Maszkomon a mosoly, de mögötte a könnyek az arcomra fagynak és jégcseppként jönnek, belülről ordítok, de kintről a hangjaim csak nyögnek, soha kilépni a fénybe, csak az árnyékból beszélni, milyen jó lélegezni élve, az idő mindig jó, ha jót akarok tenni, mégis lehúznak, mikor az életfájából Én is szeretnék enni, foltozva, darabokra törve, a hazugságok a szememből a szívembe törnek, a szerelmet még meg nem szerezni, de érte mindig megszenvedni, hogy a járhatatlan valóság útjáról egyszer letévedhessek, kiszálltam a Föld mogorva kötelékéből, hogy visszatérhessek.
Posted on: Tue, 30 Jul 2013 21:29:09 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015