Nincs helye rendőröknek az iskolában A Társaság a - TopicsExpress



          

Nincs helye rendőröknek az iskolában A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet megdöbbentőnek tartja, hogy miközben az iskolai drogprevencióra fordított pályázati pénzek elapadnak, az állam rendőröket küld az iskolákba a drogfogyasztás visszaszorításának céljával. A magyarországi középiskolások körében 2011-ben végzett vizsgálat szerint minden második 18 éves tanuló kipróbált már valamilyen tiltott szert, nagy többségük marihuánát. Az illegális szerfogyasztás tehát széles körben elterjedt tevékenység, ami nem kizárólag a problémás, hátrányos helyzetű diákokra és iskolákra jellemző. A rendőr nem mérlegelhet, ha kábítószer-fogyasztás gyanúját észleli, hanem hivatalból el kell járnia az elkövetővel szemben, őt elő kell állítania és meg kell indítania vele szemben a büntetőeljárást. Amennyiben tehát az iskolai rendőrök jó felderítettségi mutatókkal dolgoznak majd, az a drogfogyasztó diákok tömeges kriminalizálását eredményezheti. Ez különösen káros hatással járhat azokban a hátrányos helyzetű iskolákban, amelyeket az iskolarendőri program célba vesz. Kutatási eredményekkel bizonyítható, hogy a rendőrök gyakran sztereotípiák és diszkriminatív profilalkotás alapján intézkednek, félő tehát, hogy az iskolarendőrség intézkedései aránytalanul súlyosan fogják érinteni a hátrányos helyzetű fiatalokat. Az évtizedes amerikai tapasztalatok alapján a folyamatos iskolai rendőri jelenlét nem csökkenti a drogfogyasztást és nem javítja a közbiztonságot, ellenben a társadalmi kirekesztés és egyenlőtlenség fokozása irányába hat és egyenes utat nyit az iskolából a börtönbe. “Elképzelhető olyan rendkívüli helyzet, amikor az iskolának rendőri segítséget kell kérnie a tanulók vagy tanárok életének és biztonságának megőrzése érdekében, az állandó rendőri jelenlét azonban olyan iskolai környezetet teremt, ahol a problémás viselkedést mutató tanulókat megbélyegzik, kiközösítik és kriminalizálják ahelyett, hogy növelnék az iskolához való kötődésüket, motivációjukat,” jelentette ki Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője. “A kutatások szerint az agresszióval, a problémás drogfogyasztással szemben éppen a bizalmi, támogató légkör, a pozitív iskola-ethosz jelent védelmet, míg a diákok elidegenedés-érzete, a fair bánásmód hiánya növeli a kockázatokat.” Sajnálatos, hogy miközben az iskolai drogprevencióval foglalkozó nagy múltú civil szervezetek számára rendelkezésre álló pályázati források jelentősen csökkentek az elmúlt években, és a hátrányos helyzetű iskolákat célzó iskolai szociális munkási hálózat megszűnt, a kormányzat egy a pedagógus szakma által ellenzett tervre költi az adófizetők pénzét, ami rendészeti kérdést csinál az iskolai drogproblémákból.
Posted on: Fri, 30 Aug 2013 07:38:43 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015