„Itt van az ősz, itt van újra... s juhok mennek hosszú útra” Ma ezen a hideg, borongós, szürke reggelen a megszokottnál is különösebben ébredek. Gyorsan kiugrom az ágyból, mert éktelen mekegés töri meg a csendet. Kinézek az ablakon, a szél tárva nyitotta a kaput, s közben látom, hogy 3-4 juh bejön az udvarra, s nekirontanak nagymamám virágoskertjének: úh... ebből nagy baj lesz!!! Mivel tudom, hogy nem a mieink, gyorsan kitessékelem őket. Közben az úton nagy juhsereg indul a mezőre, s úgy látom az udvarunkon elmaradó juhok „meglógni” igyekeztek. A hideg miatt rohanok vissza a szobába, és a megszokott rend szerint kinyitom a Szentírást. És ma éppen a Máté szerinti evangélium 10. fejezete következik, ahol a 16. versben ez áll: „íme én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé...” Nó- hát nincsenek véletlenek! :) Bennem újra elindulnak a gondolatok... de hát Uram: mi van ha a bárányok, juhok meglógnak? Tudod, mindig zöldebb a szomszédban a fű... és lám, még egymást is képesek letaposni egy kicsivel több és jobb ételért... És az akolban ott vannak a vezérkosok, akik egymással birkóznak, s csak egy kerül ki győztesen; a nyájszellem meg az követeli, hogy a többi hozzá igazodjon. Ha meg veszély van, nézd ahogy megtorpannak és letérnek az útról... szanaszét. Majd meg-meg indulnak szívükben a megtett út örömével, hogy bántásuk nem esett, s amikor elbíznák magukat odaérnek a város végi mezei átjáróhoz, ilyenkor csúcsforgalom van, mindenki munkába igyekszik, s ezek az együgyű juhok nem tudják mi tévők legyenek a négy keréken gördülő „fenevadakkal” szemben. Néhányan az úttesten maradnak odagyökerezett patákkal, a többi meg rohan eszeveszetten a szélrózsa minden irányába... Szegény pásztor... most szedd össze őket. Megérkeznek „Kánaánjukba” legalábbis ezt remélték, hogy a mezőn friss harmatos fű terem. Közben már csak a nedves tarló és néhány igézetes búzaszál. Úgy látszik mégiscsak jobb volt a hegyen... volt ott fű, üde hegyi forrás. Szegény juhok, valahogy csalódottak. Üveges tekintetekkel előre bámulnak, kotorásznak az avarban, az ingoványos mezei földeken, s emlékeznek az elmúlt hónapok aranynapjaira; a bércek csendes ormaira, ahol vad ebek védték őket az erdő minden vadjától, s emlékeznek selymes, friss zöld füvekre, s áfonyabokrok koromszín gyümölcsére. Örömmel terelgették báránykáikat a források tövére, s szundítottak nagyokat magas fenyők árnyékában. De most máshol kell lenni. Oda a veszélymentes övezet... a pásztor hol a nyáj előtt, hol a nyáj mögött kullog, s huzatos kanyarokban az ebek is sietnek a nyáj előtt lenni. És a juhokhoz hasonlóan Jézus ma is elküldi a tanítványokat, hogy „legyenek okosak, mint na kígyók és szelídek, mint a galambok.” Vannak akik a Pásztor közvetlen közeléből, a veszélymentes övezetből nem akarnak indulni; másokat pedig elkap a hév, és lüktető szívük talán veszélybe kergeti. Tévutakra térnek, igyekeznek a szomszéd zöldebb legelőjének füvébe harapni, talán még egymást letaposva is. Kiérnek az úttestere, és az eszmék bonyolult forgalmában néhányan ott rekednek. Mások eszeveszetten rohannak a szerintük helyes úton. Szegény Pásztor mennyi fejtörést okoznak juhaid. Utána nézek e hatalmas seregnek, s végül is egyik sem különb, mint a másik... valahol ott látom magam közöttük. Tekintetem a Pásztort fürkészi, közben érzem és tudom, hogy az akolt ő tartja egybe. Bégetek, mekegek, megtorpanok és rohanok tovább...némelykor süppedékes vizenyős földekre, máskor magas bércek ormaira, csendes legelőkre. Hátradőlök a székembe és dudorászok egy dallamot: „Az Úr énnékem őriző Pásztorom.” És egy még vidámabbat: „Az Úr a pásztorom, jó pásztor Ő...” Odalapozok a János 10:11-hez, ez áll ott: „Én vagyok a jó Pásztor. A jó Pásztor életét adja a juhokért.” Megrendülök, és csak bégetek: „Köszönöm Uram, hogy értem is...”
Posted on: Tue, 03 Sep 2013 08:06:50 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015