Legendák jegyében – kezdődik a Szegedi Szabadtéri - TopicsExpress



          

Legendák jegyében – kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok Július 5-én, a Leányvásár bemutatójával indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada. Operett, musical és opera egyaránt megtalálható a Dóm téri kínálatban, az Újszegedi PORT.hu Színpadon zenés vígjáték, szimfonikus és dixie muzsika várja a közönséget. A szezonnyitó, július 5-én, 6-án és 7-én látható Jacobi Viktor-darab, a Leányvásár az operettjátszás megújítására törekvő koncepcióba illeszkedik. Bródy Miksa és Martos Ferenc szövegkönyvének felfrissítése – amelyet Vinnai András és Varró Dániel jegyez – ennek a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2005 óta kiemelten kezelt törekvésnek a részei. Az alkotók és a fellépők névsora a Dóm tér a magyar színházi élet olvasztótégelye hagyományhoz hűen igen illusztris. Az előadás rendezője Gothár Péter, Nagy Ervin és Bordás Barbara alakítják a bonviván-primadonna kettőst, Keresztes Tamás és Kiss Diána Magdolna bújik a táncos komikus és a szubrett figurájába, mellettük Schell Judit, Ujlaki Dénes, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula és Kocsis Gergő gondoskodnak a nyár esti szórakozásról. Július 13-án a magyarországi bemutatójának tizedik jubileumát ünneplő musicallegenda, Az operaház fantomja koncertváltozatát láthatják a nézők. Szirtes Tamás rendezésében ezúttal Sasvári Sándor alakítja a fantomot, Fonyó Barbara Christine-t és Bot Gábor Raoult. Négy estén, július 26-án, 27-én, augusztus 2-án és 3-án magyarországi bemutató helyszíne lesz a Dóm tér. A Budapesti Operettszínházzal együttműködésben minden idők legnépszerűbb klasszikus regénye, az Elfújta a szél musicalváltozatban kerül színpadra. A szerző, Gerard Presgurvic zenei világa a hazai közönség számára sem ismeretlen: az általa jegyzett Rómeó és Júlia az Operett repertoárjának egyik legfontosabb és legkedveltebb darabja, amit néhány évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtérin is hatalmas sikerrel játszott a budapesti társulat. Az Elfújta a szél lenyűgöző zenemű, amelyben Scarlett O’Hara személyes történetét a polgárháborús Amerika díszletében ismerhetjük meg. „Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy Presgurvic tulajdonképpen szabad kezet adott számunkra, tehát úgy formálhattuk az alapanyagot, ahogyan jónak láttuk a megvalósuló produkció érdekében. Rögtön megéreztem a darabban rejlő fantasztikus siker lehetőségét, hiszen a legendás hősnő, Scarlett O’Hara nevét bármely generáció tagjának is említettem, mindenki rögtön felkapta a fejét” – fogalmazott Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója és művészeti vezetője. A hatalmas volumenű, különleges színpadi hatásokat igénylő produkció rendezője Somogyi Szilárd, a főbb szerepeket Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Szomor György, Serbán Attila, Bíró Eszter, Nádasi Veronika, Brasch Bence, Veréb Tamás, Gubik Petra alakítják. A hagyományos Ajándékkoncertre július 31-én, a Verdi–Wagner-évforduló jegyében kerül sor. Negyven éve, 1973 nyarán láthatta-hallhatta a szegedi közönség George Gershwin Porgy és Bess című operáját. A Dóm téren augusztus 9-én és 10-én látható produkció különlegességét az adja – amellett, hogy több évtizede nem került Magyarországon színpadra az amerikai zeneirodalom egyik legfontosabb darabja –, hogy a darab Európában jelenleg egyetlen színház repertoárján sem szerepel a Gershwin-jogtulajdonosok szigorú feltételei miatt, ezek értelmében ugyanis a főszerepeket kizárólag afroamerikai énekesek alakíthatják. A Living Arts Inc. előadása a New Yorkból érkező, a világ nagy operaházaiban komoly tapasztalatokat szerzett művészekkel így igazi kuriózumnak számít. Kiemelt érdeklődés kíséri az évadzáró premiert, a legendás magyar rockopera, az István, a király három előadását. A harminc éve bemutatott Szörényi–Bródy-mű augusztus 17-én, 18-án és 20-án, Alföldi Róbert rendezésében, a címszerepben Feke Pállal, Koppány szerepében Stohl Andrással kerül színre. Gizella Radnay Csilla, Réka Tompos Kátya, Sarolt Udvaros Dorottya lesz. Táltosként Novák Pétert, Krónikásként Blaskó Pétert, Asztrikként László Zsoltot látható. További szerepekben színpadra lép Simon Bogi, Bánfalvi Eszter, Csépai Eszter, Schneider Zoltán, Hevér Gábor, Znamenák István, Makranczi Zalán, Józan László és Farkas Dénes, mellettük fontos szerepet kap a királydombi ősbemutató két emblematikus művésze, Varga Miklós és Nagy Feró is. Az Újszegedi PORT.hu Színpadon az Egy bolond százat csinál, a szolnoki Szigligeti Színház zenés bolondság műfajú produkciója biztosítja a kikapcsolódást július 19-én és 20-án. Az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa július 26-án ad jótékonysági koncertet, a bevétellel pedig a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetet támogatják. Természetesen a hagyományos Szegedixie Gála sem marad el, ennek időpontja július 28
Posted on: Fri, 05 Jul 2013 09:11:59 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015