miskolcihirek. Sport-sport-sport ! Tost: Ricciardónak igen - TopicsExpress



          

miskolcihirek. Sport-sport-sport ! Tost: Ricciardónak igen jó esélye van a Red Bull ülésére Korábban ugyan elárulta, személy szerint túl korainak tartaná Daniel Ricciardo Red Bullhoz igazolását, a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost most úgy nyilatkozott, „egész jó” esélye van az ausztrálnak arra, hogy a címvédő csapat versenyzőjévé váljon. De arra máris figyelmezteti, kegyetlenül nehéz dolga lesz Sebastian Vettel mellett. A Red Bull nemrég egyértelműsítette, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo közül választja majd ki Sebastian Vettel 2014-es csapattársát (bár idő közben a pletykák szerint Fernando Alonso is képbe került). Utóbbi versenyző jelenlegi csapatfőnöke, Franz Tost nemrég úgy nyilatkozott, bár sokra tartja Ricciardót, kissé még korai lenne számára az osztrákokhoz szerződni. Ezúttal viszont arról nyilatkozott, hogy meglátása szerint az ausztrálnak nagyon is jó esélyei vannak a Red Bullnál. Vajon már tud valamit? „Ennek valószínűsége elég magas – fogalmazott a Formula1-nak adott interjújában Ricciardo esetleges távozásáról. – A Red Bull érdeklődik iránta, de a döntést ők fogják meghozni. Még nem született határozat, de jelenlegi tudomásom szerint nagyon is lehetséges, hogy Danielt választják.” Tost amondó, Ricciardo esélyeit jelentősen javította a silverstone-i teszt, amelyen egy fél nap erejéig a Red Bull-lal körözhetett a fiatal versenyzők gyakorlásán. „Szerintem az elemzéseikből kiderült, hogy Daniel nagyon erős – különösen az időmérőkön. Folyamatosan építkezik, és még mindig hátravan egy fél szezon, amely során még több tapasztalatot szerezhet. Egy dolgot viszont sosem szabad elfelejtenie: azzal, hogy a Red Bullhoz igazol – egy háromszoros világbajnok csapathoz –, az átugrandó akadály igen magas lesz számára. Sebastian oldalán versenyezve jobb, ha megtanulod ezt – legalábbis ha nem akarsz megfulladni. És szerintem Daniel tudja is ezt.” Tost ugyanakkor hangsúlyozza, Ricciardóra Vettel személye miatt is komoly feladat vár. „Elég csak megnézni Sebet: háromszoros világbajnok – legalábbis most még –, ami igazolja hatalmas tehetségét. Nagyon fegyelmezett, ért a technikához, a paddock egyik legjobbja és kegyetlenül tud harcolni. Időről időre bizonyít, mégpedig egy olyan csapattal, amely vele együtt fejlődött. Amikor Seb elhagyta a Toro Rossót a Red Bull miatt, a csapat még nem volt győzelemre esélyes, mint manapság. Seb viszont nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljanak. Ha tehát új fiú lép a színre, ezeknek mind tudatában kell lennie – és még nagyobb elszántsággal kell küzdenie azért, hogy legalább közel kerüljön Sebhez. Ez bizony brutális menet lesz” – jósolta a csapatfőnök. A Barcelona 22 éves szélsője 25 millió euróba kerül A spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapata 2018-ig meghosszabbította fiatal szélsője, Cristian Tello szerződését. A klub pénteki bejelentése szerint a 22 éves játékos új kontraktusába 25 millió eurós (7,5 milliárd forint) kivásárlási árat is bejegyeztek. Tello a legutóbbi szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára, s nyolc gólt szerzett. Aranyat is remélnek a magyarok a hazai vívó-vb-n Szilágyi mindenképpen a győzelemre esélyesek közé tartozik, az idei Világkupa-fordulókon többször dobogóra állhatott, nyert is versenyt, ugyanakkor a kardozók között jó páran akadnak még, akiknek a végső sikere nem lenne meglepetés. Már csak azért sem, mert a londoni játékok óta rendezett kilenc versenyen kilenc különböző aranyérmest avattak. Szilágyi nemcsak egyéniben, hanem csapatban is odaérhet a legjobbak közé, a megfiatalított válogatott ugyanis váratlanul szép eredményeket ért el idén, nem egyszer dobogóra, sőt annak legfelső fokára állhatott, így lehet és érdemes is vele számolni a világbajnokságon. Igaz, a kiugró szerepléshez ismét bravúrokra lesz szüksége. Évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, jó pár éve mindig érmes pozícióban végez világversenyeken a férfi párbajtőrcsapat, emiatt a legnagyobb eséllyel ennek az együttesnek a sikerére lehetne fogadni, noha nyilvánvaló: az újabb érem nem jár automatikusan. A riválisok közül a svájci, francia, olasz hármas a másik ágra került, így a magyarok legkomolyabb ellenfele a döntőig vezető úton az amerikai csapat lehet. Egyéniben a magyar válogatott több tagja is bizonyított már – köztük a 2010-ben vb-bronzérmes Boczkó Gábor -, s megteheti ezt a jövő héten is. A női tőr- és párbajtőrcsapat egyformán bronzérmes lett a júniusi, zágrábi Európa-bajnokságon, vagyis ebben a két szakágban sem elképzelhetetlen a jó szereplés. Utóbbi együttes nagy utat tett meg tavaly óta, a 18. helyről a nyolcadikra lépett előre a világranglistán, a vb-n azonban nehéz ágra került, az Eb-győztes észtek legyőzése esetén az olimpiai bajnok kínaiakkal kellene megmérkőznie. Egyéniben elsősorban a nemzetközi rangsorban jelenleg ötödik, korábban vb-harmadik, illetve -második Szász Emese tartozik az esélyesek közé. Az ugyancsak fiatal női kardcsapat idén volt már ezüstérmes Vk-versenyen, ezzel együtt a világbajnokságon hasonló eredményre reálisan nem lehet számítani, ugyanakkor szerényebb szereplést is lehetne sikerként értékelni. Akárcsak a férfi tőrözők esetében, akik már azzal felhívták magukra a figyelmet, hogy az Eb-n bejutottak a legjobb nyolc közé. Az 1991-es legutóbbi budapesti vb-n nagyon sikeresen szerepeltek a magyar vívók. Győzött a párbajtőröző Horváth Mariann, valamint a férfi kardválogatott Abay Péter, Nébald György, Szabó Bence, Köves Csaba összeállításban, illetve a Horváth Mariann, Várkonyi Marina, Szőcs Zsuzsa, Szalay Gyöngyi alkotta női párbajtőrcsapat. Második lett Abay Péter, míg harmadikként zárt Nébald György, Várkonyi Marina és a párbajtőröző Kovács Iván. Hasonló diadalmenetre az elmúlt évek eredményei alapján nem lehet számítani, még azzal együtt sem, hogy az idei kontinensviadalt öt éremmel – két ezüsttel és három bronzzal – fejezte be a magyar küldöttség. Második lett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat és a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba alkotta kardválogatott, míg a harmadik helyet szerezte meg a párbajtőröző Szász Emese egyéniben, illetve csapatban Antal Edinával, Budai Dorinával és Révész Juliannával együtt, továbbá a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin tőregyüttes. A vb-k 1937-től íródó történetében férfi párbajtőrben Kulcsár Krisztián (2007), női párbajtőrben Nagy Tímea (2006), férfi kardban Nébald György (1990), női tőrben Bóbis Ildikó (1974), férfi tőrben pedig Fülöp Mihály (1957) a legutóbbi magyar egyéni győztes. Női kardban még nem avattak magyar világbajnokot. Csapatban a férfi kardozóké a legutóbbi aranyérem 2007-ből. A női párbajtőrözők 2002-ben, a férfi párbajtőrözők 2001-ben, a női tőrözők 1987-ben, a férfi tőrözők 1957-ben győztek legutóbb. Női kardban még nem született magyar diadal. A hétfőn kezdődő verseny első két napján az egyéni selejtezőket bonyolítják le, ezekben világranglistás helyezése kiemeltként nem kell részt vennie Szilágyi Áronnak (2.), Szász Emesének (5.), Boczkó Gábornak (7.) és Mohamed Aidának (16.). mti
Posted on: Fri, 02 Aug 2013 10:49:43 +0000

Trending Topics



GPS

Recently Viewed Topics




© 2015