Ha egy ember el tud velem feledtetni mindent, egyetlen pillanatra, akkor az megérdemli, hogy megmutassam. Én egyetlen dologért vagyok igazán leszakadva, az az emberi lény önkifejezése. Ebben ért eddig életemben engem, a legtöbb csoda. Ahogy az egyéni "lélek" megnyilvánul néha, egy-egy formán keresztül, az valami leírhatatlan. Olyanokat bírok lepődni, hogy ihajjj. Én olyan ember sem lettem, aki, bármilyen testi/szellemi fogyatékosságért rajonganék, abban az értelemben ahogy azt néha másokon látom. Nem tudok sem szánalmat, sem sajnálatot érezni, és egyáltalán nincs bennem késztetés, hogy ilyesmiért valakit körbe rajongjak. Sose tettem. Ha kapcsolatom lett egy ilyen emberrel, azt az élet hozta, az élet írta. Tettem amit a pillanat megkövetelt, mindenféle elhaló, fuldokló meghatottság nélkül. Természetesen, ahogy bárki másnak is segítek, ha az élet ezt szeretné, ha a pillanat ezt hozza be. Képtelen vagyok különbséget tenni ember és ember között. Nincs bennem elválasztó fal, ők és mások között. Éppen ezért, simán nemet mondok bármire, ha épp nincs kedvem valamihez. Hál Istennek nem "neveltek" belém semmi olyasmit, amitől bármikor bűntudatot kéne éreznem, vagy rossz embernek kéne magam érezni, mert valami nem jön bentről, így nem mozdul a testem sem. Nyilván egy ilyen ember vak arra, ha olyasmi van a környezetébe, ami másokból szánalmat, vagy sajnálatot vált ki, vagy épp használhatja arra a helyzetet és embert, hogy önmagát jónak tüntesse fel. Nekem a jósághoz ha épp nincs kedvem, mert nem jön bentről, nem közöm. :-) Épp erről szól ez az oldal már bennem, egy csomószor rossz vagyok, eluntam küzdeni ellene. Voltam még az öcsém előtt a rehabilitációs intézetbe, ahol a nem tudom hányadik kávémat fogyasztottam mire feltűnt, hogy nincsenek kezek sem és lábak sem. Tudomásul vettem, kész. Hogy ilyen vagyok rengeteget tudott segíteni az öcsémnek, amikor amputálták a lábát. Bennem az amputáció nem is volt ügy, sem a következménye, én nem attól ijedtem meg. Mivel az öcsémet frusztálta a mankó, így én mankóztam és mutattam meg neki, hogy kintről ez hogy néz ki, és nekem testileg ez, milyen. Éreztem, hogy hadba áll a mankóval és tettem amit a helyzet megkívánt. De ez össz ennyi. Nem voltam ettől jó ember, és nem is akarnék az lenni, pláne nem az öcsém szemébe., Úgy hiszem a jóságot nem lehet kikaristolni. Volt egy helyzet, megoldottam, pont. Később a toló kocsival voltak gondok, mert azzal állt hadba, megoldottuk, ennyi. Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy az öcsém vissza fele, ugyan ezt tette volna, félelem, kétség, sajnálat nélkül. Jó annyi biztos van, hogy a testvéremnek ha valami fáj, attól azért ki hagy a szívem. De érdekes módon rögön az van bennem, hogy bár átvehetném tőle. Nem az, hogy szegééény. Ezt utálom. Mert ennek semmi értelmét nem látom. Itt van ez a lány. Láttam, hogy mások szerint, de jól énekel és kíváncsi voltam s hangjára. Aztán láttam, hogy valami máshogy van a testével, mint ahogy nekem, mivel nem voltam kíváncsi rá, hogy erre majd hogyan fektetnek hangsúlyt, és beszélgetnek erről, így gyorsan oda "tekertem" ahol már énekel. Engem az érdekelt. Aztán jött a pillanat, amikor megláttam őt igazán, mert megmutatta. ♥ És akkor azt mondtam, nekem van igazam! Nem létezik fogyatékosság, csak egy tévhit erről a koponyákba. Hallottam már jobb énekesnőket nála, de olyat keveset, aki meztelenre vetkőzik neked, és azt mondja, "valójában ez vagyok én igazán". Na ezért, hajolok meg. ♥ heretacsko.hu/index.php/videok/item/22080-fantasztikus-hangja-van-%C3%A9rdemes-megn%C3%A9zni
Posted on: Tue, 17 Sep 2013 19:04:02 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015