"Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt" (Mk - TopicsExpress



          

"Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt" (Mk 16,14–20 ) 14Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. 15Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. 16Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. 17Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, 18kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak." 19Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. 20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.) Jézus két dolgot vet a tanítványok szemére: a hitetlenségüket és a keményszívűségüket. Valójában mindkét spirituális folyamat érzéseinkből,következtetéseinkből, tapasztalatainkból táplálkozik. Ám a transzcendens (tapasztalaton túli) dolgokat csak a hittel lehet érzékelni. Igénk azt az ismétlődő belső folyamatot jeleníti meg, amely az Istennel való közösségvállalástól (14) az Úrral való együttműködésig vezet (20). Így lehet valóban „Isten tisztelete" az életünk. RÉ 264 MRÉ 348 Zsolt 80,1–14 „… Aki bölcs, belátja ezeket…” (Hós 14) Aki bölcs, az belátja, hogy az Úr szava igaz, tanácsa egyenes, vagyis helyes (10). Ezt a bölcsességet azonban semmiféle tehetség, okosság, tanultság és szorgalom nem képes produkálni; - ez a bölcsesség az Úr ajándéka. Ezért jó hallani Isten ígéretét, miszerint Ő kigyógyít bennünket hűtlenségünkből (5), azaz e világ logikája szerint tájékozódó bölcsességünkből. Az Úr cselekedheti meg felénk az első lépést, hogy könyörül rajtunk, és szívből szeret bennünket (5). A megtérés (2) ennek a megváltó, szívet megnyitó krisztusi szeretetnek már „csak” ellenállhatatlan következménye. Isten szeretetének ajándéka, az Ő igazságát belátó bölcsesség, a múlt hibáit eltörlő irgalom (4), és a régi hiábavalóságokat elhagyó, az életirányt megváltoztató engedelmesség. Nélküle csak halálos engedetlenségre futja tőlünk (1), csak Ővele van esélyünk alapvetően jobbra, „harmatos”, „gyökeres”, „virágos”, „gyümölcsös”, „illatos” jövőre; - Hóseás ugyanis ezeket a képeket festi meg könyve záró fejezetében.
Posted on: Sun, 25 Aug 2013 04:24:14 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015