Az önkormányzat az infótörvényben ( 2011. évi CXII. - TopicsExpress



          

Az önkormányzat az infótörvényben ( 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) foglaltaknak ismét nem tudott eleget tenni. A tegnap tárgyalt előterjesztések ugyanis csütörtöktől egészen közgyűlés napjáig nem voltak megismerhetőek és elérhetőek a város lapján. Ezt egy szerverhibával szentesítette az önkormányzat és mindenki csak tárogatta a karját, aminek értelmében ismét nincs felelőse a törvényi mulasztásnak. Mármint korábban kitettem a közösségi oldalra a képernyőképet a szerver elérhetetlen volt mindenki számára. Nem is csoda, hogy nem akarták kitenni a kirakatba az anyagot, mivel igen súlyos pénzekről, illetve annak elherdálásáról döntött ismét a közgyűlés. Mintegy nyolcszáz millió forint gurult ki tegnap a város kasszájából, úgy tehát, hogy a közvélemény még csak nem is értesülhetett róla. Trükkös módszerrel szavaztatják meg mostanság ezeket a kényes kifizetéseket a testülettel. Két lépésben ad mattot a város vezetése! Olyan csapdát állít fel a képviselőknek melyet népszerűség vesztés nélkül nem lehet elkerülni, tehát mindenki kénytelen ezeket megszavazni. Az ötlet zseniális. Úgy hívják, hogy „többlet forrás biztosítása”. Korábban már megszavazott uniós támogatott beruházások finanszírozásáról van szó. Ezeket két lépésben dugják le a közgyűlés torkán. Először megkérdezik a közgyűlést, hogy támogatják-e a nagyon kicsi önrésszel vagy 100 %-os támogatottsággal kiírt pályázatok benyújtását különböző beruházásokra! Majd, mint ahogyan most is, sajnálkozva előterjesztik, hogy a vállalt beruházás mégsem jön ki a pályázott összegtől, ezért a város kénytelen a saját költségvetéséből pótolni a pénzügyi rést. Így történt tehát, hogy ezen a meleg nyári napon, azok után, hogy törvénytelenül eladósították a várost, majd törvénytelenül jót állt az állam, trükkösen megszabadították a várost nyolcszáz millió forinttól. A volt jobbikos képveselótársaimnak már korábban jeleztem, hogy nem kellene támogatni „igen”-nel ezeket a pályázatokat, nem vert gyökeret a gondolat a kis fejükben. Most szembesülhettek azzal, hogy hogyan teszi be a farkas „csak az egyik lábát”! Kőszeghyvel sok vitánk volt azzal kapcsolatosan, hogy nem lehet nem támogatni ezeket az uniós támogatott beruházásokat, mert nem kerül semmibe. Hát mégis kerül!
Posted on: Tue, 13 Aug 2013 06:03:35 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015