Tavaly már írtam útinaplót a palermo-i IFMSA gyakorlatról. Most hogy megérkeztem a bécsi csomó hazájába (erre jövő héten visszatérek) szintén tervezek - első sorban saját célra - naplót vezetni. Ajánlom azon ismerőseimnek is, akik tudnak németül és terveznek majd a Medizinstudenten ohne Grenzen programban szerencsét próbálni. Az előző évvel ellentétben most csak hetente írok majd. No lássuk… Egy hét telt el és csupán csak pár száz kilométerrel vagyok „odébb”, de azt már volt lehetőségem megtapasztalni, hogy itt az emberek mások. Olyannyira mások, hogy németek. Ná jáááá, ezen sokan megakadnának, főleg a helyiek és a németek közül. (ez pedig amúgy jelentéktelen 100-150 millió embert jelent Európában, de ők úgy se értik miket írok) A németek egy része úgy tartja, hogy az osztrákokat az különbözteti meg az állatoktól, hogy németül beszélnek. Ebből jól látható, hogy mekkora különbségek vannak osztrákok és németek között. Ezen felül persze süvegelem az osztrákokat, hiszen sokkal lazábbnak tűnnek, mint amit anno a németeknél, Drezdában tapasztaltam. Ráadásul az osztrákok németekhez képest „balkáni” mentalitását megfűszerezi Bécsben még négy-ötszázezernyi külföldi. Szóval Bécset úgy tudnám leírni, hogy egy „tisztább Budapest”, amit németek és egyéb külföldiek laknak. Nem kisebb, mint Budapest… sőt fogalmam sincs :) Mivel nekem Budapest abszolút nem tetszik, ezért Bécstől sem estem hanyatt. Viszont érezni az erőt és hagyományt, amit Magyarországon nagyon ritkán lehet csak érezni. Sőt… talán Tihanyon és Balatonfüreden kívül nem is nagyon éreztem még. Nem, egyáltalán nem arra gondolok, hogy Józsi néni tudja e Rákosi vadászott-e a faluja környékén vagy elénekel-e egy rakás cifrán felöltözött fiatal egy Kodály által kitalált népdalt. Arra a masszív kultúrára gondolok, ami a sötét középkorból átvezetett bennünket az iparosodásba. Olyan lakóházak vannak itt, amikben már ugyanaz az olvasni is tudó polgári család lakik már 10-20. generáció óta. A hagyományok és szokások, melyeket Bécsben láthatok azok egy eredeti gondolatnak a folyományai. Feltételezhetően erről a városról másolták az egész magyar felvilágosodás életét és a tehetős, változtatni akaró „magyarok” (akik nem tudtak magyarul) erre a kultúrára építkeztek jó ideig. Óriási élmény itt sétálgatni az épületek között. Pont olyanok, mint Szegeden… de mégis sugárzik az egész városból, hogy valaha „leader közösség” voltak. Miért mondom, hogy voltak? Mint Berlin, úgy Bécs is látszólag csatlakozott a világváros mozgalomhoz. Ha röviden kifejtett allegóriaként mondanom kéne egy metaforát, akkor azt mondanám ezek a világvárosok a világ zoknijai. Nincs identitásuk. Bár fogalmam sincs van-e értelme ennek a metaforának, hiszen a zokninak is van identitása… de tuti rosszabb a PR-ja, mint egy Hugo Boss nyakkendőnek. Szóval ezek a típusú városok csodálattal töltenek el, mert fellebbentik egy globális társadalom utópikus képét: iszonyú sok nemzetség egy nyelvet beszél, behozza a saját kultúráját, elfogadva másokét és mégis háborítatlanul élnek egyenlőségben és barátságban (a testvériség meg utóbb kialakul – a szép lányok náció függetlenek) Ellenben ezek a városok mégis olyan semmilyenek. Nem mondjuk, mint Róma. Róma például simán egy nagyapánktól örökölt nyakkendő. Ahhoz képest Bécs egy kulturált, tiszta zokni. Nagyon kapaszkodnak a régi dicsfénybe. Mi sem mutatja jobban a ragaszkodást, mint a 200 ezer méteres kivetítőn nézhető, ingyenes film fesztivál sorozat a városháza előtt, amit Osztrákia nemzeti szponzorokból rendez. Sok opera, operett, új és régi film megy. Most pl. csodálatos szereposztásban láttuk Verdi 200. évfordulójának alkalmából bemutatott Otellót. A zenét a bécsi filharmonikusok dzsemmelték alá és 2008-ban megnyerte a Mezzo operafesztivált a darab. Sajnos ezek az értékek már nem értékállóak, mint mondjuk egy Oscar vagy egy Viva Comet :D Én se szoktam operákat nézni, de ez kategóriájában élvezhető volt. Így is van egy érdekes világképem a férfi-nő viselkedéspszichológiáról, de például ezen opera megtekintése kapcsán még jobban rámerősítettek. A csajok megkanosodtak (a pécsiek szerint is egy lány a legkanosabb az egyesületemben). A lányokat nem érdekli semmi szép, érdekes vagy kultúra közeli. Megvakarják a lábuk közét és leülnek a számítógép elé kockulni vagy éppen elmennek buliba srácokat felhajtani… az opera után, a húsz főből álló alakulatunkból alig maradt ott hat emberke. Ez a hat ember pedig öt fiú és egy lány arányban oszlott meg. A férfiakat nem érdeklik most se jobban ezek a dolgok. Ennyi férfit régen is érdekeltek, csak akkor még ezzel szemben minden lány fontosnak tartotta a hasonló értékeknek átélését. Visszatérve arra, hogy nem sokat tudok Bécsről még elmondhatom, hogy tényleg. Az egy hét alatt a kórházban úgy kifacsarnak, hogy csak hálni jár belém a lélek. A „mi vagyunk az orvosok, kezünk sose dolgozott” kapcsán itt néhol még igazabb dolgokat láttam. Egy szak ambulancián 3 beteg van és nem 33, mint otthon. Vagy egy osztályosan 1 orvosra 5 beteg jut és nem 50, mint otthon. De mivel én még ennyihez se vagyok hozzászokva, ezért ez nekem most még fárasztó. Nem mondok se kórházat, se osztályt… de ahol én vagyok az alapján írom, amiket írok (a többi MoG-os hallgató mondja, hogy van az máshogy is, de akárhogy is, én most csak ezeket a dolgokat látom) Nem teljesen úgy működnek sógoréknál az osztályos állapotok, mint kicsiny hazánkban. Itt minden szakmait az orvos csinál: vérvétel, sebellátás, varratszedés, etvasz. – mondjuk, van is rá idejük. A segédápolók adják a kaját vagy húzzák újra az ágyat. Arra még mondjuk nem sikerült rájönnöm, hogy mit csinálnak a nővérek. Lehet ez a titkuk. Mindent a kezünk alá raknak és fogalmunk sincs, mit csinálnak valójában… csak minden jól működik. (lehet, hogy ennek így kéne működnie valójában?) A tagozódás veszélyesen durvább orvos-nővér-segédápoló szinten, mint Ungarn-ban. Az egy dolog, hogy más iskolázottsággal rendelkeznek a kasztok, de nem is beszélnek egymással. Fogalmuk sincs, és nem is érdekli őket, hogy mit csinál a mellettük lévő ember. Centrál vénás vérvételt csináltam és kérni akartam egy akármilyen fecskendőt. A kránken sveszter (nővér) úgy bámult rám, mintha azt kértem volna, rajzoljon fel nekem egy aminosavat szerkezeti képlettel. Nagyon fura hiszen, otthon a nővérekre úgy tekinthetünk, mint a tündér keresztanyukákra, akikhez még azzal kérdéssel is fordulhatunk, hogy hogyan gyógyszereljük a betegünket. Egyszóval itt mindenki tudja, mi a dolga (és csak azt) és azt meg is csinálja, mert nem állítanak senkit lehetetlen feladat elé, ezáltal csodák csodájára működik is a rendszer. Akiknek a segítségével itt lehetünk az a félisteni magasságokba emelhető Dr. Herbert Ehringer Professzor Úr és a Lions Club. A program immáron 10 éves, (glüklikesz geburtsztág) mely idő alatt közel 1200 hallgatót láttak már vendégül. Az európai Lions Club elnökétől oldalágon megtudhattuk, hogy ez évben 150.000 euróba kerültünk nekik. Derék! de leginkább már csípő. A program alapvetően európai integrációt segít elő ebben a régióban. Ezt mi sem példázhatja jobban, mint a Lions Club által szervezett városnézésünkön az idegenvezetőnk mondata: „Románia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország… Nagyszerű! Újra együtt a Monarchia”. Voltak még persze az idegenvezetőnek keresetlen szavai minden ország küldötteihez, de mi aztán kaptuk az ívet. Nem valami hálásak az osztrákok, hogy nem szerettük a vendégszeretetüket a saját országunkban. Ellenben mindenki tudja itt, hogy ha Magyarország, akkor az mostanában fogászati ellátást jelent. Szóval Magyarország = Fogászat. Na nem olyan jó, mintha Svájc = Bank lenne, de jobb, mint a Románia = Drakula. „Voltam már a Balkánon, de Magyarország kimaradt” – ezt az egyik páciens találta mondani. Tök cukik. Nincs okom panaszra, hiszen a ritka szurkálódástól eltekintve nem kapunk olyan lelki fenyítést, mint a kalandvágyból otthon maradt hallgatók sajátjainktól. A Lions Club a kenyai éhezők mellett (vagy helyett?) minket is megvendégelt már egy kávézásra és egy vacsorára. Sőt várható még több program is. Le a kalappal az odaadásukért. Social programnak idáig csak a schönbrunn-i kastély és az állatkert fért bele. (képek feltöltve) Hát azt már biztosan állíthatom, hogy a Habsburgok aztán tudtak élni, ha ránézek erre a monumentális komplexumra. Ez a helyszín annyira fontos, hogy a 16-17. században egyszer mi is porig romboltuk. Nevét egy szép kútról kapta. Végső állapotát Mária Terézia tevése vevése után nyerte el. A 18. század közepén alapított állatkert pedig az első állatkert a világon. Meg kell, valljam és ezek nagy szavak lesznek egy kislánytól (Woody Allen), de nem volt egy nagy ugrás. Az állatállománya az elvárható normális, de nem egy hú, ami mondjuk ne lenne akár Szegeden is. (persze van azért ez az pluszban) Ami viszont óriási, azok az ötletek. Az állatok bemutatása nagyon jól van megoldva és nem állítanám, hogy hiányérzetem volt a távozás után. Megérte ezen a két helyen eltölteni az első szabadnapomat. Folytatás egy hét múlva…
Posted on: Sat, 13 Jul 2013 21:56:28 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015