Mikor betegek vagyunk, az a legjobb, ha nem kívánjuk sem a - TopicsExpress



          

Mikor betegek vagyunk, az a legjobb, ha nem kívánjuk sem a betegséget, sem az egészséget, hanem Isten akaratára hagyatkozunk, hogy rendelkezzék velünk, amint neki tetszik. De ha mégis kívánjuk az egészséget, kérjük legalább mindig megadással és föltételesen: ha tudniillik a testi egészség megfelel lelkünk üdvösségének. Máskülönben hibás lesz az ilyen imádság, és nem talál meghallgatásra, mert az Úr nem hallgatja meg az imádságot, melyből hiányzik a megadás. A betegség idejét én a lelkek próbakövének nevezem, mert itt válik el, hány karátos, vagyis milyen értékű az erény, melynek egy lélek birtokában van. Ha nem nyugtalankodik, hanem engedelmeskedik az orvosoknak, az elöljáróknak, békén van, s egészen belenyugszik Isten akaratába, ez annak a jele, hogy mély gyökeret vert benne az erény. De mit szóljunk az olyan betegről, aki panaszkodik, s azt mondja, hogy hanyagul szolgálják ki; hogy fájdalmai elviselhetetlenek, hogy nem talál orvosságot, mely segítene rajta; hogy az orvos tudatlan; sőt néha Istennel is perbe száll, hogy keze megnehezült fölötte. Szent Bonaventura beszéli Szent Ferenc életében, hogy mikor a Szentet egy alkalommal borzasztó fájdalmak gyötörték, az egyik nagyon egyszerű szerzetes így szólt hozzá: „Atyám, kérd Istent, hogy kissé enyhébben bánjon veled, mert úgy látszik, hogy keze nagyon súlyosan nehezedik rád.” Ezt hallván Szent Ferenc fölkiáltott és így felelt neki; „Halld! Ha nem tudnám, hogy az, amit mondtál, együgyűségedből származik, nem akarnálak többé látni sem, mivelhogy gáncsolni merted Isten ítéleteit.” Ezt mondván, jóllehet nagyon gyenge volt és a betegség kimerítette erejét, ágyából a földre vetette magát, megcsókolta azt és így szólt: „Uram, köszönöm neked mindazt a fájdalmat, melyet reám bocsátottál. Kérlek, bocsáss reám még többet, ha úgy tetszik neked. Az én örömem az, hogy gyötörsz és nem kímélsz engem; mert a te akaratod teljesítése a legnagyobb vigasztalás, mely ebben az életben érhet.” (Liguori Szent Alfonz) „Nagy szenvedés naggyá tesz bennünket. Nagy szeretetre csak az képes, aki mélyen szenvedett.” (Georg Moser)
Posted on: Thu, 29 Aug 2013 17:37:32 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015