Itt a nőiség boszorkány-oldala a hangsúlyos, mert nem történt meg az erők kitisztítása és koncentrálása. Ilyenkor meglepődünk, elkezdjük keresni, ki a hibás, pedig csak azzal találkozunk, amivel dolgunk van. Ha én mulatságból okozok másnak kárt, akkor a boszorkánnyal kell szembenéznem - méghozzá a magam boszorkány-tulajdonságaival. Itt szokott az történni egy mesecsoportban, hogy a mesével foglalkozók elkezdik felsorolni, hogy ki mindenki a boszorkány a környezetükben. Ki az, aki irigységből, féltékenységből árt (itt kerül elő az anyós is!). Az ugyanis nehéz elhinni, hogy ez pusztán tükör, amit azért kell elszenvedni, mert a sors (én magam vagyok a sors!) mindig szembesít engem azokkal a feldolgozatlan erőkkel, amikben áldozatnak érzem magam. Egyszerre vagyok áldozat és agresszor - létrehozom magam körül azt a pszichés teret, amivel dolgom van. Itt az éretlenség miatt rosszalkodással van dolgom. Ez a női erők első próbálgatása - a hatalom és a vele való élni tudás játszmája. Ahogy a kismacska a fa törzsén (rosszabb esetben a fotel politúráján) próbálja ki a karmainak erejét, úgy a nő (férfi) is próbálgatja, mire is képes. A határ, amibe beleütközik, az a következmény. Itt lehet megtanulni, hogy mindennek van következménye. Sajnos a mai nevelési módszerek nem igazán adnak teret a következmények megélésének. Némely szülő magától a cselekvéstől is szívesen megóvná a kisgyerekét. Ebből aztán az következik (!), hogy nagyon sokan nem, vagy csak vattába csomagolva élik meg a dolgokban rejlő másik oldalt. A hideg még rendjén van, de mi van a tűzzel? Az a gyerek, aki soha nem égette meg magát, nem is tanulja meg, hgoy a tűz nagyon is veszélyes. Természetesen én nem arra hívom fel a kisgyerekes szülőket, hogy nyomják a tűzbe a gyerek kezét, ez azonban nagyon látványos analógiája annak, ha a dolgok kétpólusosságát nem tudjuk megtapasztalni. Az olló, a kés, amitől annyira óvjuk a kisgyerekünket, csak akkor veszélyes, ha nem tanuljuk meg kezelni, ahogyan minden más energiát is meg kell tanulni kezelni. Ott lesz szükség a használatára, amikor el kell határolódnunk valamitől, ami már nem szolgálja az egységet. Ezzel a mesebeli ollóval szabjuk ki a magunk sorsát abból a nagy mintából, amelybe születtünk. Bennünk van a király - ő lehet akár a mindenkori jó apa által közvetített tudásunk a világ működéséről -, aztán a boszorkány, aki akkor kezd el működni bennünk, amikor a leválás szükségessé válik. Ő az, aki abból a bizonyos születés előtt megélt sötétségből bukkan fel, jön elő, hogy szembesítsen a tudás sötét és nem mindig filantróp oldalával. Nem másolhatóm be az egész könyvet, de ez az egyik kedvencem, ez a vattába csomagolós, Pápes Éva könyvéből az idézet, a könyv címe: Királylányok, tündérek, boszorkányok, A nő három arca a mesében. Ha ti is szeretnétek a könyvből, valószínűleg hozatunk még, szóljon, aki szeretne, hogy tudjam, mennyit kérjek.
Posted on: Tue, 29 Oct 2013 07:24:39 +0000