Andrassew Iván július 6-i bejegyzése: Egy ellopott bejegyzés Donáth FerirÅ‘l A legviccesebb az, hogy mielÅ‘tt valaki megfosztott az iPad-masinámtól, éppen katolikus szentmisén voltam. Gondoltam, elÅ‘szÅ‘r elmegyek a katolikusra, aztán a reformátusra, és még az evangélikusra is a kápolnába. Hátha megvilágosodom. Attól meg már csak egy lépés a csoda. Igazából az volt, hogy harangoztak, én meg kÃváncsi voltam. Lementem. Bár az is igaz, hogy kifejezetten szeretem az istentiszteleteket. Van ott rend és harmónia. Néha-néha átjárót lehet lelni bennük egy másik világba. Vagy a túlba, ha valaki úgy van a betüremkedve a téridÅ‘be, hogy nem képes másképp komfortosnak élni a világot, csak úgy, ha mögé vagy fölé képzel valamit. Mise után Donáth FerirÅ‘l Ãrtam, ide, bele a naplómba, amely egyre távolodik - ám az mind elveszett. Ellopták. Pontosabban: egy ember, aki besurrant a kórterembe. Egy ember mászkál Budapesten egy kis lopott masinával, amiben egyetlen-egy mentetlen bejegyzés van egy bizonyos Donáth FerencrÅ‘l. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki ilyen terhet visel. Súlyos átok, hiszen valamiképpen Ãgy mindkettÅ‘nk lelkét cipeli. Ráadásul egy olyan barátomét, akirÅ‘l az elsÅ‘ találkozásunk óta tudom, hogy jó ember, sÅ‘t minÅ‘sÃtett jóemberség van a lelkében. Az abból látszik, hogy mindig, mindenhol ott van, ahol a tisztességrÅ‘l van szó. Akkor meg pláne, ha a dolog reménytelen. Az is lehet, hogy már nem élek, ha nem hÃv egy Nagy Imre-évfordulós börtönlátogatásra, és nem mondom neki, hogy megyek, persze, de lehet, hogy nem érek oda, mert életemben elÅ‘ször rendesen depressziós vagyok, és kissé zizis is. Eltévedek, például. Elvitt pszichiáterhez, aki a neurológiára küldött, és hamar kiderült: daganat van az agyban benne. Az, hogy nem omlottam össze azonnal, vagy két nap múlva legkésÅ‘bb, Ferinek köszönhetem. Mert ott volt. Minden nap, pontosan akkor, amikor kellett. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig eltalálja. Soha nem mondta ki, hogy nagy a baj, meg azt se, hogy nem, a gesztusaival, a testbeszédével állandóan nyugtatott. Bár igazából legfÅ‘képpen azzal, hogy állandóan és percre pontosan magyarázta az állapotomat és a helyzetemet. Orvosként, de nem olyan nagyon orvososan. Szólt, vitt, várt, ahol kellett. Intézett, szeretgetett. Nélküle már régen elvesztem volna a rendszerben. Vagy nem. De akkor is úgy érezném. Természetesnek tűnik, csak nagy bajban derül ki, hogy van egy igazi barát a közeledben, aki mindig ott van, beszéltek, együtt jártok tüntetni, demonstrálni, mert a "ketten maradtunk, akkor is megmutatjuk" fajtává értetek - vagy maradtatok - valahogy, akire akkor is figyelnél, ha nem lenne a barátod, mert mindig pontosakat mond, és a világot a pontosakat mondókra kell épÃteni, akit talán az apja iránt érzett büszkeség tett tartásossá, de azzá a fajtává ám, amelyik kicsit a becsületesebbeknél is egyenesebb derékkal jár, ér oda a tüntetésre, és beszélni is mer, aztán az élére áll az elvonulásnak is. Szóval van egy ilyen barátod, és amikor egyszercsak összezavarodsz, mert az elmédbe fészkelt valami, szerencséd van, mert pont ott van. És mindaz, amit tudtál róla, és éreztél felÅ‘le, olyan angyalszárnyként terül el föléd. Kicsit hülyén hangzik, de az angyalszárny a helyes kifejezés. És tele volt a lelkünk átjárókkal. Büszke vagyok, hogy Donáth Feri (érzésem szerint) barátjának fogadott :)
Posted on: Tue, 09 Jul 2013 23:36:56 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015