a munkatársak esetei, a főnökök balfogásai - de a társa csak érdekli?! Ha nem, nincs mit tenni, jöhet a boldogtalanság. De ha a férjed érdekel, akkor tudd meg, hogy mindezek számodra nem lehetnek unalmasak, mert ezek a témák maga a férjed, mert ezek részei az ő életének, benső világának. Ugye, neked is jól esik, ha uraddal meg tudod beszélni a divatot, a főzést, a gyerekek dolgait, a szomszédasszonyok kiállhatatlanságát, a szép regényt? Lehet, őt meg ezek nem érdeklik. De jó tett helyébe jót várj! Kölcsönösen ajándékozzátok meg egymást figyelő érdeklődéssel. Ha ezt megteszitek, magatokat is meglepitek majd azzal, hogy lassan valóban érdeklődni kezdtek egymás témái iránt. Az asszony még meg is fogja kérdezni, hogyan végzett szombaton a Fradi meg a Vasas, és a férj is érdeklődik a szomszéd Kati néni legújabb tettei után. Hiába istennő, illetve Adonisz valaki, hiába elsőrendű háziasszony a nő, zseniális pénzszerző a férj, hiába nagy élmény a nemi együttlét, ha a férj és feleség nem hajlandó érdeklődést mutatni a párja témái iránt, nem lesz abból harmonikus házasság sohasem. Ha két fiatal felfigyel egymásra, kölcsönös vonzalom támad bennük, akkor figyeljék, tudnak-e jókat beszélgetni. Ha nem, a világért se kössék össze az életüket! Ha pedig jólesik beszélgetniök és egybekelnek, akkor a házasságban is nagyon ügyeljenek mindketten arra, hogy el ne akadjon közöttük a szó. A mai házasságok egyik súlyos buktatója lehet, hogy férj és feleség keveset vannak együtt. Esetleg több időt töltenek egy fiatal, jóképű kollégával, illetve egy csinos munkatársnővel, mint a párjukkal. Ez aztán kísértéssé válhat. De ha a férj és feleség nagyon szeret beszélgetni, érdeklődéssel hallgatják egymást, akkor tulajdonképpen egész nap együtt vannak. Mert bármi történik velük, körülöttük, bármi jut eszükbe, rögtön arra gondolnak: "ezt elmondom a páromnak". Azért is szükséges a rendszeres és szíves beszélgetés, mert az élet sok egyéni és közös problémát vet fel. Sokféle bajt hoz. Keserves dolgokká válhatnak ezek, ha a házasok nincsenek teljes értelemben beszélő viszonyban. Ha egyéni baj, probléma adódik, nagyon nehéz úgy elviselni, hogy az embert nem hallgatja meg a párja, nem lehet neki panaszkodni, nem kap tőle együttérző, vigasztaló, segítő szót. Ha meg közös a baj, a probléma, akkor vajon hogyan lehet azt megoldani, jól megoldani, ha nem képesek türelmesen megbeszélni? Ezen a ponton meg kell említeni egy másik fontos dolgot is. Az első követelmény volt a figyelem megadása a másik témái iránt. A másik: legyenek mindketten olyanok, hogy bármit meg lehessen mondani egymásnak. Vigyázzanak, ne idegeskedjenek, ne butázzák le egymást, ne legyenek fensőbbségesek, kioktatók, ne javítsák ki folyton egymást, és szépen vitatkozni is tanuljanak meg. Önfegyelem, tapintat, tekintettel levés, beleérzés, jóindulat! A figyelem megadásával kapcsolatban még attól kell óvni, nehogy valaki az ellenkező végletbe essék. Nem lenne szerencsés, ha akár a férj, akár a feleség túlságosan kíváncsiskodó, faggató, tolakodó lenne, vagy olyankor is mindenáron erőltetni akarná a beszélgetést, amikor a társa nem érzi jól magát, kimerült, csöndre vágyik. Ismétlem: a jó házasság egy életen át tartó beszélgetés. Nagy művészet ez! Akik megtanulják, sosem fogják elunni egymást. Minden összekössön, ne szétválasszon! A szerelmet leginkább a bensőséges barátság őrzi meg. Mert ha a lángolás fokozatosan szelídül is, azok, akik igazi jó barátok, holtig vállalják egymást, és meghitten élnek együtt akár ötven-hatvan esztendeig is. A barátság kifejlődésének és erősödésének nemcsak a beszélgetés az eszköze. Nagyon közel hozza egymáshoz az embereket a közös munka és a közös szórakozás is. Arra kell hát ügyelni, hogy munka és szórakozás ne elválasszák, hanem összefűzzék kettejüket. Óvakodni kell az olyan munkavállalásoktól, amelyek megkövetelnék, hogy túlságosan sokat legyenek távol egymástól. Elég az a napi nyolc-tíz óra, amely mint kenyérkereső munka elszakítja őket. Igaz, lehetnek olyan körülmények, amelyek rászorítják a férjet, némelykor a feleséget is arra, hogy másodállást vállaljanak. De akkor döntsenek - közösen - emellett, ha valóban nagyon szorít a cipő anyagiakban. Akkor is csak meghatározott, lehetőleg rövid ideig tegyék. Ne ejtse kísértésbe őket a sok pénz! Mert ha így valamicskét nyernek is a réven, biztosan elveszítik a fontosabbat a vámon. A "valamicske" a nagyobb anyagi jólét, amelynél mérhetetlenül fontosabb a házastársak összeérlelődése, harmonikus boldogsága. Ezt a szép egyetértést veszélyezteti a túlhajszoltság. Először is nincs kellő idejük egymásra (és a gyerekekre), másodszor az együttlétekkel sem érnek el sokat, hiszen feszültek, idegesek, fáradtak, könnyebben hajbakapnak, odamondogatnak. Az így kialakuló légkör a meghittség ellen hat. Kimerültségükben olyan jelenetekre kerülhet sor, amelyek gyorsan vagy lassan, de biztosan eltávolítják őket egymástól. Nem lehet kizárni azt a veszélyt sem, hogy a jobban ráérő fél más valakinél keres "vigasztalást" elhanyagoltságában. Nemcsak az anyagiak hajszolása verhet éket a házastársak közé, hanem a házasságkötéskor meglévő anyagi állapotuk is, azaz a szüleik vagyoni helyzete. Megesik ugyanis, hogy egyik fél szülei jóval tehetősebbek, több segítséget adhatnak az induláshoz, esetleg az egyik szülő-pár a "készbe" ülteti bele a fiatalokat. Ilyen esetben, ha akár a férj, akár a feleség anyagias természetű, bizony számon tartja ezt a tényt. Ez pedig igen veszélyes, mert akadályozza a szívek teljes egymásra találását. Próbálják meg mindketten kivetni magukból az anyagias meggondolásokat. A tehetősebb szülőktől származó ne legyen gőgös, túlságosan öntudatos, ne nézze le a párját, kímélje érzékenységét. A "szegényebb" viszont vigyázzon, ne alakuljon ki benne ezen az alapon valamiféle kisebbségi érzés, ne legyen túl érzékeny, ne gyanakodjék, hogy őt lenézik. Amennyiben a "gazdag" szülők éreztetnék, mennyivel többet áldoztak a nászéknál, akkor gyermekük tapintatosan intse le őket. Ne engedje, hogy ilyesmi megbonthassa a családi egyetértést. Ügyeljenek a házasok, hogy az se okozzon gondot, ha egyiküknek jóval nagyobb a jövedelme. Ne alakuljon ki közöttük olyan szemlélet: "ez az enyém, ez a tiéd, ezt én hoztam, te azt hoztad". Legyen minden a szó szoros értelmében közös. A családi "pénzügyminiszter" az legyen, aki jobban ért az anyagiakhoz. Persze a pénz kezelője se nője ki magát diktátorrá. A pénz, a gyarapodás összekösse és ne szétválassza őket. Lényeges, hogy az ifjú férj kezdettől fogva vegyen részt a házimunkákban. Ezt követeli meg az igazságosság. Miért csak a nő vesződjék takarítással, mosással, főzéssel, gyerekekkel, miért a gyengébb vállára nehezedjék minden teher és gond? Jóérzésű ember nem tud újságot olvasni, tévézni vagy csavarogni, míg párja érte fárad. Ha segít, több idejük marad egymásra, a gyermekekkel való törődésre. Emellett a közös otthoni munkálkodás, az ezzel járó sikerélmények - "Milyen szép tiszta minden! Milyen kitűnő volt az ebéd!" - és az otthonért való közös felelősségvállalás nagy eszköze az összekovácsolódásnak. Válaszfal lehet a házastársak között valamilyen kedvtelés is. Sok asszony panaszolja például, hogy a férje jobban szereti az autóját, mint a családját. Mert ha van egy szabad órája, rögtön a kocsit "bütyköli". És persze nemcsak az autó lehet ilyen keservek forrása, hanem sok minden: sport iránti rajongás, kártya, horgászat, egyéb szórakozások, kedvtelések. Ezek gyakran valóban sok időt igényelnek és vonnak el a házastárstól, a gyerekektől. Egy kis egyéni kikapcsolódásra mindenkinek szüksége lehet. A páros élet igen szép, sőt gyönyörű, de azért, ha szünet nélküli együttlétet jelent, bizony bele lehet fáradni, sőt fásulni. Éppen ezért senki se legyen zsarnok, engedjen ki-ki egy kis "szabadságot" a társának. Így felfrissülten, talán intenzívebben is tudja majd szeretni őt. Nem kell feltétlenül beszélgetésre vagy enyelgésre kötelezni azt, aki némelykor elmerül egy-egy könyv vagy újság, folyóirat olvasásában, vagy elrángatni a tévé mellől azt, aki olyasmit néz, ami a másikat nem érdekli. A heti ulti- vagy kanasztapartitól sem célszerű eltiltani a párunkat. Arra azonban mégis ügyelni kell, hogy ne legyen túl sok az az idő, amit a magánszórakozás elvesz a közös élettől. Próbáljanak mindketten ezen a téren valami józan középutat fellelni. A legjobb megoldás persze, ha közös kedvtelésekre akadnak; ez nagyon összekovácsolná őket. Nagyszerű dolog például, ha együtt kirándulnak, kocognak, járnak moziba, szórakozóhelyre. Nem egy asszony szívesen elkíséri urát meccsre vagy horgászni. A kártyacsaták is megoldhatók úgy, hogy több család összejön, így ki-ki megtalálhatja a maga szórakozását. Az említett autóra féltékeny asszonynak is csak azt lehet ajánlani, veszekedés helyett menjen, segítsen a férjének. Míg az szerelget, ő lemoshatja, kitakaríthatja a kocsit. Egy asszony vallomása: "Eleinte bosszantott, ha az uram meccset nézett a tévében. Úgyis olyan kevés időnk van szeretni egymást! Így aztán veszekedtem, durcáskodtam, így-úgy bosszút álltam. Aztán rájöttem, ha odaülök mellé és megpróbálok magam is szurkolni, abból jóval hamarabb lesz csókolózás, mint a pörölésből." Amiben feltétlenül kell az összhang A baráti kört az jellemzi, hogy bizonyos dolgokban egyformán gondolkodnak. Nem feltétlenül szükséges, hogy férj és feleség minden területen és minden apróságban egyetértsenek. Épp a különbözőség lehet vonzerő. A szerelem alapja némelykor a másság. Van azonban valami, amiben az eltérő meggyőződés sok bajt okozhat. Az erkölcsi kérdésekre gondolok. Ha ezekben - legalább alapvetően - nincs egyetértés, az a házasságot aláaknázza és ez az akna bármikor felrobbanhat. De lehet a különböző erkölcsi felfogást lassan és alattomosan ható méreghez is hasonlítani, amely fokozatosan bomlasztja az együttélést. Igen veszélyes dolog, ha azok, akik házasságra készülnek, nem kíváncsiak egymás erkölcsi meggyőződésére, esetleg elvtelenségére. Tévednek, ha azt hiszik, elég az egymás iránti vonzalom, szerelem, a többi magától megoldódik. Az erkölcsi ellentmondások újra meg újra felbukkannak a hétköznapokban, és ezeket rendkívül nehéz nem tudomásul venni vagy feloldani. Ezen a téren a másképp gondolkodás a szerelem biztos halálához vezet. Ráadásul sok nehézséget okoz a gyakorlati együttélésben, a gyermeknevelésben. Akik megszerették egymást, igyekezzenek erkölcsi téren minél teljesebben tisztába jönni egymással, addig ne kössenek házasságot. Ez természetesen nem megy komoly és lényegbevágó beszélgetések nélkül. Ha nagyon másképpen látják a világot, az életet, az elveket, akkor ezeket tisztázzák, és próbáljanak közös nevezőre jutni. Ha nem megy, inkább váljanak el útjaik. Az erkölcsi elvekben való megegyezés csak akkor szerencsés, ha az erkölcsileg magasabb rendűt képviselő fél nézeteit követi a társa. Ha az erkölcsileg silányabb felfogás válik közös meggyőződéssé, az kikezdi a bűnösen engedékeny fél emberségét, ugyanakkor megerősíti tévútján az erkölcsileg felelőtlent. A nemes meggyőződésű fiú vagy lány semmiképp se adja fel nézeteit a szerelem kedvéért. Az ilyesmi azzal járna, hogy önmagával hasonlik meg az ember, mert a lelkiismeretet nem könnyű kioltani. Újra meg újra jelentkezik és - legalább tudat alatt - az ellen fordítja az embert, aki rosszabb utakra vitte. Ha mégis sikerülne kioltani a lelkiismeretet, ez még nagyobb tragédia lenne. Mert ez a "siker" meghasonlottá, kiégetté, kiábrándulttá teszi a lelkiismeret elpusztítóját. Értékcsökkentnek érzi majd magát, ami lehetetlenné teszi, hogy jó házastárs, gondos szülő, szerető szívű ember legyen. Ha már a házasság közben derülne ki vagy alakulna ki az erkölcsi nézetkülönbség, akkor a lelkiismeretes embernek három dolgot kell tennie. Először meg kell őriznie ép erkölcsi meggyőződését, aszerint kell cselekednie, akár a párja ellenére is. Másodszor meg kell kísérelnie - a szabadság és a szelídség szellemében -, hogy társát jobb belátásra bírja. De tennie kell ezt a kettőt úgy, hogy közben - és ez a harmadik követelmény - minden erejével igyekezzék fenntartani a kölcsönös szeretetet, együvé tartozást. Hogy mindez sikerüljön, sokat imádkozzék, reményt és okosságot, bölcsességet kérve az Úrtól. Bajban ismerszik meg a jó barát A házasságban bizony akadnak bajok is, és ilyenkor ismerszik meg, mennyire szereti egymást a házaspár, mennyit ér maga a házasság. A bajban igyekezzetek nagyon jó barátként helytállni! Ha baj van, a világért se okoljátok egymást, ne tegyétek bűnbakká a párotokat. Lehet, egyikőtök sem tehet róla, hogy nehéz helyzetbe kerültetek, akkor pedig minek vádaskodni? Ha mégis okokat kutattok, akkor ki-ki magában keresse a hibát. A társában nem kell keresnie, azt úgyis könnyedén felfedezi bárki, esetleg igazságtalanul is. De még ha napnál is világosabb, hogy a párod okozott galibát, akkor is tarts lelkiismeret vizsgálatot, mert gyakran van úgy, hogy az egyik baklövéséért részben a másik is felelős. És ha tényleg csak ő a hibás, akkor se játssz ítélő bírót vagy vádló ügyészt. Mit használ ez? Csak rontja a helyzetet és a kilábalási esélyeket. A bajban a kiutat keressétek, egymást vigasztaljátok és erősítsétek, bátorítsátok. Ha így tesztek, a baj is javatokra válik, mert nagyszerű barátságba fűz össze benneteket. Gyakran előfordul, hogy a társad beteg, lehangolt, szomorú, valaki megbántotta, valami nem sikerült neki, vagy éppen dühös, esetleg "rájön a rapli" - ez utóbbi sem feltétlenül bűn. Inkább arra kell gondolnod: elég baj ez neki. Ilyenkor ki álljon mellé, ha nem egyetlen választottja?! Vigasztald, érezz vele együtt, hallgasd meg a sirámait, esetleg tirádáit és igyekezz megérteni őt. Ne légy ideges, türelmetlen, ha a párod panaszkodik, ha a bajában kiállhatatlan. Még ha megbánt is, tekints rá úgy, mint szenvedő, vergődő emberre, akin segíteni kell. Véletlenül se gondolj arra, milyen kellemetlen neked az ő baja, hanem önzetlenül állj mellé. A világért se legyen jelszó köztetek: "ahogyan te, majd úgy én is!" Ha a párod éppen nincs a legjobb formájában, piszkálódik, sérteget és kiszámíthatatlan, semmi sem jó neki, talán kegyetlen is, akkor erre gondolj: bizonyára bántja valami, most észnél kell lennem, meg kell őriznem a nyugalmamat, a kedvességemet, csöndesen kell szólnom, esetleg jobb, ha hallgatok. Remélem, ha én borulok ki és leszek kiállhatatlan, neki lesz majd több esze és szeretete. Ha beteg a társad, ne szidd, hogy nem vigyázott magára, te ezerszer megmondtad. Ne is sápítozz, éreztetve, hogy az ő betegsége neked mekkora gond. Olyan légy hozzá, mint a jó és bölcs édesanya. A férj is anyai gyengédséggel és odaadással ápolja a feleségét. Az ember elhagyja apját, anyját, a házastársához ragaszkodik, időnként azonban továbbra is szüksége van az istápoló szeretetre. Ragaszkodjatok hát egymáshoz a bajban, betegségben, apát-anyát pótoló szeretettel és melegséggel! Maradjon belügy! A jó barátok bizalommal vannak egymáshoz, de senki sem szereti, ha bizalmasa kibeszéli az ő legbensőbb ügyeit vagy hibáit. Az ilyesmi tönkreteszi a barátságot. Ezt a férjnek és a feleségnek is tudnia kell. Ezért a házasság belügyei maradjanak titkok a külvilág számára. Ilyen belügy elsősorban a párod hibái, a köztetek adódó viták, nézeteltérések. Nem okos az ilyesmit kibeszélni. Miért terjesztenétek el magatokról a hírt, hogy rosszul éltek, nem sikerült a házasságotok? Kellemes, ha ilyent pletykálnak rólatok? Pedig ide vezet, ha a házastársak panaszkodnak egymásra. A legjobb, ha még a saját szüleiteknek se mondjátok el egymással kapcsolatos bajaitokat. Sajnos kevés emberben áll meg a szó. Az anyák már csak azért is továbbadják panaszaitokat, hogy megmutassák, mennyire bizalmas hozzájuk felnőtt gyermekük. Esetleg a továbbmondással vezetik le feszültségüket, amiért nincs minden rendben köztetek. Többnyire pedig a házasok már régen kibékültek, el is felejtették az összekoccanást, de a pletyka még él; úgy emlegetik őket, mint akik a válás felé tartanak. Még rosszabb, ha a rokonság is ebben a tudatban él, így kezelnek benneteket, ha "tapintatosan" is. Az is előfordulhat, hogy valaki visszamondja a társadnak, amit mondtál róla. Ugye, ez nem szolgálná házasságotok harmóniáját? Hát még ha egyik szülőtök - merő jóindulatból (?) - bele is szól a dologba! Az ilyen pártfogás rendszerint fordítva sül el. Nem javítja, csak rontja a helyzetet, talán felmelegíti a már elült vitát. Azért sem szerencsés panaszkodni a párodra, mert - a közhiedelemmel ellentétben - ez nem megkönnyebbít, ellenkezőleg: még jobban belelovall a dologba. Mert amikor mesél az ember, szívesen dramatizál, tódít, túloz. A végén maga is elhiszi, hogy nagyon nagy a baj, nagyon súlyos az őt ért sérelem. Aztán arra is hajlik mindenki, hogy önmagát angyalnak, a másikat ördögnek fesse. Így könnyen bebeszélnéd magadnak, milyen ostoba, konok, rosszindulatú, hitvány a párod. "Nekem van igazam" - ez minden panasz bizonyítandó tétele. Pedig ez úgyszólván sohasem igaz. Annál inkább szoktuk bizonygatni és elhinni a magunk makulátlanságát, minél inkább érezzük a lelkünk legmélyén, hogy nincs igazunk. Egyébként, bármennyire hibás a párod, a vásár rendszerint kettőn áll, senki sem vétlen angyal. De ahogy a sérelmeidet meséled, úgy hiszed is el a magad mártíromságát, kiválóságát, teljes jóindulatát. Meg azt, hogy te teljesen jó természettel rendelkezel. Mindez már csak azért is káros, mert félreviszi a jellemedet, növeli a társad iránti ellenszenvet, megakadályoz a józan helyzetfelmérésben, lehetetlenné teszi a nagyon is szükséges önkritikát és önnevelést. Ha a párod bizalmasan közöl veled valamit vagy kiönti a lelkét, ne beszélj róla másnak! Ez a barátság, az összetartozás fontos jele. A bizalommal való visszaélés, ha valaki kikürtöli az ilyesmit. Ha visszajut a társad fülébe vagy valamiről megsejti, hogy eljárt a szád, nehezen tudna ezután is bízni benned, neked pedig keserves lesz visszaszerezned a bizalmát. Aki jó barátságban, szép lelki kapcsolatban akarja végigélni a házasságát, annak feltétlenül tudnia kell, mi a belügy és mikor kell lakatot tennie a szájára. ...........
Posted on: Fri, 23 Aug 2013 18:01:56 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015