Isten mindent megtesz, kerül, amibe kerül „…ahol - TopicsExpress



          

Isten mindent megtesz, kerül, amibe kerül „…ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (Róma 5:20) Pál azt írja: „…féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt” (Galata 1:13). Nyilvánvaló, hogy Pálnak eszébe sem jutott, hogy keresztyénné legyen. Zsidóként a törvény megszállottja volt. Értelmiségként a legélesebb elmékkel is vitába tudott szállni. Művelt, sőt magasan képzett volt, és elkötelezett vallása tantételei iránt. Ugyanakkor gyűlölte a keresztyéneket! Végignézte, ahogy Istvánt, az első vértanút halálra kövezték. Bár személyesen nem vett részt ebben, de őrizte az Istvánt megkövezők ruháit (ld. ApCsel 7:57-59). Pál nem is álmodott arról, hogy egy napon átáll a másik oldalra. Ha azonban Istennek terve van az életeddel, akkor meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy tervét véghezvigye. Ő már jóval azelőtt elkezdett dolgozni az életedben, mint hogy te felfigyeltél volna rá. Istennek már akkor is terve volt arra, hogyan fogja használni Pált, amikor ő még István kivégzőinek ruháit őrizte. Ugyanígy veled is terve volt már akkor, amikor te még partikra jártál, a saját fejed után mentél, egyik kapcsolatból a másikba ugrottál, és csak az érdekelt, hogyan szerezz még több pénzt. Mindezek nem állították meg Istent, mert „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem.” Ha Pál tudta volna, hogy Isten azt tervezi, hogy találkozik vele aznap a damaszkuszi úton, lehet, hogy másik utat választott volna. De „…hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy EGY HANG… SZÓLT HOZZÁ…” (ApCsel 9:3-4). Ennek a büszke farizeusnak találkozója volt Istennel, olyan találkozója, ami nem volt benne a naptárában, olyan találkozója, ami LELÖKTE ŐT A MAGAS LÓRÓL. Isten mindent megtesz azért, hogy engedelmeskedj akaratának, kerül, amibe kerül. Tehát vigyázz! Isten nem fogja megengedni, hogy makacsságod aláaknázza életedre vonatkozó tervét! Bob és Debby Gass - maiige.hu
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 18:33:19 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015