Bár közel sem olyan színvonalú írás, mint tegnap Szeleczki Istváné volt, de ezen nem is lehet csodálkozni: egyrészt ő rejtett írásművész, másrészt több mint 20 éve van benne az autizmussal foglalkozás hivatásában. Gyenge mentség, de igaz: amikor ezt megírtam, azt hittem, István elfelejtette megírni a sajátját. Szerencsére tévedtem. De most már ne vesszen kárba! Nagyon sokszor furcsán viselkedik, csak ül és rázza a lábát, vagy sokszor játszik a kezével. Sokszor beleüti a fejét dolgokba, vagy az arcával beleugrik a kanapéba és olyankor anya rászól, de elfelejti, és megint megcsinálja. Sok dologtól fél, nagyon meg tud ijedni mindentől és fél kimenni a szobából. Egy 7 és fél éves kisfiú írta ezeket a sorokat az autista kisöccséről, és a gyermekekre jellemző éleslátással és világossággal ábrázolja bennük azt a sajátos létállapotot, amit – jobb kifejezés híján – autizmusnak nevezünk. Azért is érdekes ez a néhány sor, mert amellett, hogy megjelennek az írásban az autista gyermekek jellegzetes, számunkra is érzékelhető mozdulatai, a feledékenység és a monoton ismétlődő rutinok, érintőlegesen felbukkan a félelem, mint ennek az állapotnak az egyik legjellemzőbb és legnehezebben legyőzhető vonása is. Birger Sellin 19 éves autista fiú írta a következőket A lélek börtöne című könyvében: „Olyan mérhetetlen félelem van bennünk. El tudod képzelni, milyen egy olyan szociális rendszerben élni, ahol örökre bolondnak nyilvánítanak? Ez az elemi gonoszság olyan torz-szüleményeinek a megtestesülése, amit elmondani nem lehet!” Ugyanő írja ezt is: „A félelem velem szimbiózisban élő gonosz kullancsnak bizonyul, és egyszerűen nem enged el.” Jim Sinclair, egy másik autista szerző gondolatai a következők: „Ha valaki autista, az nem azt jelenti, hogy nem ember. Azt azonban jelenti, hogy idegen. Azt jelenti, hogy ami mások számára normális, az az én számomra nem normális, és ami az én számomra normális, az mások számára nem normális. Bizonyos szempontból borzasztóan hiányosan vagyok felszerelkezve a világban való túléléshez, úgy, mint egy földönkívüli, aki tájékozódási útmutató nélkül itt rekedt. Személyiségem azonban érintetlen. Énem sértetlen. Értékesnek és értelmesnek tartom az életet, és nem szeretném, ha kigyógyítanának abból, hogy önmagam legyek.” A félelem azonban nem csupán az autizmussal élőkben ver tanyát, hanem legalább ugyanannyira bennünk, „egészségesekben”, „normálisokban” is, hiszen kevés félelmetesebb dolog van az ismeretlennél, az értelem előtt elrejtettnél, a különbözőnél. Bár már évek óta van kapcsolatom autistával, nem restellem bevallani: én is szoktam félni, mert nem értem, nem tudom, mit akar, mire gondol, mit érez, és ez frusztrál. A feladat számomra (számunkra) tehát kettős: megismerni őket és segíteni nekik. A JÓ Aukció céljai is ezek. Az eseményhez kapcsolódó facebook oldalon olyan írásokat, linkeket és információkat igyekszünk majd közzétenni, amelyek reményeink szerint segítenek legyőzni a kölcsönös félelem gonosz kullancsát, segítenek megérteni egy idegennek, ismeretlennek, földönkívülinek tűnő világot. Ugyanakkor egy aukcióról is szó van, amelynek nem titkolt célja, hogy erejéhez mérten anyagi támogatásban is részesítse a kecskeméti Autizmus Centrumot. Az autizmussal élőkkel kapcsolatban különösen sürgető az itt és most parancsa, hiszen most kell segítenünk rajtuk, itt helyben kell a segítség, mert közöttünk vannak, velünk élnek. A szervezésben velem együtt részt vevő, valamint a műalkotásokat első szóra önzetlenül fölajánló kedves barátaimmal együtt hiszek abban, hogy az emberek szeretnek jót tenni, fogékonyak a jóságra és nem hagyja őket érintetlenül a segítségre szorulók szüksége. Az aukció teret kíván adni mindenkinek, akiben ott van a jóságnak ez a szelleme, csak esetleg eddig nem volt mód, lehetőség, terep a szellem szabadon bocsátására. Tessék, csak tessék, mert jót tenni jó! Libor Zoltán
Posted on: Wed, 30 Oct 2013 18:31:08 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015