Rönk De itt az országút most szinte védtelen kerekezésed hazája és befogadó ismerőse legyen. Tudom mikor zördül a majdnem elszáradt kukorica, néhány felhő úszik magasztosan a sistergő időm kondása egy-egy boldog végállomás. Ahogy sárga villamosról írtam novellát egykoron, és behunyt szemmel csellózó lányról a szeméttelepen. Mostohán ígér a példa azonosulást és biztatásnak vehető jeleket ritkán enged előtted szólani. Rozsdás bicikli, mégis járta már az ingoványos útvesztőt adandó alkalommal, bár pusztán néha. Eszközöd volt, és erődet visszakérte, átrendezte a táj könyörtelenségét az ákombákom szerinti délibáb, mely értékelhető kiadott rajzait csíráztatta eszmélkedésünkön utasítóan, és oly szelíd megszólítás, a felszínen játszódik, az eleven kísértet színről színre oltalmazott. Ahogy a világfát elképzeled, és Szent István alakja alig ismert falu, inkább lekaszált rétre emlékeztető terén egyetlen tömbben áll, rönk adta ki, és névtelen parasztember szerszámai. A fej méltóságteljes, a test rejtőzködően összezárt, korona és az uralkodás szimbólumai látszóak, hatalmas révedő szemek, az Árpádház kitekintése, Álmos időt átérő józan árnya fogantatásnak is. De pedálozol tovább, az elmúlt évben lápos volt a falutól nem messze. Szürkegémek, sárszalonkák, kócsagok találtak vonulás előtti helyre. Mostanra szomjas vályú áll rendíthetetlenül azonosan. Esők kellenének, hogy nem jutott alkalom az ismételt jelenésre már. ( Hámori Attila)
Posted on: Wed, 17 Jul 2013 08:20:50 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015