Az egyéniség -Azt hinni, hogy „Egy” vagyunk, minden bizonnyal egy nagyon rossz tréfa; sajnos mindannyiunk belsejében megvan ez a hiú illúzió. Szánalomra méltó módon, mindig a legjobb véleménnyel vagyunk önmagunkról, és soha nem sikerül megértenünk, hogy még valódi Egyéniségünk sincs. Mindebből az a legrosszabb, hogy abban a csalárd álomban ringatjuk magunkat, hogy mindannyian teljes öntudatnak és saját akaratnak örvendhetünk. Mi, szegény emberek! Mennyire bolondok is vagyunk! Semmi kétség, a tudatlanság a legrosszabb minden szerencsétlenség közül. Mindannyiunk bensőjében több ezer különböző Egyén, ÉN-ek vagy személyek léteznek, akik egymással veszekszenek, verekszenek a hatalomért, mindenfajta szabály vagy kölcsönös megegyezés nélkül. Mennyire más lenne az élet, ha tudatosak lennénk, ha felébrednénk ezekből az álmokból és fantáziákból… De ráadásul, a szerencsétlenség netovábbjaként, a negatív érzések, az önbecsülés és az önimádat elkápráztat, elbűvöl minket; soha nem engedik meg, hogy emlékezzünk önmagunkra, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyenek vagyunk… Úgy hisszük, hogy egyetlen akarattal rendelkezünk, pedig valójában számos különböző akarat van bennünk (minden Énnek megvan a saját akarata). Borzasztó ennek a Belső Sokszorosságnak a tragikomédiája; a különböző belső akaratok vitatkoznak, állandó nézeteltérésben élnek, különböző irányokba indulnak. Ha lenne egy valódi Egyéniségünk, ha Egységet birtokolnánk a Sokszorosság helyett, akkor lenne folyamatosság a céljainkban, lenne felébredt tudatunk és saját, egyéni akaratunk. Megváltozni, ez az, amit javasolni tudunk; de azzal kell kezdenünk, hogy őszinték legyünk önmagunkkal. Fel kell állítanunk saját magunk pszichológiai leltárát, hogy tudjuk, mi az, ami fölös és mi az, ami hiányzik belőlünk. Elérhetjük az Egyéniséget, de ha azt hisszük, hogy már megvan, ez a lehetőség eltűnik. Nyilvánvaló, hogy soha nem fogunk valaminek az eléréséért harcolni, amiről úgy gondoljuk, hogy már a birtokunkban van. A fantázia elhiteti velünk, hogy birtokoljuk az Egyéniséget, sőt a világon olyan iskolák is vannak, amelyek ezt így tanítják. Sürgős a fantázia ellen harcolnunk, mert az ilyeneknek vagy olyanoknak láttat minket, pedig a valóságban nyomorultak, szégyentelenek és megátalkodottak vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy emberek vagyunk, pedig valójában csak holmi intellektuális emlősök vagyunk, akikből hiányzik az Egyéniség. A Mitomániások Istennek képzelik magukat, Mahatmáknak stb., és még csak nem is gyanítják, hogy még egyéni elméjük és Tudatos Akaratuk sincs. Az Önközpontúak annyira imádják saját drága Egójukat, hogy soha nem fogadnák el az ÉN-ek Sokszorosságának gondolatát a bensőjükben. A Paranoiások, a klasszikus gőggel, ami őket jellemzi, még csak el sem fogják olvasni ezt a könyvet… Elengedhetetlen életre-halálra megküzdenünk a rólunk szóló fantáziaképekkel, ha nem akarunk a mesterséges érzések, és a csalóka élmények áldozatai lenni, amelyek, amellett, hogy nevetséges helyzetbe hoznak minket, megakadályozzák a belső fejlődés minden lehetőségét. Az intellektuális állatot annyira elbűvöli saját fantáziája, hogy oroszlánnak vagy sasnak álmodja magát, miközben valójában nem több, mint a földnek egy nyomorult férge. A Mitomániás soha nem fogadná el a fenti sorokban tett kijelentéseket. Bármit is mondanak neki, ő nyilván nagy hierofánsnak érzi magát, el sem tudja képzelni, hogy a fantázia gyakorlatilag nem jelent semmit, egész egyszerűen „nem más, csak fantázia”. A fantázia egy valós erő, amely egyetemesen hat az emberiségre, és az intellektuális emberszabásút álomban tartja. Elhitetve vele azt, hogy ő már emberré vált. Hogy birtokában van egy valódi Egyéniségnek, akaratnak, éber tudatnak, személyes elmének stb. Amikor azt gondoljuk, hogy Egy vagyunk, nem tudunk kimozdulni a belső állapotból, amiben vagyunk, egy helyben maradunk, és végül is visszafejlődünk, degenerálódunk. Mindannyian egy adott pszichológiai fázisban vagyunk, és csak akkor tudunk ebből kijutni, ha közvetlenül felfedezünk minden személyt vagy Ént, amik a személyünk bensőjében élnek. Világos, hogy csak a benső önmegfigyelés módszerével láthatjuk meg a pszichikumunkban élő személyeket, amelyeket el kell távolítanunk, hogy megvalósítsuk a gyökeres változást. Ez az észlelés, ez az önmegfigyelés, alapvetően megváltoztatja az összes téves fogalmat, amit önmagunkról alkottunk, és, végül, nyilvánvalóvá fog válni a tény, hogy nincs valódi Egyéniségünk. Amíg nem figyeljük meg önmagunkat, abban az illúzióban fogunk élni, hogy Egy vagyunk, és ennek következtében az életünk téves úton fog haladni. Lehetetlen helyes viszonyban lenni felebarátainkkal, amíg a pszichénk mélyén nem valósítunk meg egy belső változást. Minden belső változás megköveteli előbb az önmagunkban hordozott ÉN-eknek az eltávolítását. Semmi módon sem tudnánk eltávolítani ezeket az ÉN-eket, ha előbb nem figyelnénk meg őket önmagunkban. Akik önmagukat Egynek hiszik, akik a legjobb véleménnyel vannak önmagukról, akik soha nem fogadnák el a sokaság Tanát, nem is akarják megfigyelni az Énjeiket, és így számukra a változás minden lehetősége lehetetlen. Az eltávolítás nélkül lehetetlen megváltozni, de az, aki az Egyéniség birtokosának hiszi magát, ha el is fogadná, hogy el kell valamit távolítania, valójában nem tudná, hogy mit is kell eltávolítania. Mindamellett, nem szabad elfelednünk, hogy az, aki Egynek hiszi magát, becsapja önmagát. Azt hiszi, hogy tudja, mit kell eltávolítania, de valójában még azt sem tudja, hogy nem tud, ez az ember egy tanult tudatlan. „Egótlanítani” kell magunkat, hogy „individualizálódjunk”. Azonban, aki azt hiszi, hogy birtokolja az Egyéniséget, annak lehetetlen „egótlanítania” önmagát. Az Egyéniség száz százalékban szent. Kevesen vannak, akik birtokolják, de mindenki azt hiszi, hogy neki megvan. Hogyan is tudnánk eltávolítani az „Énjeinket”, ha azt hisszük, hogy egyetlen egyedi „Énünk” van? Bizonyos, hogy csak aki soha nem figyelte meg önmagát komolyan, az hiszi, hogy Egyedi Énje van. Azonban nagyon nyíltnak kell lennünk ebben a tanításban, mivel fennáll a pszichológiai veszély, hogy összetévesszük a valódi Egyéniséget egyféle „Felsőbbrendű Én”, vagy valami hasonló fogalmával. A Szent Egyéniség jóval túl van az „Én” minden alakján. Ő az, ami van, ami mindig is volt, és ami mindig lesz. A valódi Egyéniség a Lény, és a Lény létezésének oka maga a Lény. Meg kell különböztetnünk a Lényt és az Ént. Akik összetévesztik az Ént a Lénnyel, bizonyára soha nem figyelték meg komolyan önmagukat. Amíg az Eszencia, a tudat be van palackozva a magunkban hordozott ÉN-eknek a tömegébe, a gyökeres változás több mint lehetetlen marad. ........
Posted on: Mon, 16 Sep 2013 06:09:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015