Búcsúzó...-Se szeri, se száma a neten, olvashatjuk naponta az okosítani próbáló tanmeséket. Rendre elolvassuk őket, és sóhajtozva megjegyezzük, mennyi igazság van bennük, majd rohanunk változatlanul tovább. Aztán eljön egy pillanat, hogy megakad a szemed néhány soron, hirtelen nem látsz a könnyektől. Nem érted, fel sem fogod, ami történt... Csak annyit kérdezel, hogy miért... és eszedbe jutnak a mesék igazai. ...eszedbe jut a tanmese, az időről, az egymásra szánt (?) időről, az elrohanó napokról, az elszalasztott alkalmakról, a ki nem mondott szavakról, a soha vissza nem térő alkalmakról és egyszer csak megfogalmazódik benned, hogy ez most nem tanmese... Januárban a közeli ABC-ben (van még ilyen?) vásároltam, de éppen a fülemen lógott a telefonom, amikor hirtelen valaki hátulról átölelt és két puszit nyomott az arcomra, majd ragyogó szemekkel, füligszáj mosollyal integetett és elsietett. Egy kedves ismerősöm volt, akinek a gyermekével nagyobbik fiam együtt járt oviba. Köszöntünk, ha találkoztunk, talán néha váltottunk is néhány szót. Most kicsit csalódott voltam, mert jó lett volna most is pár szót váltani, de az én fülemen lógott a telefon, Ő is sietett, sebaj, majd legközelebb... Egy közösségi oldalnak köszönhetően már kicsit közvetlenebbül értesülhettünk egymásról, hol egy-egy lájkkal, hol pedig kommentekkel, de folyamatosan. Innen tudtam, hogy megtalálta végre a boldogság, vagy azt is, hogy mennyire szerette az állatokat, hogy megérkeztek a darányi gólyák, vagy csak egyszerűen, hogy jól érezte magát, és a legfontosabb, mennyire szerette és mennyire büszke volt a fiára. Mert a kis ovisok közben nagykorúak lettek, az évek csak úgy elszaladtak... Ahogy ő is az ABC-ben, igaz, aznap este írt egy üzenetet, hogy „Bocs a lerohanásért... de örültem, hogy végre láttalak, és már olyan régóta szerettem volna megköszönni a reggeli indító "jótanács" posztjaidat!" Melengette a szívemet meg is köszöntem neki. Olyan vidám volt, optimista, hasonló életszemlélettel, mint én, nem az a feladós típus. Ma először voltam az ABC-ben, mióta olvastam a múlt heti sorokat az oldalán Petitől, a fiától... ...ha azon a soron járok, mindig eszembe fog jutni, hogy ott, akkor utoljára találkoztunk... Látom magam előtt, ahogy vidáman mosolyog, ahogy repked, és ahogy integet, bocsi, de sietek... És már hiába mondom magamnak, hogy legközelebb... Egy angyallal több vigyáz már ránk odafent... ott nagyon jó helyen van... csak ide lentről hiányzik... Ég áldja...... ..
Posted on: Wed, 17 Jul 2013 09:46:11 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015