Térdre Amerika! ─ 1 Sötét felhők gyülekeztek a kocsmák világának egén. Egymás után húzták le a redőnyöket, szegezték be az ívók ajtajait. Megjelent a rendelet: minden szeszt egy cseppig be kell szolgáltatni az államnak, le kell adni a törkölyt, tilos a csiger készítése. Vám-kommandók járják a falvakat, eldugott tanyákat, s fegyveres csapásmérő osztagokkal, szesz-szimat kutyákkal kutatják fel a szalmából, műtrágyából, csigerből, cukorcefréből kutyuló szeszfőzdéket, hogy aztán kéz- és lábbilincsben hurcolják el a zugpálinka-főzőket. De, mire ez a nagy szigorúság? Hát, ez nem más, mint már annyiszor, most is hatóságok buzgó mócsingoskodása. Az olajkutak kiapadásával egyidejűleg olyan magasra csaptak az olajárak, hogy más megoldást kellett találni az üzemanyag beszerzésére. És ekkor jött a nagy ötlet. Biodizellel kell ezentúl fűteni a kazánokat, járatni a gépjárműveket. Így aztán a kocsmákban betiltották a szeszesital kimérést és csak kólát, üdítő italokat, nyalókát, Hamburgert és Hot Dogot lehet felszolgálni. Tetszik, nem tetszik, ez van. Mit lehet itt tenni: sírva vigad a magyar! Az Egyujjasban átalakult az élet. A teremben fiatal lézengő semmibe meredő tekintetű jampecek és huligánok múlatják az időt, egy-egy kólával a kezükben és réveteg tekintettel bámulják a falon mászó döglegyeket. Közben vad gépzene őrjítő zakatolására táncot mímelő akrobatikus ugrabugrákkal, összeakasztott lábakkal, dülöngélve csápolnak. Szemük a messzi távol homályába mered, és már-már megüvegesesedett, réveteg tekintettel kutatják a semmit. Időnként egy-két fehér tablettát pottyantanak a pohár kólájukba, és lehajtva azt kipirult arccal, botladozó nyelvvel extázisba jönnek. Igen, a leleményes magyar ifjak a szükségből erényt csináltak: szeszmentesen káfolnak be az üdítőbe pottyantott Extasi, ampfetamin és egyéb kábító tablettáktól. A vehemensebbek vadkender-szivarkát, marihuánás cigarettát szíva bámulnak maguk elé, és időnként kéjes nyálas nyelves csókot váltanak egymással. Fiúk lányoknak, lányok lányoknak, fiúk fiúknak dugják le nyelvüket torkig a másik szájába, nyelvük hegyén fehér port, mint méhecskék a nektárt csepegtetve a másik mohó ajkai közé. Nyíltan taperolják egymást, tűzik felajzott bíborfurulyájukra a másik, vagy saját nemük alsó fertályát, elől hátul, az éppen kitapogatható lyukon behatolván, hogy aztán kéjmámorba forrva össze az ősrobbanásszerű ejakulátum-bombával elégítsék ki egymást. Irma elborzadva hányja a kereszteket és áthelyezésének a gondolatával, foglalkozik. Nincs ő ilyesmihez szokva, Csak szolidabb volt az , amikor a kuncsaftok szépen, fokozatosan rúgtak be a bundapálinkára ivott sörtől, bortól… De hát milyen a magyar? Leleményes. Az Egyujjas nyilvános WC-jének támfalán egy tapétaajtó elfordításával lépcsősoron lehet lebotorkálni a Lófingatóba. Ugyanis, hála Tóni kapcsolatainak, az akasztói Böszme Bálint titkos zugfőzdéjéből hektószámra szállítja a szalmából és műtrágyából erjesztett csigert, és az abból főzött pálinkát. Így aztán a törzsközönség akasztói csiger és lófingató mellett múlatja az időt. A büdösségtől és a füsttől most is vágni lehet a füstöt. Irma pedig le-fel ingázik a két ivó között, amíg visszeres lábai fel nem mondják a szolgálatot. Lenn pedig zajlik az élet. – Négy lófingató és négy csiger rendel! – emeli égnek hüvelykujját Primőr, és Irma máris térül fordul és sietve jő, tálcán egyensúlyozva az italokat. Szépen kirakja a vendégek elé, és konyharuháját a szoknyakorcába gyűrve értelmes ló-szemeit a társaságra düllesztve várja a további rendeléseket. – – Két zúzapörkölt, egy zóna, egy babgulyás rendel! – hangzik az asztalnál ülők szájából és a továbbiakat csigerbe fojtják, mohón nyeldekelve a lófingatóra lehajtott akasztói nedűt. – Gyerekek, szar van a káposztában! – emelkedik szólásra Csócsa. – Olvasom a Helyi Mocsárban, hogy a búzaégető Karsait és a Torgyánt meg akarja lincselni a felbőszült tömeg. Fáklyás-felvonulást terveznek az Országház elé, aztán ott egy nagy máglyát akarnak rakni kukoricaszárból, biodízellel lelocsolni, ezeket meg keresztre feszíteni, és alájuk gyújtani. Na, erre varrjatok gombot! – Hun hallottál te ilyen marhaságot – mereszti ki bögre nagyságúra guvadt szemeit Kottafejű. – Hun-e, hát a helyi TV-ből, rádióból – segítette ki cimboráját Szakáll Lajos, hozzátéve magyarázólag – a helyi kurírban is lehetett olvasni. – Ne dőljetek be, kacsa az egész! – ellenkezik Lófej, de közbevágnak innen is, onnan is – láttuk a Napkeltében reggel a tv-ben, ott is erről folyt a duma. Lehet benne valami, ha jól megkapirgáljuk… – Fiúk, nem eszik olyan forrón a kását – veti közbe a tanár úr – mert, hát miről is van szó tulajdonképpen? – Arról, hogy hat lófingató, két zóna, hat korsó csiger rendel – int Irmának Tóni, és feszülten várja a magyarázatot: mit miért és miként tesz vagy nem, tesz a barkácskormány? – Na, mint tudjátok, ahogy közeledett az olajhiány napja, úgy inogott a miniszterek bársonyszéke. A terményfelesleget meg el kezdte a Karsai égetni… a felháborodás az egekig csapott. És ekkor jött a Torgyán, ez a minden hájjal megkent ravaszdi sztárügyvéd, vidékfejlesztési és mezőgazdasági miniszter: a nagy kombinátor. Kiagyalta, hogy elő kell venni a háborús időkre letárolt, lezsírozott, kimustrál gőzmozdonyokat. Víz van, búza, kukorica van. Olaj nincs. Fűtsék a mozdonyokat gabonával… – Eddig rendben is volnánk – vetették közbe innen-onnan – de ez az átok ördög kombinátor nem állt meg itt! Kitanálta a biodiselt! Úgy ám: a szánktól vonja el az éltető szeszt! Arcátlanság, ez aztán vért kíván! Na, ezért megyünk a parlament elé: minisztereket égetni! A tanár úr fészkelődött hokedlijén, majd oktatólag közbeszólt. – De fiúk azzal, hogy egy-két embert beáldozunk, a szesztilalom még nem szűnik meg: kell a járművekbe a fűtőanyag! – Fűtsenek vízzel! – bőgött bele a vitába a kazánkovács és busa fejére öntötte a korsóban maradt csigert, majd kockás zsebkendőjével törölgetni kezdte izzadt homlokát. – Hja, szegény ember vízzel főz! – vetette közbe Tóni és sejtelmesen elmosolyodott. – Tonca, te tudsz valamit! A fene azt a csavaros eszedet, csak nem hogy kiötlöttél már megint valamit? – faggatták Tónit, az meg szép borjú nagyságú, köcsög szemeit rajtuk legeltetve, rövid hatásszünetet tartva, üres poharát forgatva szóra emelkedett. – Irmuska drága, még egy kört! – aztán, amint megérkeztek az italok, lófingatóval teli kupicáját lila ajkaihoz emelte, és egyhajtókára kiitta tartalmát. A többiek is így tettek, majd néma, kérdő tekintettel meredtek rá. – Tonyó, te krucifixes vagabundus, te furmányos mozdonyvezető, te tudsz valamit! – szegezték neki innen is onnan is másodjára is a kérdést. Most már aztán ki kellett teríteni a lapokat, és színt kellett vallani. – Gyerekek, ha nincs ló, akkor a szamár is jó! Nincs benzin? Van víz! Vízzel kell hajtani az autókat! Ilyen egyszerű az egész! – Azannyát! Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! – dörgölte hatalmas ökleivel kigúvadt szemeit Lófej. – Na, aztán, hogy gondolod, a gőzautót mán rég feltanálták, meg a gőzhengert is, a gőzeke is leszerepelt, a gőzmozdonyokat is, Múzeumba küldték, mit akarsz te az atomkorszakban a gőzgépekkel? – Én-e, semmit. Én sima vízzel hajtom a szerkentyűket! Ez csupáncsak szolidaritásból találtam ki a szesztestvérek megsegítésére. – Igaza van! – kiáltották hevesen innen is onnan is – Isten ellen való vétek a drága szeszt a gépjárművekbe tőteni! Elvonni az emberiség elől a gyönyör és kéjmámor forrását… – Nyúlj magadhoz pajtás! – rikkantotta oda a másik asztalnál fülelő Répa Marcsa. – Dugd fel magadnak! – intették le, és folytatták az eszme-cserét. – Aztán mi az a hétpecsétes titok, he? – faggatták Tónit, de a magyarázatra már nem maradt idő. Hirtelen kivágódott a pinceajtó és két marcona kormányőr jelent meg az ajtónyílásban. Leviharzottak a pincébe, Tónink hóna alá nyúltak és már vitték is fel. Bedobták a nagy fekete autóba és meg sem álltak vele a parlamentig. Ezek szerint már oda, fentre is eljuthatott a vízautó híre. Hiába, Magyarország a nagy kiszivárogtatások hazája, egyenesen pletyka nagyhatalom a térségben.
Posted on: Thu, 01 Aug 2013 20:01:08 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015