Pokol Béla: A társadalom kettős szerkezetének elmélete - összegzés (részlet) 3. A transzatlanti uralkodó osztály szerveződése: Milyen szálakkal és intézményekben fonódnak össze globális szinten, vagy legalább a nyugati civilizációs kör egészének szintjén az egyes tőkés csoportok, és a másik oldalról, az összefonódott transzatlanti uralkodó osztályon belül milyen főbb törésvonalak vannak? E kérdésekre a főbb válaszok a következők: 1. A globális szinten működő vállalkozói tőkés csoportok a legteljesebben összefonódnak a banktőkével az utóbbi dominanciája mellett. Mint John R. Munkins írta, az Egyesült Államok összes multinacionális cége mögött a legnagyobb amerikai bankházak és a velük összefonódó biztosítótársaságok állnak, és a kontinentális Európa országaiban is a banki- és a vállalkozói tőkés csoportok közös tulajdonlása a jellemző. A kettő között annyi különbség azért van, hogy míg az amerikai multik közvetlenebbül állnak a részvénytőzsde értékelése alatt, és ez rögtön szankcionálja a gyengébb vállalati teljesítményt a részvényárak zuhanása formájában, addig a kontinentális Európa - főként a németek - nagyvállalatai közvetlenebbül együtt működnek az őket finanszírozó bankokkal, és ez utóbbiak szorosabban belefonódnak működésükbe. Például így, míg az amerikai esetben könnyen csődbe mehet egy részvényárzuhanás után egy nagy cég veszteségei miatt, addig az európai sorstársa a közvetlen banki összefonódással még jó ideig kitarthat, és működési struktúráját sem kell nagyon megváltoztatni ezután. A banki- és a pénztőkés csoportok dominanciája azonban általánosan létező jelenség mindkét térségben. 2. Az összefonódás egyik intézményi mechanizmusát a közös igazgatói/felügyelő bizottsági tagságok („joint directorates”) jelentik. A tényleges tulajdonosi összekötöttséget, melyet a tudatos eltakarások és a közvetítő láncszemek beiktatása miatt sokszor nem lehet feltárni, legtisztábban a közös igazgatói tagság, vagy enyhébb esetben felügyelő bizottsági tagság, még enyhébb esetben csak tanácsadó testületi közös tagság mutatja meg a vállalatok és a bankok között. Ha például egy banknak egy „executive director” szintű embere - esetleg több is - van egy nagy vállalatnál, akkor az stabil tulajdonosi összekötöttséget valószínűsít a két szervezet között, ha csak felügyeleti bizottsági vagy csak tanácsadói testületi szintű ez a közös tagság, akkor csak lazább, esetleg stratégiai szintű ellenőrzést takar ez, de operatív együttműködés nem áll fenn ezek között. Ezekre az összefüggésekre figyelve több vizsgálat folyt le a „joint directorate” mechanizmusainak feltárására az elmúlt években a nagy multinacionális vállalatok és a nagy amerikai illetve európai bankok kapcsolati hálózata vonatkozásában. A közös igazgatósági tagságok sűrűségét és ezek intenzitását (igazgatói, felügyelő bizottsági vagy csak tanácsadó testületi) figyelembe véve el lehet választani az amerkai-brit-holland (pontosabban: New York-London City-Amszterdam) bankárcsoportok közötti sűrűbb összefonódás hálózatát, ugyanígy a Párizs-Montreal-Brüsszel (francia-kanadai-belga) bankárcsoportok és az ezek köré szerveződött vállalkozói tőkés birodalmak hálózatát. De ez alapján lehetett látni, hogy a globális szinten uralkodó szerepet betöltő amerikai-angol-holland bankárcsoportokkal szemben a német banktőke és a köré szerveződött vállalkozói nagytőke a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank vonzáskörében alakult ki az 1980-as évek elejére, míg a második legnagyobb német bank, a Dresdner Bank az amerikai banktőke német hídfőállását jelentette. Ez a szembenállás oda vezetett az 1980-as évek második felében, hogy az amerikaiaktól független maradt német banktőke - nyilvános konfrontációban az amerikai tőkével – megkísérelt kidolgozni a széteső szovjet blokk térségének országai számára egy újjáépítési tervet, ám az erről folytatott nemzetközi vitákban az amerikaiak és az angolok részéről éles támadás indult meg ellene, majd ezután több merénylet is meggyengítette a német tőkés csoportok vezérkarait – például Alfred Herrhausen, a Deutsche Bank elnöke is egy ilyen merénylet áldozatául esett 1989 nyarán - és végül is meghiúsult ez a terv. Az 1990-es években azután könyörtelen háboruskodás folyt e blokkok között, és például a Deutsche Bank felvásárolta a Dresdner Bank-ot, az amerikaiak német hídfőállását, míg fordítva, a Deutsche Bank legnagyobb ipari multinacionális vállalatát, a Mannesmann-t az angol világcég, a Vodafone vásárolta fel. A legújabb hírek szerint pedig az amerikai J. P. Morgan – miután 2003 végén a Chase Manhattan Bank-kal fuzionálva a világ legnagyobb bankjává vált - kérdést intézett a német külügyminisztériumhoz, hogy ellenséges cselekedetnek tekintené-e, ha felvásárolná a közeljövőben a Deutsche Bank részvényeinek többségét? A globális szintű banktőke, és ezen belül az amerikai-angol-holland bankárcsoportok dominanciája a jelek szerint így még erősebbé válik a jövőben. 3. Egy másik összefonódást és szerveződést jelent a globális tőkés csoportok számára a nemzetközi szintű tervező-tanácskozó fórumok léte. Azt is lehet mondani, hogy míg a „joint directorate” hálózatok révén a szűkebb gazdasági koordináció jön létre a világot behálózó transznacionális cégek és bankárcsoportok között, addig e tervező-tanácskozó fórumokon a szélesebb politikai-ideológiai kérdések kerülnek egyeztetésre. Ezek közül négy szerveződést szoktak kiemelni az elemzések: a Bilderberg Csoportot, a Trilaterális Bizottság-ot, a davosi Világgazdasági Fórumot, és a Nemzetközi Kereskedelmi Kamarát. Különösen a Bilderberg Csoport nagyon zárt - alig negyven-ötven állandó taggal - és a nyilvánosság háta mögött sokszor a legalapvetőbb nemzetközi szervezetek létrehozásánál döntő szerepe volt az elmúlt évtizedekben. Több kormányfő, államfő a tagja volt az elmúlt évtizedekben, néhányan a nagy médiabirodalmak vezérei közül, a legnagyobb amerikai bankházak képviselői, és ezek rendszeres találkozókon tárgyalták meg a nyugati világ aktuális kérdéseit, vonták be a fiatalabb, de reménytelinek tűnő politikusokat tanácskozásaikba, és megfelelő értékelés után támogatták ezeket a csúcspozíciókért vívott küzdelmekben. Például Clinton, volt amerikai elnök így került kapcsolatba a Bilderberg Csoporttal, és az ezek mögött álló világot átfogó hálózat a legerőteljesebben támogatta az elnöki poszt megszerzésében a ’90-es évek elején. A Trilaterális Bizottságot - épp a Bilderberg Csoport egyik ülésén megtervezve ezt 1972-ben - David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke hozta létre, és noha ez nem működik olyan konspiratív módon, a nyilvánosságot szigorúan kerülve, mint az őt szülő másik szervezet, azért jórészt ez is a színfalak mögött koordinálja - itt már a japán tőke képviselőit is bevonva - a globális uralmi rend kérdéseit. 4. Az uralmi rend egy másik összefonódó tartó oszlopát jelentik a nemzetközi szintű nagy intézmények apparátusában kiépített hálózatok. Már látható volt, hogy miképpen alakította át a Világbank és a Valutaalap felsőapparátusát az 1980-as évek monetáris-neoliberális váltása után az amerikai pénzoligarchia befolyása, de ugyanígy az Európai Unió brüsszeli apparátusának több tízezres állományában is tervszerű hálózat-építést folytatnak már sok éve. Ennek révén a tagállamok parlamentjei és kormányai valamint az Európai Parlament által csak kis részben ellenőrzött brüsszeli apparátus belső hálózatai inkább függenek a globális szintű tőkés csoportok félig magán, félig államközi intézményeitől, mintsem az Unió szerveitől. Általában is jellemző a globális tőkés uralkodó csoport stratégiájára, hogy mind egy-egy államon belül igyekszik a többségi parlamenti kormánytól leszakítani a számára fontos intézményeket - felszínen a „hatalommegosztás” és a „független szakmaiság” fontosságát hangoztatva - mind nemzetközi szinten ilyen, államok által ugyan finanszírozott, ám ténylegesen nem felügyelt szervezeteket létrehozni, és ezután a globális szintű szervezettségükre támaszkodva ők veszik ellenőrzés alá e szervek csúcsapparátusát, ők töltik fel ezek sorait bizalmi embereikkel. Ennek még egy további leágazása, hogy e globális csoport a külügyi és a pénzügyi főtisztviselői kart az egyes államok apparátusán belül is igyekszik bevonni a tagjai által uralt nemzetközi hálózatokba, és ennek révén (és folyamatos jutalmazások, támogatások de esetleg szankcionálások útján is) ezek ezután inkább követik az e hálózatok által diktált prioritásokat, mintsem saját kormányuk politikai céljait. Mellékesen megjegyezve, az Európai Unió legnagyobb problémája épp ebben áll, és csak az egyik oldal hangsúlyozását jelenti az a sokszor hallott megállapítás, hogy nincs kontroll alatt a brüsszeli bürokrácia, és „demokratikus deficit” van ezen a szinten. Még ennél is nagyobb baj azonban az, hogy miközben a tagállami parlamentek és kormányok, valamint az Európai Parlament alig tudja ellenőrizni a brüsszeli uniós apparátust, addig a globális pénzoligarchia a fórumaikon és a már létrehozott belső hálózataikon keresztül saját céljai szerint tudja irányítani ezt az apparátust. 5. Végül a globális uralkodó osztály neo-gramsciánus értelemben vett „organikus értelmiségének” szerveződésére kell kitérni, amely döntő szerepet játszik abban, hogy a globális szinten szerveződő pénzoligarchia, mint a transzatlanti uralkodó osztály le tudta gyűrni az egyes nemzetállamokon belüli ellenállásokat - lassanként a nyugati civilizációs kör összes országában -, és tartósítani tudja az ellene fellobbanó mozgalmakkal szemben is a globális uralmi rend meghatározó erejét. A funkcionalista rendszerelmélet szétbontottabb fogalmai szerint, itt a nagy reputációt - esetleg épp a pénzoligarchia könyvterjesztése, médiafelléptetései stb. révén is – szerzett társadalomtudósok, írók, filozófusok és médiaértelmiségi alakok jönnek elsősorban számba illetve ezek nyilvánosság előtti tevékenysége. Ezek egy része ugyan közvetlenül is részt vesz állandó tagként vagy csak rendszeres meghívottként a már ismertetett globális szintű tervező-tanácskozó testületekben, vagy az ezek mellett előkészítő-végrehajtó feladatokat is ellátó intézetek munkájában, de ez csak pár tucat, országok között ingázó entellektüelt jelent, és igazán nagy tömegben, több százas vagy akár ezres nagyságrendben egy-egy országon belül tevékenykednek. Mivel alapvetően a nemzetállami szerveződés hagyományos intézményeinek lebontásával, az organikusabb képződmények és kollektívák szerepének csökkentésével és ezek individuumok feletti ellenőrzésének eltüntetésével (és így az atomizált egyének tömegeinek kialakítása útján) megy előre fő folyamataiban a globális uralmi rend és a globális gazdasági rend létrehozása, az ezekkel az intézményekkel a szabadelvűség és az individuális szabadság talaján mindig is szembenálló liberális eszmék mentén történt meg és történik napjainkban is a globális pénzoligarchia organikus értelmiségének szerveződése. Eredetileg ugyan a felvilágosodás menetében nem e célok és e hatalmak érdekében alakultak ki a liberális eszmék, hanem a feudális önkény és a tompa hagyományok egész életet behálózó szokásvilága elleni lázadásként, de a pátosszal telt liberális ideológia mai alkalmazása kiválóan alkalmasnak bizonyult a globális uralmi rend és a piacot uraló pénzoligarchia pozíciójának kialakításhoz. Közép-Kelet-Európában pedig ehhez jön még a totális állami kontrollal szembenállás közeli emléke, és ez különösen hatásossá teszi itt a liberális eszmekört, nem észlelve a szélesebb tömegek által, hogy itt épp egy új uralmi rend felépítése érdekében történik meg a korlátlan individuális „szabadság” hangsúlyozása. A politológiai irodalomban, de a szélesebb szóhasználatban is a „balliberális” („leftliberal”, „linksliberale”) értelmiségi csoport elnevezése terjedt el azokra a csoportokra a nyugati civilizációs kör országaiban, melyeknek a transznacionális vállatokat uraló banktőkés csoportok és ezek médiabirodalmai az egyes országokban óriási támogatást adnak, és a középpontba emelik ezeket eszméik terjesztésében és a közvélemény e szerinti formálásában. E csoportok szociológusai, filozófusai, politológusai, közgazdászai a „gyámkodó” állam szerepének visszaszorításában és a pénztőke szabad mozgásának elősegítésében élharcosok, továbbá a parlamenti többségi kormány alól - és így a milliók választásának ellenőrzése alól - az intézmények kivonásának propagálói a hatalommegosztás jogállami eszméjére és a független szervek „szakmaiságára” hivatkozva, sőt újabban az emberjogi univerzalizmus alapján már az amerikaiak által vezetett Nyugat szabad háború indításának propagálása is megjelent e csoport közvélemény előtti repertoárjában. Igaz, hogy ez törést is okozott soraik között, és a magukat balliberálisnak valló értelmiségiek egy része nem szállt be ebbe. Ezzel a közvélemény előtti véleményformáló munkával eleinte csak a nemzeti társadalmi szerveződést jobban védő értelmiségi körök és politikai erők álltak szemben, és így általában mint a „bal és a jobb” politikai oldal nyilvánosság előtti küzdelme jelent meg a globális erők balliberális csoportjaival szembeni konfrontáció, de a következmények észlelése után már a hagyományos baloldali szociáldemokrácia eszméit védő értelmiségi körök is mozgalomba szerveződnek ellenük. Így az 1990-es évek végétől erősödő antiglobalista mozgalmak egyaránt feltöltődnek jobbról és balról is tagsággal. Ennek fő alakja volt halála előtt a magát mindig is baloldalinak valló Pierre Bourdieu, és a globális uralmi renddel és a balliberális értelmiségi csoportokkal szembefordulása után mint „szociológiai terroristát” kezdték kezelni a tömegmédiumokban a széles közvélemény előtt.
Posted on: Mon, 23 Sep 2013 11:43:32 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015