Második fejezet A biblia kétfajta hitet állít szembe egymással: a Tamás -féle hitet az Ábrahám hitével. Ábrahámnak szellemi hite volt, szív-hite, amely Isten igéjén alapult - azon, amit Isten mondott. Tamásnak természetes, emberi hite volt. Mindenkinek, a megmentetteknek, és a nem megmentetteknek egyaránt megvan ez a természetes emberi hitük. Tamás hite egyedül a fizikai érzékszervein alapult. Ő csak abban hitt, amit látott, s nem abban amit Isten mondott. A János levél 20,24-29-ben a következőt olvashatjuk: Tamás pedig egy a tizenkettő közül , akit Kettősnek hívtak, nem vala ő velük, amikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, bement Jézus, és megállt a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felelt Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Ha Ábrahám az alapján járt volna, amit látott, s amit a fizikai érzékszervei mondtak neki, sohasem kapta volna meg Isten ígéretét. Egy általánosan elfogadott tény azt mondja nekünk, hogy egy 99 éves öregembernek és egy 90 éves idős asszonynak nem lehet többé gyermeke. Azonban Ábrahámnak Istentől volt ígérete, miszerint ő lesz nagyon sok népnek atyja, és hitt Isten ígéretének. A Róma levél 4,18-21 ezt mondja: Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére, az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Ábrahám hitt annak, amit Isten mondott, és nem hitt annak, amit érzett. Nem hitt az érzéseinek, sem annak, amit látott, és nem hitt a fizikai érzékszerveinek sem. Az ő hite Isten ígéretén alapult. Köznapi szóhasználattal így foglalhatnánk össze: amikor Isten elmondta Ábrahámnak, hogy ő lesz sok nemzet atyja - annak ellenére, hogy Ábrahám és felesége jóval túl volt azon a koron, amikor gyermekáldást kaphattak -, Ábrahámnak a szeme sem rezdült, mert tudta, Istennek semmi sem lehetetlen. Ő mindent meg tud tenni. Éppen ezért Ábrahám biztos volt abban, hogy Isten az ígéretét betartja, s abban is, hogy Ő meg tudja cselekedni, amit mondott. Ábrahám áldása a miénk, mivel mi Krisztus követői vagyunk, hiszen a Galata 3,14-ben ezt olvashatjuk: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Ábrahám áldása hármas természetű volt: szellemi, fizikai és anyagi. Isten azt mondta Ábrahám leszármazottainak - ez volt abban a szövetségben, amit Ábrahámmal megkötött -, hogy az számukra lehet áldás vagy átok. Az áldás tartalmaz szellemi áldást, fizikait - például egészséget, vagy gyógyulást - és anyagit, mint pénzügyi bővölködést. Átok a szegénység, betegség, stb. A hívők nincsenek átok alatt, mivel a Galata levél 3,13 azt mondja: Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk, mert meg van írva: átkozott minden, aki a fán függ. A 29 vsz.: ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök. Mivel mi Ábrahám magva vagyunk, Ábrahám áldásai a miénk kell hogy legyenek. S mivel Krisztushoz tartozunk, Ábrahám magva vagyunk, tehát az ígéret szerint örökösök. Ez azt jelenti, hogy az áldás, az ígéret örökösei vagyunk. Itt van megint az a szó, hogy ígéret. Ez az, amiben Ábrahám hitt - az ígéret. Éppen ezért, ha Krisztuséi vagyunk, Ábrahám magva is vagyunk, ha pedig Ábrahám magva vagyunk, akkor örökösök is vagyunk, az ígéret szerinti örökösök. Az áldásokat pedig ugyanúgy tudjuk elvenni, mint ahogy Ábrahám vette el az áldásainak döntő részét - hit által. De ezt nem tudod Tamás hite szerint elvenni, neked az Ábrahám hitével kell rendelkezned. Túl sokan próbálják Ábrahám áldásait elvenni Tamás érzékszervek által irányított hitével. Ha nem látják a hitük tárgyát, nem hisznek. Ők csak abban hisznek, amit hallhatnak, érezhetnek a természetes világból. Hitük a természetes érzékeiken alapul. Ha azt érzik, hogy van valamijük, hiszik, hogy nekik ez megvan. De ha nem érzékelik, hogy van valamijük, nem hisznek abban, hogy az az övék. Néhány ember érzi, hogy meg van mentve, s hisznek abban, hogy ők megmentettek. Ugyanez a helyzet az imádságra adott válaszokkal is. Az emberek nagyon gyakran ott hibázzák el, hogy megszerezzék a választ az imádságaikra, vagy elvegyék a gyógyulásukat, hogy hitük a fizikai valóságon, az érzékszerveik által közölt ismereteken nyugszik. Néhányan azt mondják: úgy érzem, Isten meghallgatott. Azért gondolják ezt, mert jobban érzik magukat, vagy szellemükben felemelkedtek és számukra ez jelenti azt, hogy Isten meghallgatta őket. Ő azonban nem hallgat meg minket csak azért, mert úgy érezzük, hogy Ő meghallgatott. Isten meghallgat minket, mert hisszük, hogy igaz, amit Ő mondott az Igéjében erről: akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (János evangélium 15,16) Természetesen nem tudunk úgy imádkozni, kommunikálni Istennel, hogy ne éreznénk magunkat jobban. De csak azért, mert így érzünk, vagy kaptunk egy szellemi áldást, nem jele annak, hogy egy bizonyos imádság választ kapott. Én nagyon sokszor éreztem magam jobban imádság után, és úgy gondoltam, hogy Isten meghallgatott engem. De Ő nem tette ezt. Amikor azonban arra helyeztem a hitemet, amit Ő mondott az Igéjében - s ez ellentétes volt azzal, amit én éreztem abban az időben -, és szigorúan ragaszkodtam az ígéretéhez, a válasz megérkezett. Az emberi természet kettős: van egy belső és egy külső ember. A belső ember a szellem. A külső ember a test. Hinni szívvel azt jelenti, hogy hinni belül, hinni a belső emberrel. Ha valakinek a hite a fizikai valóságon nyugszik, akkor csak annak hisz, amit az természetes emberi érzékeivel érzékel, tehát a külső emberével hisz. A valóságos, a szívvel való hit Istenben: hiszi hogy Isten igéje igaz, hisz Isten igéjében függetlenül attól, hogy a fizikai valóság milyen. Ez hit a belső emberrel, ami természetesen azt okozza, hogy a hit manifesztálódik, azaz megjelenik a külső emberben is. Nagyon sok emberrel az a probléma, hogy azt akarják, kívül is megjelenjen kérésük, mielőtt belül hinnének. De ez nem működik ilyen módon. Ezek az emberek megengedik a testüknek, fizikai érzékszerveiknek, hogy uralkodjanak rajtuk. Ők abban hisznek, amit a külső ember, a fizikai testük mond, s inkább ennek hisznek, mint annak, amit Isten igéje jelent ki. Az a személy, aki a gyógyulást keresi, Isten igéjére kell hogy nézzen, nem a tüneteire. Neki ezt kellene mondania: tudom, hogy meg vagyok gyógyulva, mivel Isten igéje azt mondja, hogy én meggyógyultam az Ő sebeiben. Azonban hiába mondod, ez sem fog semmi jót eredményezni addig, amíg belül nem hiszel. Ha belül, a szívedben hiszel, és kimondod a száddal, akkor bizonyosan működni fog. A Márk evangélium 11,23 azt mondja: ha valaki azt mondja ennek a hegynek: kelj fel és ugorj a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Smith Wigglesworth jelentette ki egyszer: „én nem aszerint élek, amit látok, vagy amit érzek, aszerint élek, amit hiszek.” Ez az az út, amely szerint Ábrahám is élt. Tamás ezzel szemben azt mondta: hacsak nem látom, és nem érzem, nem fogok hinni. Túl sok ember teszi Isten igéjét a második, és testét, a fizikai érzéseit az első helyre. Nem lehet egyszerre így cselekedni, és hitben járni. Pál azt mondta : mivel mi hitben járunk, nem látásban. (2 Korinthoszi levél 5,7) A látás egyfajta fizikai érzékelés. Pál azt szintén mondta, megsanyargatom a testem... (1 Korinthoszi levél 9,27) Figyeljük meg, hogy Pál azt mondta: megsanyargatom a testemet... Az angol ezt úgy mondja: én alul tartom a testemet, - én, vagyis az az ember, aki belül van, a valóságos Pál, a belső ember, aki Istenben született. Pál azt mondta, én a testemet alul tartom. A testéről nem úgy beszélt, mint egy valóságos személyről. A tested nem te vagy, csak a házad, amiben élsz. Ha a tested lenne, aki te valójában vagy, akkor Pál azt mondta volna, szolgaságban tartom magamat. Ő ellenben azt mondta: megsanyargatom testemet és szolgává teszem. Más szavakkal: nem engedte, hogy a teste, a fizikai érzékei irányítsák őt, hogy uralkodjanak rajta. Ugyanazt mondta Pál, amit Smith Wigglesworth. mondott néhány évszázaddal később, másfajta kifejezést használva. A testünk jóval többféleképpen uralkodhat rajtunk, mint ahogy gondolnánk. Sok ember úgy gondolja, hogy szent, és Isten számára el van választva, mivel szigorú szabályokat és előírásokat követ, azonban nagyon sokszor ennek épp az ellenkezője igaz. A testük uralkodik felettük, és rendszerint a legkisebb hitük ezeknek az embereknek van. Inkább az érzékek birodalmában élnek, mint a szellem és a hit birodalmában. Ahogyan a külsejük találkozik az előírásokkal, annak megfelelően érzik magukat. Ezeknek az embereknek rendkívül undok szellemük van, és nagyon hosszú, pletykás nyelvük. Találkoztam olyan emberekkel, akik nem sok szabály állítottak fel maguknak, mégis csodálatos szellemük van. Külön áldás közösségben lenni velük. Ha az első helyre az érzéseidet teszed, akkor a testedet teszed az első helyre, mert az érzések a test hangja. Ha ebben kételkedsz, várd meg, amíg valaki hajnali két órakor telefonon felhív, és te kipattansz az ágyból, hogy felkapd a telefont... Akkor meg fogod tudni, hogy a tested hangja a te érzésed. Nagyon sok ember az érzéseit teszi az első helyre, a hitét az érzéseivel a másodikra, és Isten szavát, ha egyáltalán marad még hely, utoljára. Fordítsd meg a sorrendet! Tedd Isten szavát az első helyre, a hitedet Isten szavával a másodikra, és az érzéseidet utoljára. Emlékezz: az érzés a test hangja, az ésszerűség az értelmedé, a belső meggyőződés pedig a szellemed hangja. Az ésszerűség alapján cselekedni Isten igéje helyett azt jelenti, hogy emberbe veted a bizalmadat Isten igéje helyett. Természetesen nagyon sok esetben az ésszerűség alapján kell cselekednünk. De én olyan eseményekről beszélek, amikor a körülmények nem arra késztetnének, hogy Isten Igéje alapján cselekedj. Ugyanezt láthatjuk Ábrahámnál - az ésszerűség azt mondta volna, hogy egy 99 éves férfinak és egy 90 éves idős nőnek semmi esélye sincs arra, hogy gyermeke legyen, Isten azonban azt mondta, hogy megváltoztatom a nevedet Ábrámról Ábrahámra, vagyis sok nemzet atyja leszel. Rendben van, ha az ésszerűség alapján cselekszel, amíg az nincs ellentétben Isten igéjével. De ha ellenkezik vele, akkor inkább Isten igéje alapján cselekedj az ésszerűség helyett. Ha viszont az ésszerűség alapján cselekszel Isten igéje helyett, akkor emberben bízol Isten helyett. A Biblia pedig azt mondja, átkozott az a férfi, az az ember, aki emberben bízik, (Jeremiás könyve 17,5) Nekünk Isten szavában kell bíznunk. Ugyanez igaz az üdvösség kérdésében is. Egy hölgy az egyik találkozónkon ezt vallotta meg: „tudom, hogy meg vagyok mentve, mert ellene álltam és elhagytam a bűneimet, és feladtam az összes rossz szokásomat.” Egyáltalán nem biztos, hogy ez a hölgy meg van mentve. Miért? Mert ez a hölgy az ő üdvösségét arra alapozza, amit ő tett, s nem arra, amit Jézus. Egy szót sem mondott Jézusról. A kérdés tehát feltehető: ellene állhat-e, illetve elhagyhatja-e egy személy az ő bűneit, és nincs megmentve? Természetesen. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, amikor az első gyülekezetben, amelyet pásztoroltam, a legnagyszerűbb ember a gyülekezetben kijött a megtérés imájára, és elfogadta Krisztust, mint megmentőjét. Ennek az embernek az otthonában nagyon sokszor voltam már, és tudtam hogy rendszeresen imádkozik, és olvassa a Bibliát. Tinédzser fiai, akik csak néhány évvel voltak fiatalabbak, mint én akkor, elmondták nekem, hogy soha nem hallottak apjuktól egy rossz szót, vagy egy undok viccet, s azt sem hallották, hogy ő és édesanyjuk valaha is veszekedett volna. Ennek ellenére ez az ember nem volt keresztyén! A beszélgetésünk után azt mondtam neki, hogy ő már meg volt mentve. - Nem - mondta, - sohasem voltam megmentve. Édesanyám egy régi vágású szent volt, és mindig az ő tanítása szerint éltem. Nagyon keményen nevelt, életemben soha nem játszottam labdajátékot, vagy mentem moziba. Ha bármilyen, a mama általi tanítás ellen vétettem, rögtön megálltam, és azt mondtam: Isten, bocsásd ezt meg nekem. De soha nem hívtam Jézust a szívembe. Sohasem fogadtam be őt hittel. - Vagyis ezt az embert a rossz cselekedeteknek való ellenállás nem mentette meg. Ez épp olyan, mintha a szomszédodnak, barátodnak azt mondanád, sajnálom, bocsáss meg. Ez nem jelenti azt, hogy meg vagy mentve. Annak a hölgynek a hite, aki megvallotta, hogy üdvössége van, mivel ő ellene áll a bűnnek, és feladta az összes rossz szokását, nem bibliai. Ő a fizikai valóságra helyezi a bizalmát, ahelyett hogy Isten igéjére tenné. A mi szövetségünk inkább a Róma levél 10,9: ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Az üdvösség az Ábrahám szerinti hit eredménye - szív-hit, szellemi hit. Hit, amely nem érzéseken alapul, hanem Isten igéjén. Folyt.köv.
Posted on: Wed, 21 Aug 2013 09:01:28 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015