Íme a második magyarra fordított könyvrészlet, melyben az utazásokról esik több szó: Kelet-Európa, Mongólia, illetve az otthoni turnék a főbb témák! A fejezetben megszólalnak: H.P. Baxxter – a Scooter alapító tagja és ordibátora Rick J. Jordan – a Scooter alapítója és billentyűse Jens Thele – alapító, de passzív tag, a Scooter menedzsere és a Kontor Records vezetője Michael Simon – a Scooter jelenlegi harmadik tagja Holger Storm – a Scooter korábbi turnémenedzsere Jay Frog – a Scooter korábbi harmadik tagja Mark Schilkowski – a Scooter-borítók régi tervezője Kai Busse – a Scooter másik ex-turnémenedzsere Frank Lothar Lange – a Scooter fotósa Joko Winterscheidt – német tévés műsorvezető Axel Coon – a Scooter korábbi harmadik tagja 1998-2002 között Heinz Strunk – humorista, a Fraktus című német film forgatókönyvírója Holger Storm: Legyen az Lettország, Litvánia, vagy Ukrajna, Kelet-Európában mindig az az első kérdés, hogy vannak-e a bandának különleges igényei. Mivel más együtteseknél, akiket menedzseltem, sosem fordult elő ilyesmi, így egy kicsit meg voltam hökkenve. Én egy egyszerű északnémet fickó vagyok, aki Schleswig-Holstein egyik kicsiny falujából származik, úgyhogy elkezdtem gondolkodni rajta, mi a fene lehet az mégis, hogy különleges igény. Na persze nem tartott soká, míg rájöttem: drogok és nők. És ezek mindent tudni akartak: a szőkét vagy a barnát szeretik jobban, miféle drogokra vágynak... Frank Lothar Lange: A backstage-en a Scooter keményebben nyomta, mint a Guns n Roses vagy bármelyik másik banda, amelyikkel együtt dolgoztam. Holger Storm: Ez mind igaz, de az tény, hogy ezekkel a különleges igényekkel sohasem éltünk. Mert azt hozzá kell tennem, hogy a backstage-en mindig voltak csodaszép fiatal lányok. Kai Busse: Hogy hogy kerültek oda, az mindig a helyzettől függött. Néha beszéltünk a koncert előtt a rendezvényszervezővel, amikor a tudtukra adtam, hogy mindig szeretünk fiatal hölgyekkel együtt bulizni. Többnyire ez bevált. De ha nem, akkor bementünk a közönség soraiba, és elhívtunk pár lányt a backstage-be. Általában lelkesen jöttek, mert tudták, hogy ez ingyen italt jelent és találkozást H.P.-vel. Holger Storm: Természetes, hogy egyik-másik lány többet is akart a srácoktól. H.P. egyből kiszúrta, hogy ki akar rátapadni, és ki nem. Ha valamiért zaklatott volt, vagy nem volt kedve hozzá, akkor nem szánt rájuk egy pillanatot sem. De ezt végső soron nem bánta, mert nőkből sosem volt körülötte hiány. Hogy a koncertek után mit csinált, hát az meg az ő magánügye. Frank Lothar Lange: Amikor egyszer Izlandon léptünk fel, bementünk egy bárba, ahol H.P.-t kapásból három hiányos öltözetű nő fogadta. Az egyiknek a kezében volt egy üveg pezsgő, amivel felállt az asztalra, beleivott, aztán bedugta a nyelvét H.P. szájába, majd felkiáltott: Üdv Izlandon!. Ez volt ám az üdvözlés. H.P. Baxxter: Ha női rajongókról van szó, mindig óvatosan viselkedek, mert ki tudja, mi történhet később. Én szeretem azt hinni, hogy a mi rajongóink nem azok a tipikus groupie-k, hanem olyanok, akik szeretik a zenénket és azt, amiről a Scooter szól. Azok a nők, akikkel a koncert után találkozunk a klubokban, inkább azok, akiknek csak a hírnevünk jön be, és csak szórakozni akarnak. Frank Lothar Lange: Reykjavíkban a közönség megpróbálta megrohamozni a színpadot. Amikor az első hullám egy kicsit lecsillapodott, H.P. kiment a színpad jobb szélére és hagyta magát bezuhanni a tömegbe. Nem elég, hogy telt ház volt, de a közönség majd felrobbant. Az az izlandi túra háromnapi nonstop partizás volt. Egy rakás csaj lógott körülöttünk, akik jól akarták magukat érezni - mi meg egy másodpercet se voltunk józanok az ott tartózkodás időtartama alatt. Reykjavík nagyon vad. A helyi MTV 48 órán keresztül csak Scooter-klipeket adott, és megcsináltuk azt, ami sem Elton John-nak, se Robbie Williams-nek nem sikerült: először mi csináltunk teltházat az ország legnagyobb arénájában. Hatezer emberről beszélünk, ami az egész ország lakosságának majdnem az öt százalékát teszi ki. Rick J. Jordan: Fantasztikus dolog a zenekar tagjaként egzotikus országokba utazni. Sokkal jobban megismered az adott országot, mint egy átlagos turista, mert kapcsolatba kerülsz helyi rendezvényszervezőkkel, akik megmutatják nekünk az országukat és a legcsodálatosabb dolgokat. Michael Simon: Az évek során az élő koncertezés egyre fontosabb lett számunkra, és nagyon sikeresek lettünk az olyan országokban is, mint Finnország, Norvégia, vagy Oroszország. Néha már úgy érzem, havonta ötször utazunk ezekre a helyekre. A Scooter különösen Észak- és Kelet-Európában népszerű, viszont elég nehéz a dolgunk délen, Olaszországban és Spanyolországban. Szomorú, hogy nem fogja meg őket a Scooter. Ott van viszont Sydney, ami nagyon megragadott. Magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy odamenjek, de amikor ott voltam, felfedeztem, a vad természet és a modern városok csodálatos egyvelegét. Sydney épp olyan, mint New York, azzal a különbséggel, hogy meseszép tengerparton fekszik. Jens és én leültünk a Bondi Beach-en és néztük a szörfösöket, majd fél-egy órával később már a hatalmas felhőkarcolók árnyékában voltunk. Külön-külön már voltam tengerparton és nagyvárosban is, de a kettő keveredését ekkor láttam először. A tengerentúli utazások elég kaotikusak, de néha túl elbűvölőek ahhoz, hogy rutinná váljanak. Persze néhány dolog, mint felmenni a színpadra és utána bulizni egyet, rutinná válhatnak, de mégse olyan az egész, mint az Idétlen időkig című filmben, ahol minden nap ugyanaz a nap ismétlődik. Kai Busse: A turnék során mindig van egy fix napirend, ebben beletartoznak a hivatalos rendezvények, mint az interjúk és a fényképezkedések. Az én szempontomból addig jó, amíg az interjúkészítő normális, mert akkor H.P. nyugodtan tud válaszolni, és nem szakítja félbe a mondata közepén. H.P. mindig tudja, hogy kell reagálni különféle helyzetekben és különféle emberekkel szemben. Nem szorul tanácsra vagy segítségre, ami megkönnyíti a helyzetemet. Jens Thele: H.P. minden fellépésre egy hatalmas bőrönddel jön, akkor is, ha csak egy napról van szó. A belsejében rengeteg vasalt fekete és fehér felső van, egy csomó pár nadrág, és néhány pár cipő. Kézipoggyászt nem szokott magával cipelni, viszont néha két bőröndje is van. Zoran meg kivasalja a tartalmát! Michael Simon: Bizonyos dolgokat meg kell tanulnunk, például hogy ki mit csinál a színpadon, melyik táncos melyik számnál jön be és hogyan, mikor, és honnét. Ezek azok a dolgok, amik rutinná válhatnak, de mindig van változatosság - más ország, különböző hotelek. Ezek teszik érdekesebbé a dolgokat. Nem lesz tőle olyan az egész, mintha például tíz éven keresztül tologatnád az aktákat ugyanannál a cégnél. H.P. Baxxter: A turnék során hamar elunom magam. Nap nap után mindig ugyanaz jön. Ilyenkor mindig elkezdek agyalni olyan dolgokon, amik fenntartják a jókedvet, például szokatlan szórakoztató időtöltések. Az egyik ilyen volt, hogy mindenkinek azt javasoltam hogy menjünk el a helyi állatkertbe. A javaslatomon mindenki meglepődött, még olyan is volt, aki megkérdezte, hogy mit keresnénk mi ott? Szóval kötelező programmá tettem, és végül mindenki eljött. Axel Coon: Nem számított, hol voltunk, Kelet-Európa síkságain, vagy egy általunk még soha nem hallott ukrán városban, ha volt ott állatkert, menni kellett. H.P. Baxxter: Mert mindig ezt hallgattam tőlük! Az állatkertbe látogatás eléggé pihentető dolog, és valamilyen szinten rituálissá vált, valahányszor egy új városba jutottunk el, mindig mentünk. Michael Simon: A sydney-i állatkertben egy kamerás stáb is velünk volt. Olyan közel mentünk a kengurukhoz, hogy etethettük őket, a háttérben pedig a csodálatos égbolt volt látható. H.P. Baxxter: Gyerekkorom óta kedvelem az állatokat. Odahaza sokféle volt nekünk: kacsák, csirkék, kutyák, macskák. Néha megdöbbent az állatkerti állatok állapota, például Ukrajnában. Mindig arra gondolok, szegény állatok, és akkor egy ideig másként tekintek az állatkertekre. De vannak csodálatos helyek is. Például Helsinkiben közvetlenül a part melletti szigeten épült fel, a tizenkilencedik század végén. A berlini is szép, annak van a legnagyobb állatgyűjteménye a világon. Marc Schilkowski: Egy alkalommal a srácokkal utaztam Ukrajnába, ahol először a kijevi olimpiai stadionban léptek fel, aztán pedig Odesszában egy arénában. Az utóbbi helyszínen nem lehetett a backstage-ben bulizni, mert sajnos a hátsó hangcucc elromlott. H.P. erre kerek perec visszautasította, hogy felmenjen a színpadra, mondván, hogy a szerződésben benne van az egy órás bemelegítés és a rengeteg pia. Így hát nem volt mit tenni, egy road visszament H.P. szállására, ahol az oda elvitt kettes számú hangrendszert szétszerelte és elhozta a backstage-re. Ezután megvolt az egy órás bemelegítés, és csak ezután mentek fel a színpadra. Tudni kell, hogy Oroszországban és Ukrajnában nagyon rossz néven veszik, ha egy koncert később kezdődik. A szervezők kezdtek idegesek lenni, és azzal fenyegetőztek, hogy csúnyán megjárjuk, ha nem mennek fel rögtön a színpadra. Tartottak tőle, hogy a közönség besokall és szétveri az egész kócerájt, de ez H.P.-t egyáltalán nem hatotta meg. Végülis majdnem egyórás késéssel lépett a Scooter színpadra, és hatalmas koncertet adtak. Holger Storm: Sose felejtem el, amikor Odesszában voltunk, és bementünk egy klubba a Fekete-tenger partján, ami teljesen fehérre volt festve. Egész éjszaka buliztunk, aztán feljött a nap, a DJ lazulós zenét játszott, és félmeztelen lányok sétáltak fel-alá. Úgy éreztem magam, mintha valami különös szektába keveredtem volna, de legalábbis mintha meghaltam volna és a mennyországban lennék. Ott ültünk délig és jól éreztük magunkat. Rick elaludt, később nekünk kellett felkelteni. Nem is értettem, hogy lehet egy ilyen helyen elaludni? Rick J. Jordan: Ott lehet, hogy elaludtam, de Mongóliában totál éber voltam. Abban az országban nagyon szép tájak vannak, de tisztára mint egy banánköztársaság. A Nemzetközi Kereskedelmi és Gazdaságfejlesztési Minisztérium minisztere szervezte, és ő segített a tájékozódásban is. Jay Frog: Mongólia egészen elképesztő hely. Egy szegény ország, ahol sokan még mindig lóval és szekérrel közlekednek, viszont az emberek nagyon kedvesek, és a rendezvényszervező is rendkívül barátságos volt. Az ételek finomak voltak, és mindent megtettek azért, hogy otthon érezzük magunkat. Rick J. Jordan: A szovjet időszak elég jelentős lenyomatot hagyott Mongólián, ugyanazokat a hagyományos dolgokat láthatod itt is, mint a kelet-európai volt szocialista országokban. Mégsem sivár minden, mert rengeteg kék színt láthatsz: a kék a buddhizmus szent színe Mongóliában. Minden oszlopra és házfalra raktak kék zászlókat. A kísérőnk folyékonyan beszélt németül, ami elsőre meglepő volt, de aztán rájöttünk, hogy ez azért van, mert annak idején szoros együttműködés volt Mongólia és az NDK között, sok mongol pedig az NDK-ban tanult. Koncert előtt azért kinéztünk a helyszínre, hogy eljött-e egyáltalán valaki... H.P. Baxxter: Mindössze pár focizó kissrácot láttunk. Megkérdeztük a rendezvényszervezőt, miből gondolta, hogy sokan fognak eljönni. Azt válaszolta, ne aggódjunk, legyünk türelmesek, mert a városban közlekedési káosz alakult ki, és az ide vezető utak teljesen bedugultak. Jay Frog: És igaza volt, mert egyik pillanatról a másikra megjelent tízezer ember, és a buli közepén találtuk magunkat. A miniszter hozatott egy hatalmas LED kivetítőt, ami nagyobb volt, mint amilyet bárhol a világon láthattunk. Körülbelül hárommillió eurónak megfelelő összeget költött az egészre. Rick J. Jordan: Aztán a koncert kellős közepén elment egy pillanatra az áram, de ez csak minket érdekelt igazán. A tömeg türelmesen várt, míg vissza nem jött az elektromosság. Utána minden úgy ment, mintha mi sem történt volna. H.P. Baxxter: A koncert végén hatalmas tűzijáték volt. Nem sűrűn látni ilyesmit arrafelé. Rick J. Jordan: Ezután mondták nekünk, hogy a miniszter szeretne velünk vacsorázni, úgyhogy beszálltunk egy autóba, ami egyenesen egy étterembe vitt minket. Ahogy megérkeztünk, az áram már megint elment, így gyertyákat kellett gyújtani. Az étterem tulajdonosa azonban beszélt a miniszterrel, az pedig egy elektromossági szakemberrel, aki a város egy másik részében lekapcsolta az áramot, hogy mi villanyfénynél ehessünk. Amikor befejeztük a vacsorát és távozni készültünk, a miniszter illetlen volt, és úgy búcsúzott, hogy egy élmény volt számára együtt enni a Scorpions-szal... Holger Storm: Ha valaki annyit utazik, mint mi, néha elfelejt olyan apróságokat, mint a szobaszám vagy a hotel neve, ahol megszállt. Állsz a 16-os szoba ajtaja előtt és megpróbálsz bemenni, de a kulcs nem passzol a zárba. Aztán eszedbe jut, hogy tegnap este Kölnben voltatok, és ott volt a szobád száma 16-os, de ma Stuttgartban vagy, és itt 22-es. Ez szinte minden alkalommal előfordul velünk. Van, hogy a többiek késő éjjel felhívnak, hogy most hol a fenében is szálltunk meg. Néha még én magam sem tudom! Ha az ember turnén van, mintha egy másik világba csöppenne - elveszíti az időérzékét és a dolgok normális ritmusát. Ha az egész befejeződött, utána mindig elvonulok néhány napra egyedül, és olyankor seki se zavarhat. Michael Simon: Otthon koncertezni egészen más élmény. Fent vagy a színpadon, a barátaid és a családod pedig odalent vannak, 12-13-14 ezer ember közt a tömegben, és ez felejthetetlen. Ez volt a helyzet a teltházas 2010-es hamburgi koncertünk esetében, a Color Line Arenában. Jens Thele: Attól a koncerttől libabőrös lettem. Tizenháromezer rajongó az arénában, különböző városokból, de más országokból is. Az egész aréna hullámzott, H.P. pedig remek formában volt. Joko Winterscheidt: Koncert után hátramentünk a backstage-be, és megláttuk H.P.-t, Ricket és Michaelt, teljesen leizzadva, széles mosollyal az arcukon. Örültek neki, hogy a koncert rendben lement. Akkoriban nem voltam még közvetlen viszonyban a Scooteres srácokkal, legfeljebb üdvözöltük egymást, ha megjelentünk az MTV Home-ban vagy a The Dome-ban. Ennek ellenére szinte családtagként köszöntöttek. Rengeteg Red Bull és vodka volt, és miután az RTL stábja csinált pár felvételt meg egy interjút, elmentek, és aztán nagyon berúgtunk. Istenkirály este volt. Még azután áthívtak magukhoz a George Hotelbe - a Scooteres fiúkkal az ivászat soha nem ér véget. Jens Thele: A hatalmas arénakoncert után nem tartott sokáig, hogy jött az ötlet: rendezzünk stadionos koncertet, ami azért elég kockázatos dolog. Ha a stadion végében van a színpad, akkor akár ötvenezer ember is befér, de úgy döntöttünk, hogy inkább legyen keresztirányban elhelyezve, ami ugyan csökkenti a kapacitást, de így is jó sok hely marad. Tizenkilencezer ember jött el, ai azt jelenti, hogy ötezer hiányzott még a teltházhoz. Ennek ellenére ez volt a legnagyobb közönség előtt megszervezett önálló Scooter-koncert - legfeljebb a nagy fesztiválokon játszottunk ennél is több ember előtt. Heinz Strunk: Aznap este vettük fel a Fraktus című filmhez a Scooter jeleneteit. Ahogy a dolgok szép lassan kibontakoztak, az varázslatos volt - annyira dinamikus volt az előadás, hogy annak tökéletességét senki sem tagadhatja. Minden remekül ment, és az energia szinte áramlott a levegőben. Mindenki majd felrobbant. Jens Thele: Lehet, hogy nagyszerű fellépés volt, de pénzügyi szempontból egy katasztrófa. A Scooter egy fillért nem látott a bevételekből, a szervezőknek pedig hatszámjegyű volt a vesztesége. Heinz Strunk: A koncert után pedig bulizni mentünk a srácokkal egy klubba.
Posted on: Thu, 14 Nov 2013 07:00:01 +0000
Recently Viewed Topics
© 2015