A fogyatékosság fogalma Figyelmetekben ajánlom ismerőseim hogy miről is szol pontosan itt el olvastathatjátok :) Interneten is meg található már ...:) 1998. évi XXVI. törvény alapján „a fogyatékos ember az aki: érzékszervi - így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során.” (1998. évi XXVI. törvény, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 4. § (a)) A fogyatékosság fogalma a WHO meghatározásában a következő: „módosult, csökkent képessége az ember bizonyos tevékenységeinek: közlekedésnek, evésnek, ivásnak, mosakodásnak, munkának, írásnak és így tovább.” (Kálmán-Könczei, 2002:81) Az utóbbi fogalom az évek során többször módosult. Ennek oka egyrészt a fordítás nehézségeiben keresendő, másrészt pedig abban, hogy az ENSZ 1997-ben új fogalomhasználattal rukkolt elő. Mindennek hátterében a legújabb fogyatékosügyi paradigmaváltás húzódik meg, melynek egyik vonatkozása rehabilitációs, míg a másik politikai. Az új értelmezésben tehát gyakran nem is az állapot, hanem maga a közeg tesz fogyatékossá. (Kálmán-Könczei, 2002) Ez utóbbi gondolat számomra a legszimpatikusabb. A jogi megfogalmazás próbálja a leg-átfogóbb képet adni a fogyatékosság fogalmáról, de számomra hiányos. Én úgy gondolom, hogy ez az új vonulat, miszerint a közeg teszi fogyatékossá az embert, a legsokatmondóbb. Gyakran a fogyatékos ember nem is érzi magát másnak, míg nem éreztetik vele, hogy az. Nemrégiben készítettem egy interjút egy volt általános iskolai osztálytársammal, aki mozgássérült. Az interjúban a gyerekkoráról is kérdeztem Nórit és ő így beszélt erről: „Nem éreztem magam kívülállónak, de azért megéreztem, ha valaki nem tudott mit kezdeni azzal, hogy „van itt egy ilyen furcsa lány.” Így folytatta az emlékezést a gyermekkoráról: „a legnagyobb gond az volt, hogy a szülők sem igazán tudták mit mondjanak a gyerekeiknek, ha hirtelen egy mozgássérült kispajtásukról kezdenek el kérdezősködni…” Ez volt 20 éve, de én úgy gondolom, hogy ezen a téren nincs jelentős javulás. A szülők még mindig nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, ha gyermeküknek azt kell elmagyarázniuk, hogy egy társuknak vagy épp egy felnőttnek miért hiányzik egy végtagja. Szerintem nagyon fontos lenne, már gyermekkorban elkezdeni az érzékenyítést, hogy végre egy olyan társadalom nőjön fel, ahol nem tabu a fogyatékosság és nem egy olyan dolog, amitől ódzkodni kell, hanem az élet velejárója.
Posted on: Thu, 05 Sep 2013 17:14:30 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015