Kárpát-medencei mozgalmak az anyanyelvhasználatért Írta: - TopicsExpress



          

Kárpát-medencei mozgalmak az anyanyelvhasználatért Írta: Szék-Helyek Gondolok itt a 2011-ben Erdélyben elindult Igen, tessék! Da, poftiți! mozgalomra, amely a magyar nyelv nyilvános használatára buzdít. Vagy a Felvidéken működő Fontos vagy! elnevezésű kezdeményezésre, amely a vizuális nyelvhasználat fontosságára hívja fel a figyelmet. Kárpátalján pedig nemrég indult el az Itt Magyarul Is (IMI) elnevezésű mozgalom, amely a térség magyarlakta vidékein a kétnyelvűség meghonosítását tűzte ki legfőbb céljául. Természetesen működésének különböző fázisaiban jár a három kezdeményezés. Míg az Igen, tessék! Da, proftiti! újságot juttat el az olvasókhoz több ezer példányszámban, addig a kárpátaljai IMI még gyűjti a magyar, vagy a magyar nyelvű szolgáltatást is nyújtó intézményeket, szolgáltató egységeket, és most alakítja ki adatbázisát. A múlt héten a három mozgalom fontos lépéshez ért. Szeptember 18-án Pozsonyban tartották az első közös megbeszélésüket. Az anyanyelvhasználatot szorgalmazó mozgalmak vezetői és képviselői egy közös jövőbeli Kárpát-medencei együttműködés reményében érkeztek a találkozóra. Az összefogás mindhárom térség mozgalmát erősítené és népszerűsítené. A tanácskozáson részt vett a Fontos vagy! mozgalom részéről Boldoghy Olivér ügyvezető, Tóth Tibor, a mozgalom alapítója, Kovács Balázsaktivista, továbbá Kopor Nóra, az Itt Magyarul Is mozgalom szakmai referense, illetve az Igen, tessék! mozgalom képviseletében Bethlendi András ügyvezető és Szabó-Györke Zsombor tájékoztatási felelős. Az egynapos tanácskozás közös gondolkodásra indította a résztvevőket, akik motivációt, tágabb lehetőségeket és nagyobb népszerűséget látnak a jövőbeli együttműködésben. A megbeszélés már ez okból is hasznos volt, hiszen a mozgalom képviselői ötleteket és tanácsokat osztottak meg egymással, melyek által hatékonyabb működésre lesznek képesek a jövőben. Lédaláng
Posted on: Mon, 23 Sep 2013 22:56:13 +0000

Trending Topics



earing the lower chakras of fear around money and
“After 21 years of marriage, my wife wanted me to take another

Recently Viewed Topics




© 2015