2013. SZEPTEMBER 15. VASÁRNAP PÁL ELSŐ LEVELE TIMÓTEUSHOZ 4,1-11 Készítette: MUZSNAI LÁSZLÓ ny. lelkipásztor ISTEN MINDEN TEREMTMÉNYE JÓ – A KEGYESSÉG HASZNA 1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben egyesek hátat fordítanak a hitnek, megtévesztő lelkekre és démoni tanításokra hallgatnak, 2 képmutató módon hamisan szólnak, meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben, 3 tiltják a házasságot, az ételek élvezetét, amit Isten teremtett hálaadással való fogyasztásra a hívőknek, akik megismerték az igazságot. 4 Hiszen Isten minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, ha hálaadással fogadják: 5 Megszenteltetik ugyanis Isten igéje és hálaadó imádság által. 6 Ha ezt tanácsolod a testvéreknek, jó szolgája (diakonosa) leszel Krisztus Jézusnak, táplálkozván a hit igéjével és a helyes tanítással, amelyet követtél: 7 a szentségtelen és vénasszonyos mítoszokat viszont kerüld. De gyakorold magad a kegyességben: 8 A testedzés ugyanis kevésbé előnyös, a kegyesség viszont mindenre hasznos, ígérete van a mostani és az eljövendő életre. 9 Megbízható az ige és teljes elfogadásra méltó: 10 Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden embernek üdvözítője, kiváltképpen a hívőnek. 11 Ezeket rendeld el és tanítsd. Amit a textusról tudni kell – exegetikai/kortörténeti megértés A Timóteushoz írt első levél, a Títuszhoz írt levéllel és a második Timóteusnak címzett levéllel együtt az ún. Pásztori Levelek csoportjába tartozik. Találó a cím, mert valóban ezek a levelek Pál korábbi leveleitől abban különböznek, hogy - a Filemon levelet kivéve, amely egy speciális problémát tárgyal - személyesen a gyülekezetek pásztoraihoz szólnak, akik felelősek a gyülekezetekben uralkodó rendért, a vezetők ordinálásáért, a tévtanítások kivédéséért. Tehát elindult a gyülekezetté szerveződés második szakasza, amely az alapítás nehézségeitől abban különbözik, hogy a felfokozott Krisztus-várás hosszabb távra rendezkedik be, szilárd szervezete lesz az egyháznak, viszont az ellenség is változtat taktikáján, támadása kifinomultabb és alattomosabb lesz. Kétfrontos küzdelem jellemzi tehát az egyházat. Egyrészt az egyházi rend megszilárdulása/megszilárdítása, másrészt a tévtanítások, tévtanítók leleplezése és ellenük a harc megindítása ill. folytatása. A gyülekezetben a krisztusi szeretet feltétel nélküli gyakorlása, de a gyülekezet határán kívül jelentkező, mégis a gyülekezet életét veszélyeztető tanítás szigorú visszautasítása jellemző erre a helyzetre. Ebben a harcban kap segítséget az apostoltól két kiváló munkatársa: Timóteus és Titusz. Timóteus pogány apának, de zsidó anyának, Eunikének a gyermeke volt. Ismert még a nagyanyja, Loisz is (2 Tim 1:5). Azzal, hogy Pál körülmetélte, nem követett el törvénytelenséget, hiszen zsidó vér folyt ereiben, de kivédte a kisázsiai gyülekezetek esetleges rosszallását és így elhárított egy akadályt, amely esetleg árthatott volna a missziónak Kisázsiában. Timóteus ugyanis a kisázsiai Lisztrából származott (Apcsel 16,1-3 vö. 20,4). Hat levél társszerzője (1 Thessz, 2 Thessz, 2 Kor, Fil, Kol és Filem). A Timóteushoz írt levél gyönyörű példája a személyes hangvételű magánleveleknek. Az Újszövetségben más helyekről tudjuk, hogy Pál nagyon kedvelte Timóteust. Tudjuk, hogy szeretettel viseltetett iránta és meg volt győződve hűségéről (1 Kor 4,17). Ezen kívül azt is olvassuk, hogy Timóteus a korinthusiakat arra buzdította, kövessék Pál példáját. Ez szintén bizalmas baráti viszonyról árulkodik, és ismét Pál Timóteus iránti bizalma látszik belőle. Kapcsolatukat az apa-fiúi viszonyhoz hasonlítja (Fil 2,22) és a következetességgel mit sem törődve testvérnek nevezi őt (illetve munkatársnak; 1 Thessz 3,2). Az apostol arra kéri a korinthusiakat, gondoskodjanak arról, hogy Timóteus „félelem nélkül tartózkodhasson” náluk, ha úgy dönt, hogy meglátogatja őket (1 Kor 16,10). Ez arra utal, hogy fiatal munkatársa talán önbizalomhiányban szenvedett. Elküldte őt a thesszalonikaiakhoz, hogy „megerősítsen titeket és bátorítson hitetekben” (1 Thessz 3,2). Amikor azt tervezte, hogy a filippibeliekhez is elküldi, a következőt mondta róla: „Mert nincs mellettem hozzá hasonlatos lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel” (Fil 2,20). Mindezek igazolják a magánlevél nyitó üdvözlését („Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben”, 1 Tim 1,2). A levél egy fiatalembernek szól, akit az apostol igazán szeretett, és akivel éveken át együtt végezte szolgálatát. Pál a levélben arról az igazságról beszél, hogy a keresztyéneket összeköti az Úr szolgálata, és egymást rendkívüli módon tudják segíteni, sőt kell is, hogy segítsék. Timóteus az apostol vezetésével vitte el a gyülekezetek szeretetadományát Jeruzsálembe (ApCsel 20,4). Az 1 Tim 1,3; 2 Tim 1,15kk; 4,11kk szerint Efézusban tartózkodik; kezében van a gyülekezet vezetése. A neki címzett levelek adnak útmutatást ahhoz, hogy ezt a feladatát elláthassa. Titusz viszont pogány származású volt, ezért nem is került sor körülmetélésére. A levél címzettje tehát Titusz, és ennek semmi sem mond ellent. Ebben nem találunk annyi személyeset, mint a Timóteusnak írt levelekben, de a végén szereplő megjegyzések valóságosak (3,12-15). Titusz nyilvánvalóan megbízható munkatárs volt, és Pál elvárja, hogy felelősséggel végezze a rá bízott munkát. Tit 1,5 szerint Kréta szigetén a gyülekezet vezetésével bízta meg Pál. Ebben segíti a neki írt levél. Végül, de nem utolsósorban Pál testamentumának tekintik a 2 Tim-t. A személyes jellegű megjegyzések a halálra készülő apostol intézkedései (vö. 4,6-8). De itt is megtalálható a tévtanítással folytatott küzdelem (2,14kk; 2,1kk). Különösen veszélyes formája ennek az a félrevezető tan, hogy a feltámadás már megtörtént (2,17k). A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása Vizsgáljuk meg hát a tévtanítást, amely tévútra vezetett egyeseket. Timóteus és Titus feladatköre hasonlított a provinciai helytartók helyzetéhez. Megvolt a területük, amelyért felelősek voltak, ahol önállóan intézkedtek, rendet tartottak, tisztségviselőket neveztek ki, olyan feladatot láttak el, amelyet a föléjük rendelt apostol osztott rájuk. Az irodalmi formája ezeknek, amelybe a Pásztori Levelek öltöztetik őket, parancsokhoz, kormányrendeletekhez, uralkodótól kibocsátott rendeletekhez és pontos utasításokhoz hasonlíthatók, amelyet a hellenista hatalom kormányhivatala írásbeli levelezés formájában bocsátott ki. A tévtanítók elleni küzdelem mindhárom levélben hasonló. Ezek a körülmetéltek közül jönnek (Tit 1,10) és törvénytanítók kívánnak lenni (1 Tim 1,7). Mégis mítoszokkal és emberi rendelkezésekkel, különösen nemzetségtáblázatokkal foglalkoznak (1 Tim 1,4; 4,7; Tit 1,14), balga vizsgálódásokkal töltik az idejüket, a törvény felől való küzdelmekben élik ki magukat. Nyilvánvalóan már gnosztikus spekulációkról is van szó (1 Tim 4,20k). Zsidó eredetre vall a tisztasági előírásokhoz való ragaszkodás (Tit 1,14k). Büszkék a mélyebb ismeretre és aszketikus életfolytatást propagálnak: tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét (1 Tim 4,3, Tit 1,14k). Nyilvánvaló, hogy a lelki tisztaság emelkedettségét nem szabad földi, anyagi dolgokkal beszennyezni. Hiszen azt gondolják, hogy a feltámadás már megtörtént (2 Tim 2,18). Így a pneumatikusoknak osztályrészük lett a felcserélhetetlen üdv, amely őket felül- emeli minden földi dolgon. A Pásztori Levelek szigorú határt vonnak igaz és hamis tanítás között, miközben a tévtanítók szabados életfolytatását visszautasítják és fellépésüket az apostol által előre jelzett megjelenésükkel magyarázzák: az utolsó időkben lesznek, akik a hittől elszakadnak (1 Tim 4,1), és jön idő, amikor egyesek nem ragaszkodnak az egészséges tanításhoz, hanem saját kívánságuk szerint keresnek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük (2 Tim 4,3). Aki a tévtanhoz hajlik, az egészséges tanítástól elfordul (1Tim 1,10; 2 Tim 4,3; Tit 1,9; 2,1) és az igazhitű egyháznak hátat fordít. A tévtanítással tehát egy képzett ortodoxia száll szembe, amelyet az alkotmányos egyház képvisel. A helyes tanítás a Pásztori Levelekben nyomatékkal szerepel. Bár ezekben a levelekben egész sor eredeti páli gondolat fordul elő, mint pl. Isten bűnösök iránti könyörülete, aki közül az első maga az apostol (1 Tim 1,12kk), hogy a megigazulás nem cselekedetekből történik (Tit 3,5), vagy hogy az Isten üdvözítő kegyelme megjelent Krisztusban (2 Tim 1,10k; Tit 2,11kk; 3,4kk). De a páli teológia egy azt meghaladó iskolai hagyomány révén tovább fejlődött. A helyes kegyesség (1 Tim 3,15k: eusebeia) a leendő korai katolikus egyház hitvallásának lényege. A Pásztori Levelek nem fejlesztenek ki önálló krisztológiát, hanem kizárólag formális fordulatokat vesznek át, hogy ti. a Krisztus közbenjáró Isten és emberek között, aki a váltságdíjat minden emberért kifizette (1 Tim 2,5k). A hit, amely a páli teológiában annyira hangsúlyos, a Pásztori Levelekben igaz hitté válik, amely a többi keresztyén erények közé tartozik (1 Tim 4,12). Mivel ezzel a pistis a maga központi jelentőségét elvesztette, nincs mit csodálkozni azon, hogy ismét - teljesen elfogulatlanul - felmerülhetett a jócselekedetek iránti igény. A kala erga esetében arról van szó, hogy Isten kegyelme a gyülekezetek tagjait új életre készíti fel és fel is vértezi (1 Tim 2,10; 5,10; 6,18: ploutein en ergois kalois; 2 Tim 2,21; 3,17). Krisztus odaadta magát – ez a célja Krisztus feladatának Tit 2,14 szerint -, hogy ezzel minket minden anomiától megszabadítson kai katharisé heautó laon perousion, dzélótén kalón ergón. Az egyház így hordozza - mint az igazság oszlopai és alapja (1 Tim 3,15; 2 Tim 2,19) - a felelősséget azért, hogy Isten kijelentését Krisztusban helyesen hirdessék és tanítsák. A hagyományt ezért értékelik nagyra, és a levél címzetteit arra kötelezik, hogy rájuk bízott kincset (parathéké) őrizzék meg (1 Tim 6,20; 2 Tim 1,12.14; 2,2). Az eszkatologikus váradalom háttérbe szorul, a helyes tan egyháza pedig elkezd a világban berendezkedni, miközben kifejleszti az ideális keresztyén „polgárság” eszményét. (Gyülekezetszerű) prédikációvázlat: textus 1 Tim 4,1-11 Kedves Testvéreim! Bevezetés. Napjainkban, a rendszerváltozással bekövetkezett időben sok olyan vallásos vagy vallással kapcsolatot könyv jelent meg a könyvpiacon, amely az addigi „vallásmentes” könyvkiadást rendkívüli módon felduzzasztotta. Valójában nagyon bölcsnek kell lenni az ezzel a témával foglalkozó embernek, hogy józanul tájékozódjon a kibocsátott írásművek között, mert most az a veszély fenyeget, hogy a vallásos éheztetés után megfekszi a gyomrát az embereknek a vallásos irodalom túlburjánzása. Még jó, hogy a család megélhetése, a gyermekek iskoláztatása, a lakásgondok, az álláshiány, az alacsony nyugdíj rányomja bélyegét a könyvvásárlásra. Nem is beszélve arról, hogy az államilag támogatott könyvkiadást profitalapú könyvterjesztés váltotta föl és csak a szép kiállítású munkáknak van keletük az igényes olvasók előtt. Sok ember viszont nem is vesz kezébe irodalmi munkát, éppen elég neki, ha elolvassa a napi sajtót. A veszély azonban éppen abban van, hogy az emberek nem tudnak különbséget tenni jó és silány könyv között, hiszen éppen erről szoktatták le őket abban a bizonyos 40 évben. Nekem is vannak olyan könyveim, amelyeket csak a történeti hűség kedvéért tartottam meg, hiszen ideológiai töltete miatt mondanivalója ma már idejét múlta. Nem is kár érte. I. Igénk első mondanivalója tehát a könyvek sorsát idézi, de minden tömeg-komunikációs eszköz ill. csatorna által reánk árasztott üzenet ezt sugallja: (Isten Lelke azt jelzi, hogy) az „utolsó időkben” lesznek olyanok, akik az igaz hittől elfordulnak. Minden kornak megvoltak a maga tévtanítói. Csak példaként említem Ariust, aki a nagy szentháromság-vitában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Fiú csak homoiusios, tehát nem egylényegű az Atyával. Míg az egyház álláspontja az volt, hogy Krisztus igenis lényegileg egy az Atyával. Ebből pedig az egyházban élet-halál harc kerekedett. Madách egyetlen ránk maradt művében már „csak” annyi a kérdés, hogy egy „i” betű miatt kell-e ekkora vitába bocsátkozni. Pedig az akkor mindent eldöntő kérdésnek bizonyult. Akárcsak Hamlet monológja: „Lenni, vagy nem lenni – ez itt a kérdés”- tette fel saját magának a döntésre váró szót. A reformáció dilemmája a „hitből való megigazulás” kérdésköre volt. S ebben Luther, Zwingli, Kálvin és a reformátorok győztek. Azt tanították, hogy Isten előtt csak az lesz igaz ember, akinek hite van, minden emberi érdemszerzés Isten szemében meddő próbálkozás. Ebben a kérdésben a reformátorok nem engedtek: „Itt állok, másképp nem tehetek, Isten legyen irgalmas lelkemnek!”- vallotta Luther a király előtt a wormsi birodalmi gyűlésen. Mennyivel gyengébbek azok, akik „megtévesztő lelkekre és démoni tanításokra hallgatnak, képmutató módon hamisan szólnak, meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben” (1b-2). Egyre távolabb kerülnek az igazságtól és a végén már tudatosan szembeszegülnek vele. A rabszolgák a testükön hordozzák a tulajdonos bélyegét, de ezeknek a lelkükbe van beleégetve a Sátán bélyege, amelytől már vagy nem tudnak vagy nem is akarnak szabadulni (vö. Luk 22,3 par). II. Tiltják azt, amit pedig Isten hálaadással való élvezésre teremtett: a házasságot és bizonyos ételek fogyasztását. Pedig számunkra a Szentírás azt tanítja, hogy mindaz, amit Isten teremtett, igen jó (Gen 1,31). Ezért akik hitből élnek és ismerik az igazságot, hálaadással fogadnak mindent, ami Isten kezéből jön, hiszen „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka” (Jak 1,17). Ezek szerint minden, ami Istennel áll kapcsolatban, nagyon jó, és egyedül az a kérdés merül fel, hogy észrevesszük-e, megköszönjük-e. Isten csak erre vár. Az „Angyali érintés” című filmsorozat megragadó módon érzékelteti azt, hogy Isten láthatatlanul, de nyilvánvaló módon kinyilvánította ezt a szándékát. Isten sokkal türelmesebb, mint azt gondolnánk, hiszen Ő a teremtő és éppen azért, mert „benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28), felettünk áll. Jobban látja és érzi mindazt, ami bennünket meghatároz és foglakoztat. „Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!”- csodálkozik el a zsoltáríró (Zsolt 139,4). Ezért mindenható és mindentudó. Pál apostol ezt így fejezi ki, amikor a választott nép visszaél kiváltságos helyzetével. Valójában érthetetlen az apostol számára Isten végtelen hosszútűrése, hogy így is elszenvedi őket. De elfogadja ezt a titkot: „Mert Isten mindenkit engedetlenség alá rekesztett, hogy mindenkin könyörüljön. Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kifürkészhetetlenek az Ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az Ő útjai! Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, vagy ki lett neki tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy annak visszafizesse azt? Mert tőle, általa és érte van minden. Övé a dicsőség mindörökké. (Ámen.)” (Róm 11,32kk). III. Amit Isten elkészített a számunkra, csak akkor lesz valóban a miénk, ha hálaadással fogadjuk el Tőle. Ezt kell a testvérek szívére helyezni. Így lesz Timóteus Krisztus Jézus jó szolgája. Ha lelkiekben is táplálja őket: a hit igéjével és a helyes tanítással, amit tanítómesterétől, az apostoltól elfogadott. Mert a hálátlanság az egyik legcsúnyább dolog. Ez fájt Jézusnak is, amikor gyógyulást szerzett az amúgy gyógyíthatatlan betegeknek, leprásoknak, de csak egy „idegen” érezte, hogy ezt a felbecsülhetetlen jótéteményt illik megköszönni. Ráadásul ő még olyan ajándékot is kapott Jézustól, ami őt az eljövendő világra is képesíti, a többek viszont ebből kimaradtak (Luk 17,11kk). Az írásmagyarázók alapos megfigyelése az, hogy a 3-5. versekben a hálaadás szó háromszor is szerepel, tehát a tévtanítók jobban tennék, ha ezt vennék inkább a szívükre, hiszen akkor nagyobb hasznára lennének a gyülekezetnek. Ha nem szentségtelen, haszontalan, üres, vénasszonyokra jellemző mesékkel törődnének, mert ez csak felesleges időtöltés, hanem azt keresnék, ami építi a gyülekezetet. Ennél még a fizikmai tornagyakorlatok is hasznosabbak, jóllehet azok csak a testi erőnlétet fejlesztik. De mindennél fontosabb a „kegyesség”, a lélek karbantartása, mert ehhez nemcsak evilági, hanem örök életre szóló ígéretek kapcsolódnak. Márpedig nekünk ilyen ígéreteink vannak! „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek” (1 Kor 2,9). Titkok ezek, de már sejthetjük őket. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, és meg fogjuk őt látni, amint van.” (1 Ján 3,2). Befejezés. Megbízató tehát ez az ige és teljesen elfogadható: ugyanis azért fáradozunk és igyekszünk, mert bizalmunk van az élő Istenben, aki minden ember üdvözítője, mindenekelőtt a hívőké. Ezzel a biztatással zárul a levélnek ez a szakasza, jobban mondva még egy átvezető intés tartozik ide, amely arról szól, hogy ezt parancsba adja az apostol és arra biztatja Timóteust, hogy ennek megfelelően tanítson. Isten tehát kizárólagos joggal rendelkezik minden ember üdvössége fölött. Ezt a jogát csak Fával, Jézus Krisztussal osztotta meg. Ámen Példák, képek, szemelvények, aktuális történetek A tévtanítások forrása (részlet) A mai filmgyártás egy sajnálatos jelensége az erőszakos cselekményen alapuló filmek tömege. A megromlott természetű ember saját magától is szívesen néz „lövöldözős' akciófilmet, mert gondolatban azonosulhat a hőssel, aki büntetlenül öldösheti halomra a „gonosz ellenséget', bizonyos szinten kiélheti erőszakos hajlamait, hatalomvágyát. A filmgyártók ezt felismerték, saját anyagi érdekeiktől vezérelve az ilyen igényeket egyre jobban kielégítő filmeket kezdtek gyártani, reklámozni, ami által még több ember került az erőszakon alapuló filmek vonzáskörzetébe. Pusztán ez, tehát a néző primitív vágyai és a filmek készítőinek pénzéhsége elegendő lehet ahhoz, hogy bekövetkezzen az, amit láthatunk ma: a legkorszerűbb technikákkal, hihetetlen forgatási költségekkel és vadnál vadabb jelenetekkel igyekeznek a filmgyárak a nézőket filmjeikhez láncolni. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az erőszakhullám a Sátánnak is nagyon kedvez, hisz a gyilkosság, erőszakos uralkodás, önzés lelkületét erősíti az emberekben, ami sokszor olyan szélsőséges formában csapódik le, mint az USA-beli, gyerekek által elkövetett iskolai lövöldözések, melyeknek igazi racionális okát nem tudják megadni az elkövetők sem. Ezért bizonyosak lehetünk benne, hogy valamiképp a Sátán is segíti ezt a folyamatot, de konkrétan tetten érni ezt igen nehéz, hacsak nem lehetetlen. Az akciófilmek producerei nem feltétlen sátánisták vagy megszállottak, „csak' a pénzt helyezik az erkölcs és Isten elé. (Júdás is lopással kezdte...) Mégis lehet, hogy itt-ott a Sátán ad tippet egy újfajta, hatásos ötlethez, amit azután a többi filmrendező is átvesz, pusztán emberi megfontolásból. A pénzéhség és a primitív ösztönök kiélése lelkületének általános támogatásában azonban bizonyosan benne van az õ keze is már évszázadok óta. (fizika.sze.hu/~horvatha/Hagiosz/tevtan/node5.html) További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: 1 Tim 1. fejezet vagy 14. zsoltár vagy 1 Krón 15. fejezet Énekajánlás: RÉ 231-240; 378; 390-398 Imádság: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljövendő! Hálatelt szívvel mondunk köszönetet Neked a megtartott világmindenségért, földünkért, benne életünkért, szeretteinkért, hazánkért, népünkért, egyházunkért és gyülekezetünkért. Köszönjük megváltó hatalmadat, Jézus Krisztusban örök érvényű szabadításodat. Te lettél nekünk szentségül, igazságul és váltságul. Ezért könyörülj rajtunk, Urunk, a te kegyelmességed szerint és töröld el mi bűneinket. Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el arcod elől és Szent Lelkedet ne vedd el tőlem! Táplálj most is igéddel, taníts az üdvösség útjára, nehogy ismét bűnbe essünk. Ezért: a trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztesség, dicsőség és hatalom örökkön örökké. Ámen. Irodalom, segédanyag ajánlása Balla Péter: Az újszövetségi iratok és kanonikus gyűjteményük kialakulásának története Budapest, 2005 Barclay, William: The letters to Timothy, Titus and Philemon Philadelphia, 1975 Budai Gergely – Herczeg Pál: Az Újszövetség története Budapest, 1994 Calvin, John: The Second Epistle of Paul The Apostle to the Corinthians and the Epistles to Timothy, Titus and Philemon Grand Rapids, 1979/4 Carson, D.A. és Moo, Douglas J.: Bevezetés az Újszövetségbe Budapest, 2007 Enslin, Morton S.: Letter to the Churches – 1 and 2 Timothy, Titus London-New York-Nashville, 1963 Herczeg Pál: Krisztusról és az egyházról szólok Budapest, 2006 Holtz, Gottfried: Die Pastoralbriefe Berlin, 1965 Jeremias, Joachim: Die Briefe an Timotheus und Titus Berlin, 1967 Kocsis Elemér: A Pásztori Levelek magyarázata (Jubileumi Kommentár) Budapest, 1969 Lohse, Eduard: Die Entstehung des Neuen Testaments Berlin, 1976 Marxen, Willi: Introduction to the New Testament Philadelphia, 1968 Metzger, Bruce M.: The New Testament its backround, growth, and content Nashville, 1980/15 Schütz, Eduard: Gemeindeaufbau im Neuen Testament Berlin, 1971 Szabó Andor: Az apostoli levelek és a Jelenések könyve (IV.) Budapest, 1998 Varga Zsigmond J.: Újszövetségi Bevezetés Budapest, 2000
Posted on: Thu, 12 Sep 2013 09:13:13 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015