Életének 72. évében elhunyt Dr. Vukán György zeneszerző, - TopicsExpress



          

Életének 72. évében elhunyt Dr. Vukán György zeneszerző, jazz-zongorista, fogorvos. Büszkeséggel tölt el, hogy amikor 1972-ben alkalmam nyílt interjút készíteni vele a Hegyvidéki szomszédaink portrésorozatomban a Hegyvidék újságba, ő azután ezt az interjút tette fel a honlapjára önmaga bemutatkozásául. Tiszteletem és szeretetem jeléül, búcsúképpen és köszönettel a muzsikákért, amit adott, most ezzel az emlékkel hajtok fejet előtte: Dr. Vukán György / Hegyvidék / Muzsay András / 2007. június 12. Hegyvidéki szomszédaink Dr. Vukán György „Megnyilvánulni műfaji korlátok nélkül, feloldódni a zenében. Ez belső szabadságunkhoz, önmagunkhoz, és ezáltal Istenhez vezet.” – írta Vukán György egy régebbi lemezéhez, a crossover magyarázataként. A sokat megélt, töprengő zeneszerző, zongoraművész, fogorvos, feltaláló összetett arcélét, aki olyan szerényen él közöttünk, mintha nem is világsztár volna, egy négyórás beszélgetés után is csak néhány hiányos, szaggatott enciklopédikus címszó-monológ formában tudom itt felskiccelni… Apa – Vend származású édesapám, Vukán Ferenc orvos 1934-ben alapította Kőszeg mára rommá lett kórházát. A családot később sok politikai támadás érte a klerikálisság vádjával (egyik rokonom pécsi püspök is volt), párttagok sem akartak lenni. Én 1941. augusztus 21-én születtem. 1949-ben el is kellett hagyjuk a várost, és édesanyám szülőhelyére, Szombathelyre kötöztünk. Nyugdíjazott apámat a harmadik infarktus vitte el, amit nem a betegei, sokkal inkább az olyan emberek miatt kapott, mint feljelentője is, akit a háború alatt ő bújtatott, mentett meg. Nemrég ugyan még megérhettem a hivatalos rehabilitációját, s ma már alapítvány is van róla elnevezve, de mielőtt kimentem hozzá, a szalézi rend altemplomában lévő családi nyughelyéhez, melyen már az én nevem is ott van, hogy elmondjam neki mindezt, egy magas rangú ember megkérdezte: „Azt hiszi, tud vele beszélni?” Tudtam. Zongora – Ami fontos velem az életben történt, azt tulajdonképpen nem én akartam, csak megesett. Ha három-négyéves koromban nem ragad meg bennem egy dal, amit a menetelő katonák éneke után kezdtem játszani váratlanul a zongorán, ki tudja, mikor derül ki, hogy abszolút hallásom, és érzékem van a zenéhez? A kőszegi kántornál kezdtem el zenét tanulni, ahol Pernye András is. Gyakorolni nem szerettem, mert túl gyorsan tanultam, 14 évesen már megnyertem egy zongoristáknak kiírt versenyt, és megszereztem az előadóművészi engedélyt is, de nem szerettem, hogy kilógok a sorból. Az ünnepélyeken engem mindig a pódiumra küldtek, és afféle csodagyerekként kezeltek. Sokfélét sportoltam, ami ártott az ujjaimnak, még el is törtem. A politikai megkülönböztetés később is sokszor elért, például zeneakadémistaként nem kaptam kollégiumot, és bár végzettségem van, nem vizsgázhattam. Diplomám máig sincs, holott később évekig tanítottam is ugyanott. Apám azért vállalat MÁV állást, hogy legyen szabadjegyem a rendszeres hazajárásokhoz. Egyébként otthonról havi 300 forinttal tudtak segíteni, én meg mindenféle munkákat elvállaltam, még vagont rakodtam. Ungár Imre sokat segített, tanárom, Wehner Tibor tanszékvezető pedig négy éven át, vasárnap délelőttönként a lakásán adott órákat. Volt egy olyan elképzelésem, hogy hangmérnök leszek, de oda fel se vettek. Teljesen a „minden mindegy” állapotába jutottam. Fogászat – Az orvosi pálya családi indíttatású, de apám lelkemre kötötte: magánrendelőm nem lehet, mert ellenezte, hogy valaki a betegek nyomorúságán gyarapodjék. Világ életemben egyszerű körülmények között életem, megtanultam küzdeni, ha kell lemondani is, de máig hiszek abban az etikában, amit otthonról hozok. A BOTE Fogorvosi Karra csak miniszteri közbenjárásra vettek fel. 1964-ben végeztem summa cum laude minősítéssel, de a pályázott fővárosi állást így sem kaphattam meg, Szombathelyre irányítottak. Éreztem, hogy nem tudnék zene nélkül élni, közben Lengyelországban Chopin-díjat is nyertem, ezért csak egy évet voltam hajlandó aláírni. Sértett, megalázott helyzetben a képükbe vágtam, hogy inkább állás nélkül leszek, de eljövök. Aztán sikerült munkát kapnom a Központi Katonai Kórházban, 1970-ig ott dolgoztam, de mondvacsinált ürüggyel feljelentettek, eltávolítottak, valójában másnak kellett a hely. Azóta a Központi Sztomatológiai Intézetben dolgozom, most osztályvezető főorvos vagyok a Szentkirályi utcában. DMA – Szentgyörgyi Albert mesélte, hogy egyszer Einstein azon értetlenkedett, miért éppen őneki jutott eszébe az a három betű? Egy találmány lényege, hogy ránéz valaki valamire, és éppen neki jut arról valami eszébe. 1983 óta foglalkozom fogászati allergiákkal, de sosem kutattam. Világszabadalmam, a DentMetAct eljárás és műszer úgy született, hogy olvastam egy szakcikket, és felismertem benne valamit. Ha van ionáramlás két fémfog között, egy adott miliőben allergiát okozhat. Az orvos általában a gyógyszerérzékenységre rákérdez, de a fémallergiáról sokszor még a beteg maga sem tud, holott ez, ha nehezen is, de mérhető, és kiküszöbölhető. Az ehhez való műszert előállítani volt komoly feladat. Jazz – A jazz felé a szabadságvágyam vitt. Talán akkor kezdődött, mikor gyerekként, a gyakorlás végén a jutalmat az jelentette, ha eljátszhattam a darabot úgy, belülről fakadó, szabad felfogásban is, ahogy én éreztem. A ’60-as években a Dália presszó volt a dzsessz iránt érdeklődő fiatalok olvasztó tégelye, itt találkoztam Gonda Jánossal és másokkal. Rövidhullámon hallgattuk a Music USA éjszakai műsorait, próbáltuk „levenni”, hogy mit és hogyan zongoráznak? Amikor 1964-ben Pege Aladárral trióban felléptünk egy nyugat-berlini fesztiválon, és ott álltam Miles Davis, Dave Brubeck és mások közelében, nem is akartam elhinni mindezt. Ma már 54 éve vagyok pódiumon, de évi 130-140 fellépéssel, a világot bejárva, a legjobbakkal együtt játszva is csodálatos érzés a zenélés. Mindent kell tudni, és akkor szabad és világos tudsz lenni! Az avantgárd is lehet érthető. Az igazi zenész a maga muzsikáját játssza, ma sok a zenész, de kevés az igazi. Minden műfajban túltermelés van, tömegipar lett a képzésük. Zeneszerzés – Laza voltam, színművészetisekkel hakniztunk kísérőként, szólistaként, filmzenékhez zongoráztam. Így figyelt fel rám Bacsó Péter, akinek első filmzene megbízásomat köszönhetem. Ez A tanú volt. Így jutottam 14 ezer forintért ahhoz a használt pianínóhoz, amin ma is játszom itthon, de vagy öt évig zongorám sem volt a 240 forintos kis cselédszobában. Így tanultam meg fejben komponálni. Ez külön szabadságot ad. A hangszer adja, hogy abban gondolkodjam, de képzeletem szabadon és gyorsan megszólaltat akár egy zenekart, bármilyen más hangszert is. Ha megszakítanak, később képes vagyok ott folytatni, ahol abbahagytam. Ma már párhuzamosan más tevékenység közben is tudok fejben zenét írni, aztán persze jön a lejegyzés, hangszerelés. Több mint 140 filmzenével a hátam mögött elmondhatom: ez különleges műfaj, megvan a saját ideje, és nem azonos a slágerrel, önálló mű. Én ragaszkodom hozzá, hogy előtte lássam a forgatókönyvet, amelyből hiányzik a hangkép, nekem kell megteremtenem, de még a hangszínt is. A szemet le lehet hunyni, a fület nem. A zene az, ami a csendből hiányzik. Csak kevés rendező ért hozzá, de pl. Fábry Zoltán azzal lepett meg, hogy amikor bemutattam neki a Befejezetlen mondat muzsikáját, fül után lezongorázta. Mondtam már nemet amerikai producernek is, mikor bele akart szólni, hogy ide, vagy oda mit tegyek: akkor csinálja ő, és otthagytam! 1964 óta 43 lemezem jelent meg, de sohasem kerestem szponzorokat. A cégek letarolnak mindent. Nekem ne szabják meg, hogy merre van az arra! Ilyen a világ, de ettől ez még nincs jól! Van egy elnevezés: crossover. Besorolásokat nemigen szeretek, de a műfaji átjárhatóság fontos nekem, ebben szeretek gondolkozni. Lejátszom, amit a szerző írt, de történetek vannak a fejemben, saját kommentárok, tehát azokat is hozzáteszem. Itt vannak pl. az átiratok. Amikor pl. Horgas Eszterrel, akivel 10 éve dolgozom, nemrég a Bohéméletet tettük át fuvolára, volt, aki szerint jó, hogy nem voltak benne áriák. Én Mimi lélektanát komponáltam meg. Mindenféle zenét szereztem már, köztük sok egyházzenei művet, is, pl. 150 zsoltárt. A zene gyönyörűség, de az út hozzá sokszor fájdalommal teli. Egyik legjobb gyógyszer, ha dolgozom. Amikor apám, anyám meghalt, is zenével állítottam nekik emléket. Legújabban egy kétrészes, több műfajú Rómeó és Júlia koncertdarabon dolgozom, nem megrendelésre, inkább a világot látva. Amolyan East Side Storynak készül és a lényege a két egymással meg nem békülő család okozta pusztítás. Így tudom magam a legjobban kifejezni. Zenét hallgatni, írni, játszani egyaránt boldogság. Közönség – A Sevillai Világkiállításon sokan drukkoltak: mit kéne játszani? Mindegy, jól kell játszani! Hogy megérintse az embereket. Tudja milyen nagy szó, ha egy bárban, kocsmában elcsendesednek, mert kíváncsiak lesznek arra, amit adni akarsz nekik? A művészethez nem kell érteni, azt érezni kell! Szeretem, ha nyitottak, fogékonyak. A zene élő, az érzelmek szintjén hat. Ha a zenész, vagy a közönség szenved, az nem jó. Hegyvidék – Nem tudatosan kerültem ide, véletlenül tudtuk meg, hogy 210 ezerrel beszállhatok egy épülő házba, így vagyok 1969 óta hegyvidéki lakos. A szomszédokkal jól megvagyok, csak egyszer tették szóvá a lakógyűlésen, hogy mi az, hogy nem hallják, hogy zongorázom? Családom nincs, a körülményeim úgy jöttek, hogy az idő elfutott. Amikor édesanyámat ápoltam itt évekig, megtanultam főzni, vasalni is. Hétfő esténként a Maros utcai John Bull Pubban játszunk, ahová Berkes Balázs barátom, aki 43 éve muzsikus partnerem, csábított le vagy 7 éve. Lejárok a Nyitott Műhelybe is, egyébként köszönöm, jól vagyok, dogozom, és ha zenélek, legalább mással nem kell foglalkoznom! Végrendelet. – Már megírtam a végrendeletemet. Az egyházi zenéim joga Pannonhalmát illeti. Halálom után mindent el kell adni, a pénz egyik felét a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül szegényeknek, elesetteknek kell juttatni! A másik feléből megalapítottam a Creativ Art-díjat, amit bármely műfajban olyan muzsikus kaphat majd meg, aki képes azonnal, szabadon, megkötöttségek nélkül játszani bármit, de mindig másképp, nem előre komponáltan. Erre mondta Kozma atya: „íme valaki, aki mindenét odaadta, és azt sem tudja, hogy kinek…” Muzsay András
Posted on: Tue, 13 Aug 2013 07:14:39 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015