"Isten fényességét kell sugároznom" Maczkó Mária népdalénekes hitről, hazaszeretetről Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas népdalénekest - vagy ahogy ő mondja: "szolgálatos énekest" - bizonyára nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Énekkel dicsérlek Adventtől Adventig című, megrendítően szép lemezét megjelenésekor, 2002 decemberében figyelmükbe ajánlottuk, most pedig, Nagyboldogasszony és Szent István idei ünnepén megszívlelendő gondolatait tárjuk Önök elé. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén látta meg a napvilágot a Galga menti Turán. Születésnapja és keresztneve is a Mennyei Édesanyához kötődik. Mit jelent Önnek ez a kapcsolat? Kiválasztottságot sejtetett egész életem folyamán. Hiszem, hogy az ember nem véletlenül születik oda, ahová és akkor, amikor. Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a gyönyörű ünnepen jöhettem a világra, hogy ezen a szép napon vállalhattam a földi létet. Szűz Mária személyében olyan példaképet kaptam, akihez mindennap tudok imádkozni és akinek folyamatosan érzem anyai szeretetét. Nem véletlenül kereszteltek Máriának: ezt a nevet is ajándékba kaptam. Szüleim azt mondták, "hoztam magammal" a nevemet. Gyermekként, a turai templom csodálatos festett faoltára előtt, amely Mária mennybemenetelét ábrázolja, vasárnap délutánonként sokat időztem. Csak néztem a szép képet, Máriát és az angyalokat, és úgy éreztem, szólnak hozzám, üzennek nekem. Milyen üzeneteket kapott az égiektől? A szeretet kötelezettségét. Az a legfontosabb, hogy az ember mindig szeretettel forduljon a másik ember felé, és kötelessége addig bízni a másikban, amíg az meg nem győzi az ellenkezőjéről. Nagyon fontos, hogy a szív a helyén legyen. Ha valami komoly problémánk van és igen nehéz az a kereszt, akkor a másik ember felé kell fordulnunk, és látni fogjuk, hogy a mi gondunk, a mi személyes, súlyos terhünk eltörpül a másik ember problémái mellett. És igen, ilyenkor elszégyelli magát az ember, és néha kigördül az a könnycsepp, az öröm könnycseppje, hogy "Istenem, senkivel sem cserélnék, mert a másik élete sem könnyebb". A nehézségek a mi stációink. Én ezeket már nem kereszteknek hívom, hanem egy-egy jókor jött figyelmeztetésnek. Az a fontos, hogy az ember észrevegye, meghallja a benső hangot, és tudatosítsa, hogy minden az ő lelkének megmentéséért történik a Földön. Egész életünk folyamán annyi felesleges kacatot tudunk felhalmozni magunk körül, pedig az emlékeket a szívünkben kellene őriznünk, a bensőnkben kellene hordoznunk, hogy azt "elővéve" táplálkozzunk belőlük, amikor bajban vagyunk, és erőt merítsünk a másik személy felé forduláshoz. Biztos vagyok abban, hogy a találékony szeretet a legfontosabb az életben. A jókor jött kézszorítással, öleléssel, mosollyal vagy beszélgetéssel egy perc alatt ki lehet gyógyulni a lelki bajból, a fáradtságból és az elesettségérzetből. Arra törekszem, hogy a szeretetemmel és a hangommal Isten végtelen jóságát közvetítsem embertársaimnak; a dalokkal simogassak, becézzek, gyógyítsak. Hiszem, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy a magunk módján hozzájáruljunk a szeretet művészetéhez. Így hát - miként minden keresztény - én is világítani jöttem a Földre, nem pedig panaszkodni. Isten fényességét kell sugároznom, különösen a sötétségben vergődő lelkek felé. Keveseknek adatik meg, hogy hivatásszerűen dicsérjék a Teremtőt énekükkel. Milyen felelősséget ró ez az Ön istenkapcsolatára és művészetére? Az ének maga a csoda, a lélek megtartó ereje, azért van, hogy el ne hervadjon a szívünk. A dalolással kifejezhetjük gondolatainkat, örömünket, bánatunkat, fájdalmunkat. Az énekek elhozzák közénk a patakok csengését, az erdők suttogását, a mezők sóhajait, az öregek emlékeit és az ifjak igyekezetét, hogy átmelegedjék a szívünk az ének tisztaságától. Többször megtapasztaltam, hogy az az ének, amely kapcsolatot tart Istennel, amelynek igazából ő a forrása, gyógyítja a lelket, kiűzve a sivárságot, az igénytelenség démonát. Az a hivatásom, hogy kimondva-kimondatlanul Istenről énekeljek, hogy a hangommal, a hitemmel és a szeretetemmel örömet adjak az embereknek. Ezért mondom magamról, hogy szolgálatos énekes vagyok. Milyen örökségből forrásozik az Ön művészete? Szülőfalumból és az otthon melegéből hoztam magammal zenei örökségemet: a népdalok és a vallásos énekek szeretetét. Akárcsak a hitet és az alázatot, amelyek nélkül nem lehet igazat énekelni. Minden ember együtt születik a szépre, a jóra való érzékenységgel és az önkifejezés igényével. Megmutatni magunkat a világnak, hozzátenni valami értékeset közösségünk, környezetünk létéhez: örök emberi törekvés. Én is erre törekszem. Szerencsés vagyok, hogy magyarnak születtem, és boldog vagyok, hogy énekelhetek. Szeretném, ha minden emberhez eljutnának azok a gyönyörű, régi magyar népdalok és vallási énekek, amelyeket ismerek, és jó lenne, ha őseink féltve őrzött és az utókornak nagy becsben átadott kincsére minden magyar ember büszke lenne. Az Énekkel dicsérlek Adventtől Adventig című lemezén két éneket is hallhatunk Szent István királyról. Mi az ő életpéldájának ma is eleven üzenete? Isten és a haza szeretete. Szent István király ünnepén el kell gondolkodnunk azon, hogy az ő szellemi örökségét mennyire becsültük, illetve mennyire becsüljük meg. Azt hiszem, van bőven gondolkodnivalónk... Ha visszatekintünk nemzetünk történelmére, jól látjuk, hogy éppen ezt a két Szent István-i értéket folyamatosan veszély fenyegette. Minden Szent István-ünnepen fel kellene melengetnünk a szívünkben, hogy nekünk egy olyan nemzetalkotó királyunk volt, aki abból a szélvész hordából, abból a robbanó törzs-magyarságból, amely itt élt egykoron, egy hazába tudta letelepíteni a népét. Szent István nagyon jól tudta, hogy ezt a népet semmiképp sem lehet megőrizni, nem lehet egyben tartani, ha nincs hite. Ha az embernek nincs az életében gyökér, kapaszkodó, akkor a legkisebb szellő is elfújja. Mi más, ki más is lehet ez a kapaszkodó, ha nem Isten? István nagyon jól tudta, hogy a gazdasági és politikai intézkedések mellett népének Istenre és az oltalmazó Boldogasszonyra van szüksége. Szent István keze imádságra kulcsolódott értünk, és azt akarta, hogy népe is imádkozó nép legyen. A Szent Jobbot azért tiszteljük, mert a két legfontosabbat kaptuk tőle: hazát és hitet. Ha nincs Szent István, én most nem énekelek, nincs templom, és nincs Magyarország sem. Mindig szeretettel és hálával éneklem a "Magyar hazánk fénye, nemzetünk reménye" kezdetű ének utolsó strófáját, bízva a szent közbenjáró segítségében: "Tekints ránk az égből, / Szentek seregéből, / Bús ügyünket szánd meg, / Magyarjaid áldd meg, / Szent István király. G.A.A.
Posted on: Sun, 14 Jul 2013 12:23:20 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015