Nem hiszek a politikusok visszahÃvhatóvá tételében. Egy ilyen lehetÅ‘ség az egész rendszert destabilizálná. Megfosztaná a politikai intézményeket a maradék képességüktÅ‘l is, hogy a társadalom számára kicsit is fájdalmas döntéseket hozzanak. Nem lenne többé két-három év arra, hogy kiderüljön, vajon értelmes volt-e egy intézkedés, az ellenzék már az elÅ‘készÃtés fázisában a visszahÃvással revolverezné a kormányt, akik vagy a népszerűtlen álláspontot vonnák vissza, vagy az azt elÅ‘terjesztÅ‘ képviselÅ‘t. A közéletet még inkább átjárná az ordas populizmus, a politikai beszéd a lélegeztetÅ‘gépek meg a nyugdÃjemelések küzdelmévé züllene, ennek a torz működésnek pedig mindig az a következménye, hogy az ország idÅ‘rÅ‘l-idÅ‘re a falhoz csapódik. Abban hiszek, hogy korlátozzuk azoknak a ciklusoknak a számát, amÃg egy személy bármilyen politikai tisztséget betölthet. Elfogadhatatlan, hogy olyan emberek hoznak döntést nap mint nap az életünkrÅ‘l, akik évtizedek óta a mi adónkból élnek. Akik nem tudják, milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni, akik soha életükben nem dolgoztak valódi munkahelyen, mert bár főállásban betonozzák be a széküket, cementes zsák még soha nem akadt a kezük közé. Két ciklus. Aztán vissza a versenyszférába! Nem állami vállalathoz, nem pártalapÃtványhoz, nem iskolaigazgatónak és nem nagykövetnek, hanem vissza dolgozni, adót fizetni, GDP-t termelni meg szidni a sok ingyenélÅ‘ politikust. Belenézni az emberek arcába és osztozni a sorsukban. Aztán ha lezajlott tizenhat szorgos munkával töltött esztendÅ‘, újra jöhet két ciklus. Nyolc év, és nem több. Elképzelni is nehéz, mennyire más világ köszöntene ránk, ha egy politikusnak számolnia kéne azzal, hogy amit megtesz, mert megtehet, az nem örökre szól. Tudná, hogy vissza kell térnie az emberek közé. Tudná, hogy rá is fognak vonatkozni azok a szabályok, amelyeket meghoz, és tudná, hogy elsÅ‘sorban nem a pártja, hanem az ország sikerében érdekelt, a kenyeret ugyanis pár év múlva már nem a párt adja a szájába, hanem neki kell megdolgoznia érte. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nem lenne örökös szereplÅ‘je a belpolitikai bohózatnak. Rogán, Lázár, Bajnai, Mesterházy meg a többi sem. Megszűnnének az évtizedeken át változtathatatlan, monolit politikai elitek, a hatalmi garnitúra folyamatosan cserélÅ‘dne, vagy ha mégsem, hát olyan hatalmas, lenne, hogy az szétfeszÃtené a pártok mamelukjainak uram-bátyám rendszerét. Köztudott, hogy a hatalom torzÃtja a személyiséget és az ÃtélÅ‘képességet. Ha megtiltjuk egy kamionsofÅ‘rnek, hogy egyhuzamban tÃz órán át vezessen, akkor hogy hagyhatjuk évtizedeken keresztül ugyanazokat a figurákat az ország kormánykerekénél? Ha az amerikai elnök két ciklus után le bÃr lépni, akkor talán a gödöllÅ‘i képviselÅ‘ vagy az orosházi polgármester elvesztése sem olyan ár, amit ne tudnánk megfizetni. A huszadik század politikai-hatalmi felépÃtménye recseg-ropog. A képviseleti demokrácia válsága egyre nyilvánvalóbb, a saját önzése és neurózisa közt öntudatlanul botorkáló társadalom látványosan szenved, a hétköznapi élet cég- és pártmaffiák terrorjának nyomasztó közegében zajlik. Az eljövendÅ‘ forradalom épp oly törvényszerű, mint valahányszor, ha a történelem ilyen kilátástalanul megreked. Nem tudni, milyen lesz az új világ, de abban biztos vagyok, hogy a politikai uralom természete megváltozik. A forradalom intézményei olyan biztosÃtékokat épÃtenek majd a jövÅ‘ hatalomgyakorlásába, amilyen például a két ciklus után meg nem újÃtható mandátum. IdÅ‘szerű, hogy kijelöljük a huszonegyedik század fejlÅ‘dési irányait, melyek elvezethetnek a jelentését vesztett népszuverenitás helyreállásához, más szóval ahhoz, hogy a múlt század során hol hűtlenné züllött, hol zsarnokká torzult állam újra a társadalom szolgálatába lépjen.
Posted on: Thu, 31 Oct 2013 08:40:00 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015