Figyelem! CIVIL ellenzéki demonstráció sorozat! A Civil - TopicsExpress



          

Figyelem! CIVIL ellenzéki demonstráció sorozat! A Civil Akcióegység védnökségével július 1. és 7. között demonstráció sorozat indul jogainkért (beleértve szociális jogainkat) a társadalom kettészakadás ellen, a leszakadók védelmében! GYERTEK EL ! Az ellenzéki pártok az alábbi meghívót kapták a rendezvényre: "Tisztelt Ellenzéki Pártok és Szervezetek! Ezúton hívjuk fel figyelmüket egyhetes demonstráció sorozatunkra, amelyet mi, a társadalom megnyomorított millióiért aggódó és felelősséget érző civilek szervezünk. Megmozdulásunk célja a társadalom felrázása azáltal. hogy a nép széles rétegeinek nyomorát, életének ellehetetlenülését a figyelem központjába állítsuk! Mindent megteszünk, hogy akciónkkal a figyelem felkeltésén túl felélesszük a társadalmi szolidaritás szunnyadó, nehezen kibontakozó erőit. Mára elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás 23 éve a társadalom többsége számára az életszínvonal és az életminőség nagyfokú romlását hozta. Ez a változó tempóban, de folyamatosan tartó lecsúszás 2008 óta szociális válságba csapott át, amelyet az utóbbi három év drasztikusan betetőzött. A 2010 óta regnáló hatalom nem egyszerűen a gazdagokat még gazdagabbá és a szegényeket még szegényebbé tette, de széles rétegeket (így a rokkantakat, a hajléktalanokat és a tartós munka nélkülieket, segélyen élőket) lassú halálra ítélte. A gátlást és önkontrollt nem ismerő kormányzat és kormányzó párt Magyarországot a 4 millió koldus országává tette, amely 4 millióból másfél millió már nem is a létminimum , hanem a fizikai minimum alatt él, tengődik, afrikai szegénységben, a kilábalás esélye nélkül. Mi, a Civil Akcióegység kerekasztalában együttműködésre lépett szervezetek és szerveződések 2011 őszén elhatároztuk, hogy szembefordulunk ezzel az emberellenes folyamattal. Együttműködésünkben egyenrangúan vesznek részt a politikai paletta különböző részein helyet foglaló, de szociálisan egyaránt érzékeny szerveződések – a rasszista és gyűlöletkeltő szervezetektől azonban távol tartjuk magunkat. Körünk az eltelt időben bővül és további bővítésén dolgozunk mindaddig, amíg a társadalom hatékony önvédelmét létrejönni nem látjuk – és azon is túl. Rendezvényünk címe és jelmondata: Teljes összefogással jogainkért! Jogok alatt nem csak a szólás-, lelkiismereti és vallásszabadságot, a választás szabadságot értjük, hanem a szociális jogokat is! A megélhetést biztosító szociális alapjövedelmet mindenkinek! Szüleink is, mi is megdolgoztunk azért, hogy a 21. században Magyarországon senki ne haljon éhen, ne fagyjon meg és megkaphassa a szükséges egészségügyi alapellátást! Munkát, és akinek nem jut, annak is kenyeret és főként: mindenkinek fedelet! A fentiek jegyében július 1. és 7. között Budapesten, az 56-osok terén fel kívánjuk sorakoztatni a magyar társadalom valamennyi sújtott rétegének képviselőit. Úgy gondoljuk, hogy az ellenzéki pártok szervezetek képviselőinek ott a helye ezen a demonstráción!Ezért kérjük Önöket: tekintsék e sorokat a demonstrációsorozatra történő meghívásnak! A hét során az alábbi témák kerülnek terítékre: 1. nap: a devizahitelesek problémahalmaza; 2. nap: a közmunkások foglalkoztatása, és helyzete; 3. nap: a munkanélküliek helyzete, a munkanélküliség okai; 4. nap: a rokkantak és a fogyatékosok helyzete a társadalomban, jogaik megcsonkítása a kormány részéről, életük ellehetetlenítése, ehhez kapcsolódóan az egészségügy helyzete; 5. nap: a hajléktalanok helyzete; 6. nap: az oktatás problémái. Válaszukat várjuk a rendezvény főszervezője, Tóth Katalin mailcímére: [email protected] illetve a Civil Akcióegység egyéni facebook oldalára: https://facebook/civil.akcioegyseg?ref=tn_tnmn vagy a rendezvény facebookos eseményoldalára: https://facebook/events/473825386025119/ Tisztelettel a Civil Akcióegység (CAE) nevében Tóth Kata , főszervező"
Posted on: Sun, 23 Jun 2013 06:50:32 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015