Zemplén Televízió riportja az Utazó Planetáriumról. >> - TopicsExpress



          

Zemplén Televízió riportja az Utazó Planetáriumról. >> Szlovák Iskola - Sátoraljaújhely 2013. június 20-26. között az V. Nemzetközi Csillagászati Tábor szerepelt. A tábort az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Tempus Közalapítvány támogatták. A hagyományos táborban a szlovák iskolás diákok a szlovákiai Szepsi városából érkezett tanulókat is üdvözölhették. Ők nem először kapcsolódtak ehhez a tematikus programhoz. A két iskola kapcsolatát már több éves együttműködési megállapodás rögzíti. A résztvevők kavalkádját az idén további öt ország résztvevői gazdagították, nevezetesen Görögország, Litvánia, Törökország, Portugália és Románia. A sátoraljaújhelyi kollégiumban összesen 67 tanuló foglalta el a szállást. Őket 29 tanár felügyelte. Érkezésük napján a résztvevőket Dankó Dénes, Sátoraljaújhely Város Alpolgármestere, is személyesen köszöntötte. Az idei tábor újdonsága a mobil planetárium (Utzaó Planetárium) volt. A szakemberek azt egy 6 x 6 m területen fújták fel a vendéglátó iskola tornatermében. A kupola alatt félórás előadásokban váltotta egymást a kb. 25 főből álló közönség, hogy megismerkedjenek a planetárium közepén elhelyezett projektor által vetített égi képekkel. szlovak-sujhely.extra.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=206&mode=thread&order=0&thold=0 zemplentv.hu/mobilplanetarium-a-szlovak-iskolaban/
Posted on: Tue, 23 Jul 2013 19:55:52 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015