Lábjegyzet több száz kilométerről, avagy mi történt a Kárpátokon túl megrendezett labdarúgó mérkőzés idején? Mindjárt az elején szeretnék köszönetet mondani a kiutazott ultráknak. Lehet, hogy csináltak olyat, ami nem megengedett. Viszont arról kevésbé szól a média, hogy életüket és vérüket tettek kockára azzal, hogy elutaztak Bukarestbe. Mert bizony nem elég az anyagi biztonság amiből kiutaztak; ilyen presztízs meccs előtt fontos a halált megvető bátorság is. Így a negatív kritikák után védelembe venném őket, s hazaszeretetből adnék egy jeles osztályzatot nekik. Hogy egyesek mit műveltek a találkozó előtt, az alapján nem kellene megítélni az összes ott levő szurkolót! Most a találkozóról hadd írjak. Mi kezdtük a mérkőzést, mindjárt a kezdőkörből a kapusig szálló labdával. Ez után nem sokkal, mintegy másfél perccel végzetes hibát követett el egyik középhátvédünk és ezt könyörtelenül ki is használta a román csatár. Ezután az lett volna elvárható, hogy megszakadunk azért a kiegyenlítés érdekében. Ez nem következett be, cseréltünk egy embert. (Gondolkodtam hogy nevezzem: játékosnak vagy máshogy, mert valós titulust nem fogok szándékosan használni.) Valamivel több passz volt a mieink között, de még mindig tele volt az alsónemű, ha egy sárga trikós közeledett. Alig telt el fél óra, amikor egyik támadónkat ledöntötték, semmi sípszó. Az ebből szervezett ellentámadás végén földbe gyökerezett lábakkal néztük végig az ellenfél összjátékát, és az abból született második hazai gólt. Félidő vége felé friss játékosunk 40 perc után célba vette a román kaput. A kapusuk nem tudta megfogni, így jöhetett az első szöglet, ami nem sok vizet zavart. A második félidő sem hozott újat. Macska-egér párharc folyt továbbra is, mintha más dimenzióban lett volna a két csapat. Jöttek mindkét oldalon a cserék, s ez csak azt eredményezte, hogy eljutottunk a másik térfél tizenhatosáig; semmi több. A hazaiak visszavettek egyébként sem nagy iramukból, ennek eredményeként akadt egy-két sikeres labdaszerzés. A vége felé szívünkbe szúrták a késüket harmadik góljukkal. Ezt is asszisztáltuk persze. Amennyiben nem Bogdán védte volna kapunkat, felmossák velünk azt a szép gyepszőnyeget. Köszönöm Ádám, hogy Te megtettél minden tőled telhetőt. A meccs utáni interjúkat már csak olvastam. Egy bocsánat kérés valaki szájából elhangozhatott volna. A szövetségnél gondolkozhatnak, hogy miért ilyen kétszínű a honi labdarúgás. Segítek: A fejétől büdösödik a láb... Hajrá Magyarország! Cikkíró: Somodi Nándor József Kelt: 2013.09.07. Budapest
Posted on: Sat, 07 Sep 2013 10:10:41 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015