Szintén egy újabb iromány : Kramer Ádám! Hosszas töprengés - TopicsExpress



          

Szintén egy újabb iromány : Kramer Ádám! Hosszas töprengés után arra az elhatározásra jutottam, hogy megosztom az utókorral néhány gondolatom, ami a lelkem nyomja. Az elmúlt héten elszomorított, hogy a falon három kollégám, pályatársam is bejelentette, nem harcol tovább a kilátástalanság ellen, inkább szögre akasztja a fejhallgatót és befejezi dj karrierjét. Mondhatnátok “hulljon a férgese!”, de ők régi “motorosok”, elismerésre méltó, kiváló szakemberek. Annyi csak a bűnük, hogy próbáltak hűek lenni ahhoz az utópisztikus elképzeléshez, mely szerint a dj kicsit művész, kicsit ízlésformáló, de semmi estere sem aprópénzzel működő wurlitzer. Találó mondat, mi szerint manapság “az érték nem érték”. Ingyenes helyeken, ötforintos MAHASZ-illegál bedroom dj-k, rettenetes minőségű MP3-ról “hírdetik az igét”, amit a VIVA-agymosáson átesett közönség vagy két pofára kajál, vagy oda sem figyel rá, hisz aznap akciós a vodka-szóda. Az elmúlt három évben olyan mélyre süllyedt ez a szakma és vele együtt a közönség ízlése, hogy egy “elvhű” lemezlovas csak elvétve talál magának megjelenési platformot és akkor is nagyrészt szervezői, promoteri tehetségén múlik a siker. De sajnos többnyire a kudarc… Ford Fairlane szavaival élve: elöntött bennünket a híg fos tengere! Jó, tudom, hogy Guetta, Pitbull és JLo nem Mátészalkán születtek, tehát ez nem feltétlenül hungaricum, de az, hogy a klubok zenei irányzata ennyire egy – nagyon rossz – irányba mutasson, az szerintem nagyon is magyar! Még az átkos nyolcvanas években, amikor tombolt a Csillagfény, meg a Sziszikeccs, akkor is volt néhány üdítő kivétel. Gondoljunk csak a Hess András térre. Vagy a Rockstúdió, a Bakelit, később az Amerika Hangja című műsorokra. Ma megy a veretés, ugyanaz a húsz dal szól minden rádióban, zenecsatornán és klubban. Elguettásodott, elromkocsmásodott ez az ország… Én ehhez már túl öregnek érzem magam és komolyan elgondolkodtam a hogyan továbbon! László Bulyáki ..bár minden szavával egyetértek, azt kell mondanom, hogy épp mi tarthatjuk kézben a dolgot annak érvényesítése érdekében, hogy ne kurvuljon tovább helyzet!!!!!!!!!!!! akinek szívügye ez a dolog, az tesz valamit, akkor is ha nem sok értelme látszik..... nem szabad letenni a "vonót"!!!!!!!!!! hinni kell abban, hogy van kiút!!!!!!!!!!
Posted on: Fri, 30 Aug 2013 00:15:40 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015