Jobbulást Vincze Marci, és a még balesetet szenvedetteknek!!! - TopicsExpress



          

Jobbulást Vincze Marci, és a még balesetet szenvedetteknek!!! Bár a miniszteri autót egyáltalán nem sajnálom, voltam már olyan helyen zárásban, ahol rendes "legális" zárás volt és a nyálgép behajtott teljesen az elzárt szakaszig az autójával. Én nem hiszem el,hogy itt nem volt az elején és a végén, valamint a köztes utakon ember, aki megállította volna őket a teszt miatt. https://youtube/watch?v=KNbgpkWaBz0 szenzáció hajhász szalagcím, és egyben szánalmas... Inkább profi rallis, mint fanatikus... itt a cikk!: "Fanatikus ralis ütközött Hende Csabával Egy ismerője szerint mindig a maximumra törekedett a honvédelmi miniszterrel karambolozó ralis. Ez okozta a vesztét is, amikor illegálisan akart lezárni egy utat teszteléshez. A Honvédelmi Minisztérium szerint ugyan meg kell állniuk, ha útlezárásba ütköznek, itt azonban nem volt útlezárás, így hiába integetett az úton egy ember, hogy álljanak meg. Információnk szerint a Hende Csaba honvédelmi miniszterrel ütköző raliversenyzőt Vincze Mártonnak hívják, és egy Mitsubishivel versenyez az idei Rali-Túra Bajnokságban, amelyet jelenleg vezet, tavaly pedig meg is nyerte ezt a sorozatot. „Marci egy igazi fanatikus, nagyon érzi az autóit, és mindig a maximumra törekszik. Sajnos ez okozhatta most a vesztét, ugyanis ő már csütörtök délután nekiállt tesztelni a hétvégére, holott erre pénteken legálisan is lett volna lehetősége. Ugyanakkor valahol megértem, hogy így készült, ugyanis hiába vezeti ő a bajnokságot, az utolsó fordulóban még elvehette volna tőle a trófeát legnagyobb riválisa, a bajnokságban második ifj. Vincze Ferenc, aki szintén szécsényi, de tudtommal csak névrokonok. Nem értem viszont az eddigi hírekben szereplő illegális ralis kifejezést, hiszen neki is van jogosítványa és rendszám az autóján, tehát teljesen legálisan vett részt a forgalomban. Az is lehet, hogy nem mentek gyorsan, és nem vágták le a kanyart. Hibáztak ugyan, amikor le akartak zárni egy közutat, de a miniszteri autó is hibázott, amikor nem állt meg a figyelmeztetésre, hanem a megkülönböztető jelzést bekapcsolva továbbhajtott” – vélekedett egy neve elhallgatását kérő amatőr raliversenyző, aki jól ismerte Vinczééket. „Én is voltam már ilyen illegális teszteken, ahol alapszabály, hogy olyan elhagyatott részt kell lezárni, ahol nincs bekötőút, és olyan embereket kell a két végpontra állítani, akik elég határozottak, hogy megállítsák a forgalmat. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csak egy-két perc türelmet kérnek az arra tévedő autósoktól, amit a legtöbbször jól tolerálnak, a baj abból lehet, és lett is, ha valaki ezt nem képes tolerálni. Rosszkor volt rossz helyen a két autó.” „Meglepett, ami a Marciékkal történt, de sajnos ez annak az eredménye, hogy egyre kevesebb lehetőség van legális körülmények között tesztelni. Az utóbbi időben sokkal kevesebb amatőr futamot rendeznek, ahol a profi, félprofi versenyzők is előszeretettel próbálják ki magukat és a technikát” - mondta megkeresésünkre Adamcsek István, aki a versenyzőkkel való kapcsolattartásért felel az idei Rali-Túra Bajnokságban. A sportágban csak Pista bácsiként ismert Adamcsek szerint óriási pechjük volt Vinczééknek, hiszen ilyen esetben még – az általában ismerős – rendőr is meg szokott állni, megvárják a versenyzőt, majd „elzavarnak mindenkit a csudába egy utolsó figyelmeztetéssel”. Mészáros Iván, a Rali-Túra Bajnokság sorozat felügyelőbizottságának elnöke szerint tény, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb amatőr raliversenyt tartanak, de véleménye szerint „ez nem változtat azon, hogy a közutakon mindenkinek be kell tartani a KRESZ-t”. „Ez igaz a versenyek előtti pályabejárásokra is, ahol a versenyzők a KRESZ szabályait betartva mérik fel a szakaszokat, sőt, ilyenkor gyakran még a rendőrség is kitelepül sebességet mérni. Ami a csütörtök esti balesetet illeti, csak annyit tudok mondani, hogy ugyan nem rendelkezünk részletes információkkal, annyit azonban biztosan ki tudunk jelenteni, hogy nem hivatalos versenyen, teszten történt, sőt még csak nem is olyan útszakaszon, ahol versenyt rendezünk. Bízom benne, hogy mindenki mihamarabb felépül ebből a szerencsétlen balesetből” – tette hozzá Mészáros. Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter autója miért nem állt meg az integető ember láttán, illetve arra is kíváncsiak voltunk, hogy be volt-e kötve a tárcavezető. A minisztérium azt válaszolta, hogy útlezárás esetén ugyanazok a szabályok vonatkoznak a rendőrségi és honvédségi gépjárművekre is, mint a civilekre, ebben az esetben azonban nem tudtak útlezárásról. A tárca sajtóosztályán úgy tudják, hogy mindenki be volt kötve az autóban."
Posted on: Sun, 22 Sep 2013 13:22:36 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015