Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) - TopicsExpress



          

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) szerint a nemzeti adórendszerek különbségeit kihasználó cégek miatt a különböző országok akár évi több milliárdos adóbevételtől is eleshetnek. Mindez ráadásul nemcsak az adókiesést elszenvedő orzságokat, hanem az ilyen lehetőségekkel méreteik miatt nem rendelkező kisvállalkozásokat is hátrányosan érinti. Sőt, az elmaradt bevételek okozta adónövekedést végső soron minden állampolgár a saját bőrén érzi. Nem tesz jót A multinacionális cégek évek óta kihasználják nemzetközi struktúrájukat, hogy így csökkentsék adóterheiket. Mindez teljesen legális, ugyanakkor elég rossz fényt vet az adott vállalatra. Hasonló ügyek tépázták e közelmúltban a Starbucks, a Google, az Amazon éf a Facebook hírnevét is. Mi kimaradunk? Ennek kíván véget vetni az OECD egy 15 pontból álló részletes, kétéves akciótervvel. Érdekes, hogy miközben már Málta, Belize és Aruba is csatlakozott a multilaterális egyezményhez, Magyarország még mindig nem. Azonban mivel már 20 EU-ország a tagok között van, világszerte pedig mintegy 60, a szakemberek szerint előbb-utóbb mi is csatlakozunk.
Posted on: Sat, 10 Aug 2013 09:37:03 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015