Mahatma Gandhi (1869 - 1948)-A követendő példa / 2. 1869. - TopicsExpress



          

Mahatma Gandhi (1869 - 1948)-A követendő példa / 2. 1869. október 2-án született a brit koronagyarmat Indiában, Porbandarban, Móhandász Karamcsand Gandhi néven, jómódú fűszerkereskedő családban. A Mahatma nevet később kapta híveitől, amelynek jelentése „nagy lélek”. Középiskoláit Indiában végezte, majd Angliába ment, hogy jogi pályára lépjen. 1888-tól 1891-ig Londonban tanult jogot. Odautazása előtt önmegtartóztatási fogadalmat tett, melyhez egész életében hű maradt. Az indiai hagyományoknak megfelelően korán, tizenkét évesen nősült, ezért elutazása előtt már négy gyermeke volt. Mint ügyvéd tért vissza Indiába, de később feladta ügyvédi praxisát, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy „a törvénykezés oly módszer, amely erőszak alkalmazásával akar igazságot tenni”. Nyilvános szereplése 1893-ban kezdődött Brit-Dél-Afrikában, a helyi indiai kisebbség védelmével kapcsolatban. Natalban felvette a harcot a hinduk ellen irányuló kizárási törvényekkel, s a hinduk egyenjogúságának és polgárjogaiknak elismertetését tűzte ki célul. Durban közelében telepet létesített, ahová a dél-afrikai hinduk tömegeit gyűjtötte. Gandhi szegénységi fogadalmat tétetett híveivel is. Gandhi kimondta, hogy az erőszakra nem szabad agresszivitással válaszolni. Az igazsághoz rendületlenül ragaszkodott és nem tűrte, hogy a nemes ügyet méltatlan eszközök alkalmazásával szennyezzék be. A cél nem szentesítheti az eszközt – mondta. 1899-ben kitört az angol-búr háború. Gandhi azt vallotta, hogy nem szabad kihasználni az ellenfél szorult helyzetét, ezért hinduk ezreiből vöröskeresztes különítményeket szervezett, amelyek az ő vezetése alatt teljesítették önként vállalt nehéz kötelességüket. A háború végeztével azonban ismét megszakították az angolokkal való együttműködést (1902). 1908-ban írta meg a Hind Szvarádzsát, vagyis az Indiai Önkormányzat című művét. 1913-ban törvénnyel garantálták a dél-afrikai hinduk egyenlőségét és polgárjogait. Gandhi bebizonyította, hogy az erőszakot egyedül béketűréssel, a gyűlöletet pedig csak szeretettel lehet legyőzni. 1915-ben családjával együtt visszatért Indiába, ahol a függetlenségi mozgalom élére állt. Ekkoriban kapta a Mahatma jelzőt is híveitől. 1916-ban Csamparanban polgári engedetlenségi mozgalmat, Ahmedábádban sztrájkot szervezett. A szabadságmozgalom első jeleire az angolok – a régi nyugati recept szerint – tűzzel-vassal próbálták lehetetlenné tenni India terveinek megvalósítását. 1919-ben, az amritszári vérfürdő alkalmával békés, fegyvertelen hindu férfiak, nők és gyermekek tömegét kaszálták le a brit gépfegyverek. Gandhi, s India hite azonban erősebbnek bizonyult a brit fegyvereknél. 1920-ban a Kongresszus Gandhi javaslatára jóváhagyta a kormánnyal való együttműködés megtagadását, az idegen intézmények bojkottját és a teljes önkormányzatra vonatkozó követelést is. 1922-ben letartóztatták, és 6 évi börtönre ítélték. 1924-ben vakbélgyulladással operálták, majd szabadon bocsátották. 1930. január 30-án lapjában, a Young Indiában tette közzé 11 pontos követelését. 1932-ben Gandhit és a Kongresszus vezetőit is letartóztatták, a pártot pedig illegálisnak nyilvánították. 1939-ben kitört a II. világháború. Gandhi tekintélyének szavával intette India népeit, hogy nem szabad visszaélniük Anglia súlyos helyzetével. Az indiaiak becsülettel álltak a brit birodalom mellett és jó szolgálatot tettek az angoloknak a világháborúban. Gandhi Londonba ment, hogy ismét hindu vöröskeresztes különítményeket szervezzen. A hinduk ígéreteket is kaptak, hogy a háború elmúltával komolyan fontolóra veszik India követeléseit, és lépéseket tesznek az indiai autonómia megalapozása érdekében. A II. világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját, ám India függetlenségét mégsem sikerült kivívni. 1942 és 1944 között Gandhit ismét bebörtönözték, előzőleg ugyanis a „Quit India” jelmondattal a britek azonnali távozására szólított fel. 1944. május 6-án Wavell alkirály szabadon bocsátotta Gandhit. A háború végeztével az angolok nem váltották be ígéreteiket, sőt a Rowlatt-törvény még jobban megnyirbálta India jogait. Egész India felzúdult, s egyedül Gandhinak és híveinek volt köszönhető, hogy nem tört ki forradalom. Szabadulása után szembesülnie kellett azzal, hogy politikai küzdelme nem érte el célját: a hinduk és a muzulmánok kiegyezése nem jött létre, s nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak sem, így a volt gyarmat 1947. augusztus 15-i függetlenné válásával két országra szakadt: a hindu Indiára és a muzulmán Pakisztánra. 1948. január 30-án, mivel arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Új-Delhiben egy szélsőséges nacionalista, Nathuram Godse lelőtte. Az iránta érzett mélységes tiszteletből Dzsahavaral Néhru, az első indiai elnök lánya, nevét Indira Gandhira változtatta.
Posted on: Thu, 05 Sep 2013 08:36:39 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015