ezt sírás nélkül nem - TopicsExpress



          

ezt sírás nélkül nem lehet... https://facebook/fejermegyeiallatmentok Egy állatbarát kért tőlünk segítséget, miszerint Csákvár egyik elhagyott házánál egy kutyus fekszik már napok óta mozdulatlan állapotban. Többek is látni vélték és egyesek szerint szegény kutyus mozdulatlan, csak nyöszörgése és vakkantása hallatszott néha. Egy másik kiszállás miatt csak este sötétben tudtunk csak elindulni. Kisiettünk a helyszínre még mielőtt késő lett volna, de ami minket fogadott, az nagyon megdöbbentett. A kutyus sem felállni, se mozdulni nem tudott, még a hangját sem lehetett hallani, azt hittük későn értünk. De szerencsére nem. Édes baba, rettenet ahogy kinézett. Csapzott, koszos, büdös bunda, remegő hang és kétségbeesett tekintet. Még utolsó ereivel kivánszorgott a kapu elé, ahol segítségkérően nyöszörgött. Azonnal kocsiba téve állatorvoshoz rohantunk vele. A kutyus teste szinte hihetetlenül el van deformálva. Mintha az egész kutyát megcsavarták volna fejénél és faránál fogva, majd visszatekerték volna az eredeti állapotba, ami nem jött össze. A hátsó bal lábát nem használja, kúszik a földön és erőlködik. Csak vonszolja magát. Seggén hatalmas kelések és keményedések találhatóak, valószínű ez mind a vonszolás következtében keletkezett. Farka nincs, de azt a pici csonkot is meg megcsóválta időközönként ahogy beszéltünk hozzá. Feje búbja is mintha teljesen lecsúszott volna egész a nyakáig, amit teljesen jobb irányba tart. Nincs egyensúlyérzéke és segítség nélkül jobb oldalra dől. Orvos után rögtön kezelésbe vettük és megszabadítottuk a nagy szőrpamacstól. Testén rengeteg seb és véraláfutások. Vélhetően nagy ütés vagy rugdalás áldozata lett. A bal hátsó lábán idegbénulás és mindkettőben izomsorvadsás van. Ezenfelül az emlődaganat is biztos már. Az infúzió után már kicsit jobban lett. Még kótyagos és jobbra tart,de reménykedünk a legjobbakban! Mi mind nagyon aggódunk érte és bízunk a teljes felgyógyulásában. Abban hogy lába is használható lesz. Bízunk benne, hogy a szeretet és a törődés majd segít és újra vissza hozza az életbe teljes egészében ezt a szerencsétlen csöppséget. Aki úgy érzi, hogy tud segíteni bármivel, azt nagyon hálásan köszönjük és elfogadjuk. De ami a legfontosabb, az az hogy vele legyünk és támogassuk lelkileg is! Az első nyugodt és békésen átszundított éjszakája után benéztem Bekihez. Tekintete keresi az embert és a szeretetet. Lábacskáin és popsiján csúszva, nehezen döcögve vonszolta ki magát a napra és a friss levegőre. Fejét lábamhoz dugta, kis csonkját megcsóválta, így adta tudtom szeretetét és háláját. Nyeltem egy nagyot és meredt szemekkel csak néztem őt... Istenem, hozd vissza az életbe! Ennyi szenvedés már bőven elég volt! Akit megfogott Beki története és szívesen segítené őt, szeretné bármivel támogatni, az megteheti. Bankszámlaszámunk a következő: Fema Állatmentők Cib Bank: 10700093-67838194-51100005 iban: HU13 1070 0093 6783 8194 5110 0005 swift kód:CIBHHUHB Minden segítséget nagyon köszönünk a jó lelkű embereknek! A felépülése és rehabilitációja nagyon hosszú lesz, de kitartunk! Képek az alábbi linken: https://facebook/media/set/?set=a.487080034724644.1073741884.314526565313326&type=1
Posted on: Mon, 18 Nov 2013 06:25:13 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015