2. Elvégzett munka értékarányos kifizetése Vérlázítónak - TopicsExpress



          

2. Elvégzett munka értékarányos kifizetése Vérlázítónak tartjuk, hogy ma Magyarországon – egy külföldi tulajdonú gyárban – míg egy gyári munkás három műszakban 120.000 Ft-ot keres egy hónapban, addig a MOL vezérigazgatója 8 órányi „verítékes” munkáért havi 1-2 millió forintot tudhat magáénak, de ezen felül éves jutalomként 1,7 milliárd forint boldog tulajdonosa is. Ezeket a fizetéseket teljes mértékben meg kell szüntetni, mivel teljesen demoralizálja a társadalmat. Nem szeretnénk hivatkozni régmúlt birodalmak bukásaira, de pontosan az ugyanilyen kifizetési módszerek vezettek nagy civilizációk bukásához. Mire is gondolunk? A római birodalom bukását megelőzően volt egy zsoké. Az évente Rómában megrendezésre kerülő fogathajtó versenyt követően a Római Birodalom bevételének a 30%-át fizették ki neki. Nem lekicsinyíteni szeretnénk a fogathajtó munkáját, de valljuk be, érdemtelenül kapott ekkora vagyont. A jelenlegi demokráciában működő társadalmakban (pl. az Európa Uniós tagországokban) a fizetések értékét „az emberi képességek” szerint állapítják meg. Erre való hazug hivatkozással fordulhat elő az, melyet a következő sorokban fogunk boncolgatni. Pocsékoló módon történő bérezések vannak egyes személyek részére. Meg kell szüntetni! Nem lehet olyan magán- vagy állami tulajdonú bank, Kft, Zrt, Holding… ahol egy igazgató, tulajdonos, magas beosztásban dolgozó alkalmazott, aki ekkora pénzt kapjon. Ezek a kifizetett pénzek az államgazdaságtól vonják el a pénzt, mellyel a szegényebb társadalmi réteget lehetne segíteni. Egy vállalkozás igazgatója, tulajdonosa… ne kaphasson több fizetést, mint a minimálbérben dolgozó alkalmazott fizetésének a tízszerese. Mennyivel különb az egyetem rektora, mint az egyetemen tanító tanár? Mennyivel dolgozik többet a rektor, mint a tanár? BKV vezérigazgató mennyivel dolgozik többet, mint a buszsofőr, aki a dugóban áll nap mint nap vagy reggeltől estig rója az autópályát a Volán buszon, vagy épp egy Gyöngyös-Mátraszentimre vonalon a szerpentines utakon a mínusz 15 fokban a jeges úton, ember életekért felelve? Nem inkább egy buszsofőrnek kellene többet fizetni és egy íróasztal mögött ülő embernek kevesebbet adni? Kórház igazgató, főorvos, ápolónő. Melyiktől kéne elvenni és melyiknek többet adni? Rendőrség, Budapest, Üvegpalota, Országos Rendőrkapitányság. Az irodában dolgozó több ezer alkalmazott fizetése az egekben jár, míg az utcán dolgozó rendőr kínlódik és egészségét nem kímélve teszi kockára életét. A teljes kifizetési rendszere a demokráciának a feje tetejére van állítva. Nem azt kívánjuk mondani, hogy a tanult, diplomás ember ne kapjon pénzt, hanem azt, hogy aki nap, mint nap verítékkel keresi meg a kenyérre betevő falatot, esetleg munkájával az életét kockáztatja, több pénzt érdemel - amit meg is kell kapnia - még ha annak a rovására is megy, hogy a vezetői székben ülő emberek kevesebbet vihetnek haza. Mezőgazdaság. Sok ember dolgozik ebben az iparágban, akik az éhhalál szélén állnak - míg különböző agrárgazdasági szakemberek milliókat keresnek úgy, hogy életükben nem láttak még sertést vagy nem arattak, - mégis megmondják, hogyan kell azt csinálni. Kevesebbet az íróasztal mögött ülőnek, többet a földeken dolgozónak! Ezen súlyos hibák megszüntetését pártunknak el kell érni. Építőipar. Az építőipari holdingok éveken át az alvállalkozók vérszívásával keresték a milliókat. Azok az emberek, akik nehéz fizikai munkájukat adták egy-egy projekt megvalósításához, talán épp, hogy el tudják tartani családjukat. Az építőiparban, különböző felmérések szerint maximum huszonöt évet lehet tevékenykedni úgy, hogy a dolgozó megőrizze az egészségét (csontok, ízületek, gerinc épsége). Válságot megelőző időben Cipruson öt-tízezer forint közötti órabért kapott egy munkás, de Európa nagy részén is hasonló fizetést lehetett elérni, hisz tisztában voltak a fent írtakkal. Hogy lehet az, hogy évtizedek óta magyarok százait, ezreit, millióit megnevettető-megsirattató színészeink egy része még az 50.000 Ft-os nyugdíjat sem érik el, míg egy reality show-ban szereplő, mindenki számára ismeretlen ember, milliókat keres? Ezt beteg demokráciának nevezzük. Ettől a királyság is jobb volt. Jó lenne, ha már a nép, aki a két kezével dolgozik, az is keresne pénzt! És keresni is fog, ha Ön is így gondolja. Jelentkezéseket, elképzeléseket, kérdéseket az alábbi e-mail címre várjuk: karpatmedencepartja@gmail
Posted on: Tue, 23 Jul 2013 15:22:09 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015