Ismét november 1. Igazából ezen a napon katolikus testvéreink a szentekre emlékeznek, de sikerült november másodikát, halottak napját rácsúsztatni elsejére. Izgalmas élethelyzeteket láttam a temetőben, meg a környékén. A temetőben rengetegen viselkedtek szánalmasan. Vagy kiöltöztek, arcukon a méla undor, a bűntudat, és a kötelesség letudásának ábrázata, kezükben koszorú, nagy színes, drága. Vagy a fáradságot se vették, hogy jobb ruhába bújjanak, amolyan hétköznapian, szál virággal, kicsi mécsessel, lazán, cigizve álltak a sírnál öt percig, aztán irány haza. Úgy elnéztem, és elgondolkodtam! Miről is szól ma már igazán ez a nap? Vajon egy giccses pénzköltő ünnep lett csak az egész? Vagy tisztelet kifejezése a halottak iránt? Egy nap kevés erre... nem? Miért pont egy napra összpontosít mindenki, a halottak többet érdemelnek... Mindennapunkat végigkísérik. Akinek van halottja az megtapasztalja a hiányt, és az emlékékezés nem csak egy napot ölel át. A temető vajon az élők vagy a holtak helye? Érzitek a hátborzongató és misztikus hangulatát a temetőnek, vagy csak letesszük a gyertyáinkat, virágainkat, mécseseinket, koszorúinkat és hazamegyünk ebédelni, mintha misem történt volna??? Nagyon furcsa ünnep ez a halottak napja. Nálunk valahogy mindig csend, szomorúság kíséri ezt az ünnepet. Lerójuk kegyeletünket a temetőkben, és imádkozunk, emlékezünk. Gyakran eszembe jut halott édesapám, nagyapám, nagymamáim. A mosolyuk, néhány szó, hanglejtés, mozdulat, ahogy mesél, vagy éppen összeszid. Gyerekkoromban sokat meséltek a felmenőimről. Akkor tündérmesének tűnt a család élete. Van néhány tárgyi emlékek ezektől az emberektől. Őrzöm őket, és majd az unokámnak fogom átnyújtani, mint családi ereklyéket. Addig én őrzöm. Ezzel is emlékezve rájuk, nem egy nap, hanem egész évben,szinte minden nap. És ami a legfontosabb: amit tőlük tanultam, soha nem felejtem. A tartást, őszinteséget, egyenességet, büszkeséget, hitet, szeretetet. Részemmé vált mindez, így ők is részemmé lettek. Érdekes, mert mindenkinek a saját személetén múlik, hogy hogyan birkózik meg ezzel a kegyeletadással. Vannak akik kőkemény tízezreket költenek virágra, koszorúra, mécsesekre. Úgy feldíszítik a sírokat, hogy tenyérnyi hely se maradjon. Kicicomázva, fényárba burkolva meg a síremlék teteje is, közben pedig egész évben még annyi ideje sem jutott, hogy a gazt eltakarítsa a szerette sírhantjáról. Ezen a napon pedig... Szerintem ez már tiszta giccses, és felesleges. Talán a saját lelküket akarják megnyugtatni ezzel? Felesleges pénzköltésnek érzem. Anyagi ráfordítással akarnak megbocsátást, nyugalmat nyerni, mint a reformáció előtt, amikor az egyház búcsúcédulákat árult a megváltásért?! Vett a hívő egy cetlit és megbocsátattak a bűnei... Annyi sok giccset láttam az elmúlt néhány napban. Én viszont azt tudom, és azt hiszem, hogy Jézus üzenetét ezen a napon, a halottak napján sem lehet figyelmen kívül hagyni: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem ha meghal is élni fog, nem hal meg örökre. ( Jn. 11.25) Nem mentek hát el elhunyt szeretteink örökre, csak előre mentek az örök hazába. Az imádság ereje összeköti a két világot, így segíthetünk rajtuk. Imával kérhetjük Istent, hogy a tisztulás helyéről kiszabadulva átléphessenek elhunytjaink az örök boldog hazába. Ez a legtöbb amit értük tehetünk, és én azt gondolom inkább ők is ezt kérik Tőlünk, nem pedig a cicomát. Isten áldja emléküket szívünkben.
Posted on: Fri, 01 Nov 2013 16:29:32 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015