Remélem, tetszik! :))) Szeptember 22., Hétfő Kedves naplóm, A hétvégén hosszú órákat dolgoztunk Petivel, de végül is kész lett. Mindkét nap nálunk ebédelt, és vacsi előtt ment el. Szinte egész nap nálunk volt, olyan sokat dolgoztunk. A szülei gondolom furcsállták is ezt, ezért vasárnap délelőtt fel is hívták Anyát, hogy akkor most tényleg ott van-e Peti. (ne kérdezd, hogy honnan tudták a számunkat, mert fogalmam sincs) Anya megerősítette, hogy igen, itt van és igen, tanulunk, és még véletlenül sem csinálunk mást, aztán kellemesen elcsevegtek arról, hogy mi milyen édesek vagyunk. Úgy tűnik Peti anyukája is az a kombinálós típus, mint az enyém. Különben megjegyzem, hogy kicsit sem volt égő. Konkrétan eper vörös lettem, amikor elkezdett behallatszódni a nagyszobába a beszélgetés (megint száműzve vagyunk a nappaliba, az édességünk ellenére hogy azért még véletlenül se). Sűrű bocsánatok közt csuktam be az ajtót. Peti is leblokkolt, kissé piros is volt, úgy tűnik, őt is zavarba hozta a két anyuka közötti kis csevej. A lényeg az, hogy vasárnap délután pontban 17:32-kor befejeztük a darabot. Koccintottunk egy kis kólával, majd Peti hazament, mert neki attól még ott van a többi lecke is, amit rendes diákként mindig megír és a szavakat is többnyire megtanulja. Ma Ivett bosszantása érdekében nagyon „usásan” öltöztem. :D Egy kék színű, fehér csillagos hosszú csőnadrágot vettem fel egy Fabulous Las Vegas feliratú ujjatlant rövid ujjúval, aminek a hátterében az USA térképe volt. Még felvettem a világos lila pulcsimat (mert hűvös volt és a darab tiszteletére is) és a Princess New York feliratú, rózsaszín baseball sapkám. Apa meg is nézett reggelizés közben, de nem szólt semmit, legalábbis nem rögtön. Amikor beültünk a kocsiba, nem hagyhatta szó nélkül és megjegyezte, természetesen mosolyogva: „Sophie, nem is tudom, hogy mondjam. Amerika így is elég popular, nem kell tovább népszerűsíteni.” Otthon néha belecsempészünk egy-egy angol szót a beszédbe, ez egy ilyen családi dolog köztünk. Az iskolába érve is mindenki megnézett, az osztályban és a folyosón egyaránt. Ivett arcáért azonban úgy éreztem, megérte. Gondosan lehúztam a pulcsim cipzárját a terembe lépés előtt. Ivett szeme tágra nyílt, de ez csak egy röpke pillanatig tartott, mert utána összeszedte magát és kezdődhetett a beszólás. „Látom, ha már az eszeddel nem tudsz kitűnni, inkább egy ilyen szereléssel próbálsz menőzni. Megsúgom, nem hatékony, not at all. És egyébként az iskola szabályzata szerint tilos sapkát hordanod az épületben. De ezt te természetesen nem tudtad, hisz akkor sem figyeltél, amikor a házirendet olvasták fel.” – oltott le. „I’ll keep that in mind.” – mosolyogtam, mire Ivett bosszúsan egyszerűen hátat fordított nekem. Nagyon megérte. Irodalmon mindenki leadta a saját darabját. Érdeklődve néztem rá az előttem leadott darabra, Csilláé és Pannié volt. Nem adtak neki különösebb címet. ’Lila’. Csupán ennyi volt. Az első mondat szerint egy eldugott kis faluban játszódik, régen. Érdekes lehet. Szívesen olvastam volna tovább, de a tanár sokat sejtően köhögött, ezért ráraktam a többire a mi darabunkat, A színek háborúját. Miután mindenki darabja kint volt az asztalon, a tanárnő így szólt: „Jó, most elkezdem őket javítani, addig pedig elfoglalhatjátok magatokat, csöndben.” – nézett rám az utolsó szónál, jól megnyomva azt. Na, jó, mindegy. A lényeg az, hogy ez amolyan lyukas óra féle volt. Átültem Panni mellé, ahol már Csilla is ott volt. Megfordítottam az előtte lévő asztal székét, és szembe ültem a két barátnőmmel. „Érdekesnek tűnik a darabotok.” – kezdtem, mert már előre elhatároztam, hogy én akkor is, ha harapófogóval kell, de ki fogom húzni belőlük a darab tartalmát. De úgy tűnik, nem volt szükség a harapófogóra, mert a két lány magától is elmesélte. „Szeretnéd hallani a tartalmát?” – kérdezte Csilla, mire bólintottam. „Arról szól, hogy…” – és elmesélte. És rájöttem, hogy milyen jó. De rájöttem egy ennél sokkal fontosabb dologra is. Hogy annyira a győzelem, Ivett legyőzése és a tökéletes darab kitalálása járt mostanában a fejemben, hogy elhanyagoltam őket. És ezt nagyon szégyelltem. Nem kellett volna. Ilyen soha többet nem lesz. A többi órán nem volt semmi különös, az egész osztály a darab lázban égett. De én nem izgultam már. Mert tudtam, hogy kik a valószínű nyertesek. És ők nem Ivett és Kristóf. A folyosón a másik két osztály (emelt angolosok) amolyan „vetélytárs” tekintettel méregetett minket, pedig messze még a gólyabál. Panninak sietnie kellett haza, mert vigyáznia kellett az öccsére, de Csilla aranyos volt, és megvárta velem Aput. Várakozás közben megmutatta a táncot, amivel már szinte kész is van. És ahogy hallgattam a telefonjából áradó, jó ritmusú zenét és néztem Csilla mozdulatait, egyszerűen biztos lettem abban, hogy ezt mi nyerjük. A tánc nagyon jó volt, a zenére nagyon jól mentek a mozdulatok, ráadásul Csilla előadása is rátett egy lapáttal, ugyanis kiderült, hogy a kreativitása és ruhatervezése mellett még a mozgása is jó. Meg is dicsértem, mire ő kissé zavarba jött. A tánc után elkezdtünk a ruháról beszélni, amit ugye majd viselni kell a bálon. Csilla már tervezget ( benne van a vérében ) amíg nekem még ötletem sincs. Ezt be is vallottam, mire Csilla azt mondta, hogy ha találok valami alapruhát, akkor azt segíthet régimódivá tenni. Hazaérve meg is kérdeztem Anyát, hogy esetleg a nagyinak van-e valami régi ruhája, mire a nagyi kikérte magának, hogy ő csak a legújabb dolgokat hordja, és hogy a régi göncöket már rég kidobta. Kár, jó lett volna. Apának már nem élnek a szülei, az ő ruháik már nincsenek meg, tehát onnan sem várhattam segítséget, tehát mit volt mit tenni, feltúrtam Anya ruhatárát és találtam is egy halványzöld színű egyszerű pamut ruhát, amiből szerintem ki tudunk hozni valamit. Anya első reakciója természetesen a nem volt, de végül a nagyival sikerült meggyőznünk, hogy adja oda, tehát végül beadta a derekát, azt is engedélyezve, hogy „kissé” átalakítsuk Csillával. Jövő pénteken át is jön. (Anyáék soha nem tudják sokáig betartani a büntetéseimet ) Ennek örömére fel is hívtam vörös fürtös barátnőmet, aki izgatott volt és mondta, hogy akkor pénteken hozza a varródobozát. Délután facebookon meséltem Panninak a programunkról, aki úgy döntött, neki is jól jönne a segítség, ezért ő is hozza a ruháját „átalakításra”. Jó móka lesz. A mai nap pozitívuma: A gólyabál! Alig várom! A mai nap negatívuma: általában Ivett, de ma inkább szórakoztató volt, mint gonosz, tehát semmi.
Posted on: Sat, 20 Jul 2013 14:21:52 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015