Parma - Varese : A Stadio Ennio Tardini-be látogat ma a Serie - TopicsExpress



          

Parma - Varese : A Stadio Ennio Tardini-be látogat ma a Serie B-ben szereplő Varese csapata, hogy megpróbáljon némi ellánállást tanusítani a parmai alakulat ellen. A hazaiak igazi középcsapattá nőtte ki magát. Ezzel a kerettel nem szabad, hogy gondjaik legyenek, simán bent kell maradniuk a Serie A-bA pármaiak hivatalos oldalán még nem találtam információkat arról vonatkozóan, hogy kik is léphetnek pályára a 21:00-kor megrendezésre kerülő mérkőzésen. Viszont az előző Coppa Italia meccsből azt a következtetést vonom le, hogy Donadoni mester nem tartalékol, és nem púpnak érzi a Kupában való szereplést. Az előző körben a Parma a Lecce csapatát búcsúztatta egy nagyon sima mérkőzésen. Amauri, Cassano, Munari és Palladino íratkoztak fel az eredményjelzőre. Igaz, hogy a Lecce a Varesetől egy ligával lejjebb játszik, de ennek nem kellene túlságosan nagy gondot okoznia. A Parma egyébként 3 meccse nem nyert otthon. Utóbbi 3 bajnokijukon csak egy vereségre, és két döntetlenre futotta. Igaz, a bajnokesélyes Juve vitte el a 3 pontot, egy a hajrában született ralálattal, illetve a Lazio és legutóbb a Bologna távozott ponttal a Stadio Ennio Tardini-ből. Ez is okot adhat arra, hogy a mai meccsen maximálisan odategyék magukat, és úgymond a Varese lehet a főpróba a hétvégi milánói (Inter) kiruccanás előtt. A Varese, mint már említettem a Serie B-ben pallérozódó középcsapat. Reális célnak tűnik a rájátszásba bekerülés. A Vicenza és a Juve Stabia elleni minimáis gólkülönbséggel jutottak el idáig. A Juve Stabia ellen csak tizenegyesekkel sikerült kiszenvedni a továbbjutást. A csapatot inkább ismeretlen olasz játékosok alkotják. Jóllehet a csatársorban érdemes lesz Pavolettire odafigyelni, hiszen góljával Ő a csapat házi gólkirálya. Utána egyetlen játékos van 2 gólos, és néhány 1 gólos játékos is akad. Ha tehát kiveszik a játékból a fiatal támadót, akkor aligha fognak nagy veszélyt jelenteni a rutinos parmai védők számára. Összességében azt gondolom, hogy a Parma jobb csapat, az előző Kupa meccséből azt szűrtem le, hogy nem veszik félvállról ezt a sorozatot. Ha pedig így lesz, és a legjobb 11 fog kifutni a Stadio Ennio Tardini gyepére, akkor garantált a siker! 1. FC Saarbrücken - Borussia Dortmund : A Német kupa 3.fordulójának kisorsolásakor, kétség nem fér hozzá a Borussia Dortmund járt a legjobban. A Bundesliga harmadik helyezettje,ugyanis az egyetlen még versenyben maradt harmadosztályú Saarbruckent kapta meg ellenfélül. A két csapat nem sűrűn játszott egymás ellen,legutóbb még 1998ban hozta őket össze a sors, akkor is egy kupamérkőzés erejéig amit a sárga feketék 3-1re nyertek . A Saarbrucken eddigi kupa szereplése mondhatni kiváló alakult. Az első körben a Werder Bremen ,másodikban pedig a Paderborn búcsúztaták. Bremaikat egyébként 3-1re győzték le, de az igazsághoz hozzátartózik hogy a rendes játékidő döntetlennel ért véget (1-1) A Brémaiak után a hazaiaknak esélyük van a Bajnokok Ligájában (már már állandó)szereplő Dortmundiak kiejtésére,ez alighanem még nagyobb szenzáció lenne, de azét maradjunk a földön realitást nézve a Dortmundnak simán kell nyernie. Megkockáztatóm még egy gyengébb dortmundi kezdő 11 is gólokkal kell hogy nyerjen. Jörgen Klopp bizonyára nem is az alapcsapatát nevezi a mérkőzésre ,persze lesz azért belőlük is a kezdőben ,de leginkább azok jöhetnek számításban a mérkőzésen aki kevesebb játéklehetőséget kaptak ezidáig a szezonban.A kapuban nem lennék meglepve ha Weidenfeller helyet Langerak védene,mezőnyben pedig Friederich, Durm , Kehl,Hofmann és Aubameyang is kezdene.Úgy vélem ezen játékosok is tudnak jól teljesíteni továbbjuttatni a vendégeket. Lewandowskial meg főleg, az ő játéka valószínű és még Mikhitaryané és ha kezd még ténylegesen Aubameyang is biztos hogy a támadórész igen hatékony lesz a vendégektől . El se tudom képzelni hogy a sárga feketék ne szerezzenek gólokat, úgy gondolom mindkét félidőben betalálnak és végig vezetni is fognak a mérkőzésen. Ezáltal egy félidő /vége 2/2 tudok el képzelni . Eredményben pedig 0-3 , legalább. Górnik Zabrze - Widzew Łódź: Az utóbbi években a Górnik szintet lépett a lengyel bajnokságban, a középmezőny tetején helyezkedik el, tavaly sikerült egy 5. helyet is elcsípniük. Ez nagy siker, hiszen az ezredfordulót követő években általában a kiesés elkerülése volt a cél a szezon előtt, egy évet el is töltöttek a második vonalban. Most ott tartanak, hogy a dobogó is reális cél, vesztett pontok tekintetében az ezüstös pozícióban tanyáznak jelenleg és tapadnak az éllovas Legia Varsóra. Annyira megnőttek az elvárások is, hogy a hétvégi idegenbeli vereség után a sajtótájékoztatón elég kemény kérdéseket kapott Ryszard Wieczorek mester, aki leszögezte, hogy nagyon örülnek a keddi meccsnek, így van lehetőség javítani és visszatérni a rendes kerékvágásba. A csapatba visszatér a hétvégi meccset kihagyó Radoslaw Sobolewski, a középpálya motorja 32 alkalommal a lengyel válogatottban is szerepelhetett, valamint a lapok miatt hiányzó rutinos védő Antoni Lukasiewicz. Hazai pályán meggyőző a zabrze-i csapat, 8 meccsen 6-1-1 a mérleg és a döntetlen is az ellen 92. perces egyenlítése után jött össze. Az ellenfél a ligautolsó Widzew Lódz, akik idegenben még nem szereztek pontot, ráadásul 4-22-es gólaránnyal állnak a 8 vereség mellett. A hétvégén sárga lapok miatt elveszítették a középpálya egyik legfontosabb emberét, a nigériai Princewill Okachi feladata a támadások megszűrése, tavaly a 30 meccsen 26x, idén a 18 forduló alatt 16x került bevetésre, ebből 12x végig a pályán volt. Mellette a kiállított Rafael Augustynak is pihen, de ő azért pótolható. Idén egyszer már találkoztak, akkor fordított felállásban is nyert a Górnik 0-3-ra, félidőben pedig 0-2-re álltak. Jelenleg a hazaiaknál a középpálya kulcsembere visszatér, a vendégeknél ezzel szemben kiesik. A hazaiak meggyőzőek a saját közönségül előtt, a vendégek katasztrofálisak az otthontól távol. Ilyen formán a hazai győzelem nem lehet kérdéses számomra, a hétvégi vereség pedig szerintem annyira feltüzelte a hazai csapatot (főleg a 17 meccsen 8 gólt szerző Prejuce Nakoulma lehet dühös, aki az újságírók szerint motivációját veszítette a szezonra, mert Burkina Faso lemaradt a vb-ről), hogy itt nagyon motiváltan és teljes erőbedobással mennek ki a gyepre. Ebben az esetben átszaladnak a középpálya rombolója nélkül küzdő vendégeken és az odavágóhoz hasonlóan már a pihenőre eldöntik a főbb kérdéseket... Queens Park Rangers - Bournemouth : Londonban csap össze a bajnokesélyes QPR és az áldozati bárány szerepét betöltő Bournemouth. A QPR tavalyi szezonja csalódást okozott, hiszen tök utolsóként zúgtak ki a legrangosabb angol bajnokságból. Idénre viszont megint a feljutást tűzték ki célul, és ha néha akadozik is a gépezet, azért még bőven tűzközelben vannak. 3 ponttal vannak lemaradva a listavezető Leicester csapata mögött. Nézegettem a csapatot, és azt kell mondanom, hogy hatalmas szégyen lenne egy ilyen csapattal nem bejutni egyenes ágon a Premier Ligába. A kapuban a rutinos Robert Green, aki a WHU-va, és tavaly a QPR-rel is megjárta már az PL-t. A hátvédsort is ismert nevek alkotják. Az ex-newcastlei Danny Simpson, a Milant, a Sportingot, a Twentét a Malagát megjárt rutinos amerikai belső védő Onyewu, a Tottenhamban éveket lehúzó, és rendre kezdő Assou-Ekotto, az Aston Villában és a Manchester Cityben is alapembernek számító jó öreg Richard Dunne, és ez még csak a hátsó alakzat. A középpályán is irígylésre méltó nevek sokasága: a botrányairól híres, ám annál jobban futballozó Joey Barton, a szintén ex-sarkantyús Jermain Jenas, a Dinamo Kijevből visszatérő Niko Kranjcar, vagy éppen a néhai Chelsea és MC üdvöskéje Wright-Philips. Elöl is rutinos játékosok tömkelege, néhány fiatal gyerekkel kiegészülve. A 24 éves Charlie Austin például rendre szállítja a gólokat, de ott van még Hoilett vagy akár említhetném a jó öreg Bobby Zamorát is. A vendégek csapata korántsem áll ilyen jó nevekből, ami egyébként nem azt jelenti, hogy feltétlenül rossz csapat. Viszont a 8 vendég meccsükön beszipkázott 20 gól arra enged következtetni, hogy Ők is inkább otthon nagy legények. A középmezőny alsó felében foglalnak helyet. Utolsó 5 meccsükön szerzett 2 pontjuk se túl jó ómen ez a londoni kirándulás előtt. Majd elfelejtettem mondani, hogy a sok öreg rutinos játékos mellett még van valaki, aki a sikerekért garantál, Ő pedig nem más, mint Redknapp mester, aki a hazai kispadon foglal helyet. A minőségbeli különbség, a haza pálya, a nagyobb motiváció és Redknapp szmélye miatt nálam ez a meccs fix hazai! Crystal Palace - West Ham : Londoni rangadóval kezdődik a hétközi forduló a PL-ben. A tök utolsó Crystal Palace fogadja a Kapalácsosokat. A hazaiak pocsék formában vannak, már ha ezt lehet formának nevezni. 13 forduló alatt szerzett 7 pontjuk aggodalomra adhat okot. 7 zsinórban elszenvedett vereség után aztán a hazai Everton elleni pontszerzés talán kissé megnövelte a csapat önbizalmát, hiszen a következő meccsen idegenbe sikerült megverni a Hull csapatát. Majd a következő fordulóban megint visszakerült minden a régi kerékvágásba. A Kanárik otthon 1-0 arányban jobbnak bizonyultak. A Palace otthon 6 meccsen lőtt 4 gólja elég pocsék, és nem sok jóra enged következtetni. Viszont én ma egy offenzív csapatot várok, hiszen nincs már min gondolkodni, nyerni kell, gyűjtögertni kellene a pontokat, mert még lassan Karácsony sincs és már kiesnek a PL-ből. Ideje lenne az ex-arsenalos Chamakh-nak, Jerome-nak vagy Jedinaknak már valamit felmutatni támadásban, mert siralmas ez amit nyújtanak. A WHU sem büszkélkedhet a maga 13 pontjával, ám azért mégis jobb csapat benyomását keltik mai ellenfelüknél. Az előző fordulóban otthon 3-0-ra múlták felül a Fulham csapatát. Minőségibb csapat a vendégeké, és talán ma nyerhetnek is, de én erre azért pénzt nem mernék tenni. Kevin Nolan a csapat ikonja, és számomra egy nagyon intelligens játékos. Sok akció fut rajta végig, és Ő azért a képzettebb angol focisták közé tartozik. A Palace-tól 1 gólt minimum elvárok. Muszáj nekik, nincs mese, ha máshogy nem, akkor véletlenül, de muszáj gólt lőniük a pontohoz legalább. A WHU-tól szintén gólt, gólokat várok, mert ez a hazai védelem elég lyukas, és szerintem be is fognak találni. Esélyesebbnek érzem a WHU-t, de kimenetelre nem mernék tenni. Azt viszont merem remélni, hogy mindkét csapat a győzelemre játszik, akkor pedig nem lehet gond a tippel. 1-1 vagy 1-2-t tippelek. Nantes - Valenciennes : A Nantes átmentette a másodosztályból hozott lendületet az idei évre is, jelenleg a 6. pozícióban találhatjuk meg a legjobbak között is a kanárikat. Hazai pályán különösen nem viccelnek, igaz a 4-0-3-as arány nem tűnik annyira jónak de a PSG-Monaco-Lille trió hozta el a három pontot és csak nekik sikerült gólt szerezniük is, hármuknak összesen négyet. A többi ellenfelet lesimázta a hazai gárda, a három nagytól pedig nem szégyen kikapni, ráadásul mindegyik nagyon szűk vereség volt. A jó formába az utóbbi két meccs egyaránt 0-1-es veresége rondít csak bele, de az egyik a Monaco ellen volt, a Guingamp vendégeként pedig egy nagyon szoros meccsen maradtak pont nélkül, ott a döntetlen sokkal reálisabb eredmény lett volna. Ma itt a tökéletes lehetőség a javításra hiszen hazai pályán fogadnak egy gyengébb csapatot és Michel Der Zakarian mester minden ászára számíthat, ott lesz a pályán a Gakpe-Djordjevic-Aristeguieta hármas és a rutinos védelem is. Az ellenfélnél már nem ilyen rózsás a helyzet, nemrég edzőt is váltottak és az Anderlect-Koppenhága duónál nagy sikereket elérő belga Ariel Jacobs vette át a stafétabotot. Hétvégén hazai pályán kikaptak a Lille ellen, így nem sikerült tökéletesre a bemutatkozás. Ráadásul blődség lenne csodát várni a mestertől, hiszen a francia foci még elég új neki, kell egy kis idő, míg belerázódik. Hogy a lehető legnehezebb dolga legyen még a csapatösszeállítással is komoly gondjai vannak, hiszen rengeteg a hiányzója. Szinte a komplett csatársor kihagyja a találkozót, a szezonban 9 meccsen pályára lépő rutinos Gregory Puyol, aki már hét szezonja húzza a csapat szekerét, az egykori Liverpool ígéret a 12 meccsen szereplő Anthony Le Tallec és a 9 meccsen bevetett Opa NGuette is maródi. Így két egészséges támadó maradt a keretben, két fiatal titán, a 20 éves, de már 10 meccsen pályára lépő Bahebeck és a 19 éves Massampu, aki 10 percet töltött eddig a pályán és inkább a második csapatban számítanak rá. Mellettük még két védő, Mater és Rose hagyja ki a meccset, ha egészségesek mindketten a kezdő 11 tagjai. A hazaiak egy erős támadó hármassal léphetnek pályára, ráadásul a két gyengébb meccs után most nagyon oda teszik majd magukat, a védelem összhangban van, nem olyan egyszerű gólt lőni nekik. A vendégeknél a rutin teljesen hiányzik majd a támadásokból, márpedig az kellene most a legjobban, a tapasztalatlan csatárokat megeszik majd a hazai hátvédek, nincs meg bennük az a plusz, amivel egy kis teret nyerhetnének. Komolyan meglepődnék ha betalálnának a vendégek de egy esetleges gól sem fúrja meg a tippet mert a nem ideális összeállításában szereplő védelemnek a mozgékony Nantes csatársornak legalább két gólt be kellene rámolnia... Hamburg SV - 1. FC Köln A HSV csapatának irányítója, van der Vaart még nem léphet pályára, így a HSV-nak nélküle kell megoldania a mai meccset. A hétvégi - Wolfi elleni - találkozón érződött a hiánya, de felfedezhettük magunknak a török Calhanoglut. Meg kell jegyezni a nevét, mert ez a 19 éves srác még nagyon sokra viheti. Olyan rúgótechnikája van, hogy az valami elképesztő. Abban meg biztosak lehetünk, hogy Németországban olyan fizikai és mentális felkészítést kap, hogy a jövőben is meghatározó alakja lesz a világ futballjának. Az 1. FC Köln vezeti a Bundesliga II-t, legfőbb célja a feljutás. Hogy mi a csapat célja a kupában, az jó kérdés. Vélhetően minden mindegy alapon játszanak a kecskések, és ha összejön jó, ha nem, az sem baj. A találkozó egyértelmű esélyese a HSV. Nem valószínű, hogy botlani fog. Schalke - Hoffenheim A gelsenkircheni együttes hazai közönség előtt játszhat, ami nagy segítség. A hétvégi bajnokin a Veltinsben 3-0-ra nyert a csapat a VfB ellen, ami jó alap lehet. A srácok hozzá vannak szokva a szerda-szombat ritmushoz. Farfan visszatérése új értelmet adott a támadójáték szónak. A kis perui játéka egyébként nagyon hiányzott a Királykékeknek. Hogy milyen formában van, azt jól jelzi a hétvégén vágott két gólja a svábok ellen. Betalát az a Jones is, aki az idény első felében pár hét száműzetésben volt a fakónál. Ott szépen átgondolta a jövőjét, és ő is újra alapembere a csapatnak. Nagyon együtt van a Schalke, és újabban a sokat bírált védelem is jól teljesít. Ma is az Uchida-Höwedes-Matip-Fuchs négyes fog kezdeni. Fuchs nem egészéges, de Aogo még nála is ramatyabb állapotban van, így nincs mese, Fuchsnak kezdeni kell. Középen Neustadter lesz ezúttal Jones párja. Elöl a hírek szerint Szalai, bár könnyen lehet, hogy a fiatal Meyer megkapja a lehetőséget Kellertől. Az ék mögött pedig a 4-2-3-1-es felállásban Farfan, Boateng és Draxler. Elképszetően dinamikus trió, kellően kreatív, ugyanakkor gyors játékra képes a Schalke. Lille -Olympic Marseille A Ligue 1 egyik nyitómérkőzése lesz ez az összecsapás a 16. fordulóban. A Lille jelenleg 2. a tabellán 4 pontra elmaradva az éllovas PSG együttesétől. Hazai pályán vívott 7 mérkőzésükből 6 alkalommal győztesként vonultak az öltözőbe, egyedül csak a Nice tudta őket megtréfálni még szeptember közepén egy sima 0-2-es sikerrel. A Lille hazai pályán ebben az idényben csak ezt a két gólt kapta, de ez a mérleg igaz rájuk idegenben is. Az elmúlt 15 forduló alatt 17 alkalommal tudtak az ellenfél kapujába találni és csupán 4 alkalommal kellett a saját kapujukból kihalászni a labdát. Idegenben is hasonló a mérleg, mint hazai pályán, egyedül csak a Reims tudta tőlük elhalászni a 3 pontot hazai környezetben. Mindent összevetve számomra a Lille szezonja kicsit a Roma szezonjára hasonlít az olasz élvonalból. Nyernek meccseket többnyire 1 rúgott góllal, játszanak döntetleneket, kevés gólt kapnak és még sorolhatnánk. A hazai csapat házi gólkirálya jelenleg Roux 5 találattal. A Marseille 4. a tabellán 6 pontra elmaradva mai ellenfelétől. Hazai környezetben gyengébb formát mutatnak minden téren, mint idegenben. A Marseille vereségek sorozatát szenvedi el a BL-ben a Napoli, Arsenal, Dortmund hármas társaságában. A csapat 5 mecs után 0 ponttal rendelkezik ami egyenlő a biztos kieséssel, szóval nyugodtan a bajnokságra tudnak koncentrálni. Az Olympic ügyeletes gólfelelőse Gignac 6 találattal. Úgy érzem mindkét csapat elsődleges célja a bajnoki dobogó és az európai kupa indulást jelentő helyek valamelyike. Nem hiszem, hogy bármelyik gárda képes lenne majd a bajnoki hajrában tartani a lépést a PSG - Monaco párossal. Az oddsokra nézve a hazai csapat tűnik az esélyesebbnek, de érzek annyi plusz energiát jelenleg az Olympic csapatában, hogy képesek lehetnek győztesként kikerülni ebből a párharcból. Kemény mérkőzés lesz, de igazi gólparádére nem számítok, maximum 1 vagy 2 gól. A két csapat legutóbbi 4 bajnoki összecsapásán 2 Marseille, 1 Lille és 1 gól nélküli döntetlen született. Tipp: Olympic Marseille 3,85 Nice -Monaco A mai nap egyik tömegtippje a Monaco vendésikere lehet. A két alakulat igen csak eltérő szezont fut eddig, de azért tegyük hozzá, hogy eléggé eltérőek a célok is. A Nice jelenleg a 15. pozíciót foglalja el a tabellán és a mostani formájukat elnézve lassan már hátra felé kell figyelniük a tabellán, nehogy a kieső helyek valamelyikén találják magukat egyik napról a másikra. Legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésüket sorozatban elveszítették, de az idei szezonban már több élcsapatot is megvicceltek. A Nice inkább hazai pályán hatékonyabb, idegenben nem igazán megy nekik a játék. A házi gólkirályuk az argentín Cvitanich 7 találattal. Az élvonalba idén visszatérő hercegségi alakulat komoly erősítéseket hajtott végre a nyár folyamán és nem titkolt cél náluk a bajnoki cím megszerzése, valamint a BL indulás. Jelenleg a tabella 3. helyét foglalják el 5 pontra elmaradva az éllovas PSG-től. A Monaco hazai környezetben még veretlen, de idegenben már a Lille térdre kényszerítette egyszer őket. A házi gólgyáros a kolumbiai Falcao aki már 9 találatnál jár, de a francia Riviére is 6 találatot számlál az idei szezonban. A két csapat legutóbbi 4 bajnoki összecsapásán 2 Monaco siker született az 1 Nice sikerrel szemben, de egy 1-1-es döntetlen is becsúszott. Monaco számára fontos ez a 3 pont mivel a 2. helyezett Lille ma a Marseille csapatát fogadja és egy PSG pontvesztés is bármikor benne lehet a forduló paklijában. Sima mérkőzésre számítok magabiztos vendég sikerrel, de egy kérdés még nyitott... a Lille és a Marseille skalp mellé meglesz a Nice számára a Monaco is? A kérdésre ma este, 21:00 órai kezdettel kapjuk meg a választ. Tipp: Monaco 1,80 Vitjaz Podolszk - Bars Kazan A nap egyetlen olyan KHL mérkőzése, ahol a számomra megfelelő esély egy teljességgel vállalható és játékképes oddshoz párosul. A ХК Витязь, vagy ahogy mi magyarok jobban ismerjük, Vityaz Podolsk egy kevésbé erős, Tarasov Divízióbeli csapat. Mióta KHL a KHL, sosem sikerült rájátszásba jutniuk, a legjobb rekordjuk egy 13-32 (győzelem-vereség) volt, még a 2010-11-es szezonban. Idén nem olyan szörnyűek, már biztosan csapatrekordot jelentő mérleggel zárnak, hiszen megvan a 14 győzelmük és még vége sincs a szezonnak. A gólkülönbségük -14, a bekapott 76 góljukat nem is mondanám vészesnek, hiszen ez egy 2.45-ös átlag, ami szerintem nekik teljesen jó. A gondjaik inkább a góllövéssel kezdődnek, hiszen a kerek kettes átlag egy jégkorongcsapatot sem tölthet el büszkeséggel. A tavalyi év házi pontkirálya, a 37 éves Alex Korolyuk, aki egyébként nagy vándor, hiszen játszott a San Joséban, az Ak Barsban, Khimikben, az Atlantban, az SZKA-ban, a Yaroslavlban, a Nizhnekamskban és a Magnitogorskban is, a Podolskhoz azonban többször is visszatért és lehetséges, hogy a pályafutását is itt fejezi majd be. Jelenleg a helyettes kapitányi pozíciót tölti be, és ami még ennél is fontosabb: sérült! Rajta kívül két támadó, Josh Hennessy és Anton Korolyov van sérültnek jelölve, előbbi egy, utóbbi hat gólnál tart. Hiányzuk a kapuból a svéd válogatott egyik lehetséges cserekapus-jelöltje, Johan Backlund, aki tavaly még a Kärpät Oulu színeiben védett. A pontjaik kétharmadát otthon gyűjtötték, tehát a hazai pálya mindenképp előnynek tűnik a számukra, még akkor is, ha a rendes játékidős győzelmeik és vereségeik száma majdnem azonos. Az Ак Барс, magyarosan Ak Barsz egy potenciális bajnokjelölt tatárföldről. Négy és öt éve bajnokok voltak, a helyük betonbiztos a rájátszásban. Jelenleg vezetik a Kharlamov Divíziót, sőt az egész keleti konferenciát. A rekordjuk 23-10, ha lebutítjuk csak győzelem-vereségre, ha ennél pontosabbak akarunk lenni, akkor 17-5-4-6. A gólkülönbségük +31, aminél csak három csapat tud jobbat az egész KHL-ben, szerintem mondanom sem kell, hogy kik azok. A meccsenkénti majd hármas lőtt gólátlaguk lehetne jobb, de a védelem segítségével ez is teljesen hatásos eddig. A kezdő kapusuk a sokak által már korábban leírt Konstantin Barulin, aki idén bizonyítja, hogy bizony számolni kell vele az orosz válogatott Szocsiba készülő keretében. 19 meccsen 1.72 kapott gólt átlagol és 94.5%-kal véd, ami kiemelkedő a liga kapusai között. A gólokat nagyon szépen elosztják egymás közt, nincsenek nagy szakadékok a legjobb gólszerzők között; van 10, 9, 8, 7, 6 gólos játékos is. Tatárföldön érzik magukat igazán otthon, azonban akkor sem illetődnek meg, ha el kell hagyniuk az otthon meleg nyugalmát. Az Ak Bars mindössze egysze szenvedett rendes játékidős vereséget a Podolsk ellen, ami remek mutató, azonban a döntetlen néha becsúszik. Az idei bajnoki versenyfutás már javában zajlik és a Kazany nyakában bizony ott liheg a Baris Astana, ami szerintem kellő motiváció ahhoz, hogy ne könnyelműsködjék el a meccseket innentől. Tipp: Ak Bars Kazany - 1.70 Lukko - JYP: A kedvenc finn csapatom játszik, ezt nem lehet kihagyni. A tavalyi bronzmeccs párosítása. Mind tudjuk, hogy a Lukko tavaly mit produkált, ezért nem is említem ennél mélyebben. Sötét folt volt az a finn rájátszásbeli fogadási históriánkon. Idén is be fognak jutni a rájátszásba, azonban nem várok tőlük csodát és menetelést. A hazai remek mutatóiknak és rekordjuknak köszönhetik, hogy ilyen jól állnak jelenleg. 11 győzelmük van, ebből nyolc rendes játékidős, és mindössze háromszor kaptak ki, a gólkülönbségük +11. Összességében azonban kereken 0-ás gólkülönbséggel, 15-13 (győzelem-vereség) rekorddal állnak, ami a közepes felé helyezkedik el. A legeredményesebb játékosuk egyben a Liiga legeredményesebb játékosa is, névszerint Ville Vahalahti, aki törzsgyökeres Turku PS játékos volt egészen az idei szezonig, amikor a TPS csapatkapitányi pozícióját a rájátszás reményére cserélte. 27 fellépésen 12 gól és 14 assist, azaz majdnem pont/meccses átlag. Kiváló! Úgy tűnik nekem, hogy a hátán viszi a csapatot, így hát amikor esetleg neki nem megy úgy, akkor bukta van. A JYP orrhosszal van csak a mai ellenfél előtt, ezét nagyon jól jönne legalább egy döntetlen, hogyez a különbség ne csökkenjen. 16-12-es rekorddal, +13-as gólkülönbséggel a liga második legjobb támadóegysége az övék. Otthon jók, de idegenben sem rosszak, a harmadikak az idegenbeli táblázaton, 7-7-es mérleggel, 5-5 győzelem és vereség rendes játékidőben, +3-as gólkülönbség. Nem mondhatnám, hogy van kiemelkedő góllövőjük, sokoldalú csapatról van szó. Warn, Perin, Louhivaara, Lahti és még sokan mások képesek gólt, gólokat szerezni és szerintem ez teszi őket olyan veszélyessé. Azt hiszem egyértelmű, jobb csapatnak tartom a vendégeket, azonban a hazaiak sem rosszak egyáltalán. Nyomás alatt láthattuk tavaly, hogy a JYP felül tudott kerekedni a Lukkon, az idei első bajnoki találkozásukat viszont a Rauma nyerte jyväskyläben. Sérültekről nem tudok, ami egyrészt nagyon furcsa, másrészt pedig teljesen elképzelhető is lehet. Én úgy gondolom, hogy a két csapat sok gólos párharcot fog vívni és a végén a sokoldalúbb csapat örülhet majd a pontoknak. Tipp: JYP - 2.50 SaiPa - Turku PS A rövidítve SaiPa-nak ismert Saimaan Pallo együttese egy középcsapat finnországból, idén egyelőre az élmezőnyhöz próbálnak húzni, azonban nem sok választja el őket a mögöttük lévő csapatoktól. 17 győzelem, 11 vereség, +12-es gólkülönbség. Ami miatt viszont itt tartanak jelenleg, az a hazai mérlegük. 14 meccs, 10 rendes játékidős, két ráadásos győzelem, egy rendes játékidős és egy ráadásos vereség, +21-es gólkülönbség. Nagyon sok játékosuknak vannak pontjai, azonban a hazai Koho mellett az amerikai Davis, a kanadai Glenn és Giliati a húzóeberek gólokban és assistokban. A legutóbbi, Tappara elleni meccsen ráadásul utóbbi három nem is játszott, és így is 3-1-re sikerült nyerniük. Az elsőszámú kapusuk Jussi Markkanen, aki megjárta az NHL-t is, idén tért vissza a SaiPa csapatába és 23 meccsen 2.09 kapott gólt átlagol valamint 92.5%-kal véd, amivel nagy szerepet vállal abban, hogy a SaiPa eddig csak 65 gólt kapott. A Turku PS nincs ilyen jó helyzetben. A tavalyi év után idén sem lesznek ott a rájátszásban, hacsak valami hihetetlen csoda nem történik. Egyszerűen nem jók, ez van. Hét győzelem, 22 vereség, -33-as gólkülönbség, innen nincs visszaút. Idgenben még nincs rendes játékidős győzelmük, csak két ráadásos, amiből az egyik pont legutóbb volt. A leggyengébb támadósor ettől függetlenül nem az övék, őket szimplán a sok bekapott gól nyírja ki. 64-et ütöttek, ami ugyan annyi, mint az ötödik helyezett Jokerit Helsinki lőtt góljainak száma. Gólt, gólokat tehát valószínűleg ők is fognak tudni ütni, azonban az is szinte biztosnak tűnik, hogy minimum hármat be is nyelnek. Ez a nap egyik papírformája, ahol érzésem szerint akár nagyobb arányú győzelem is születhet. Ennek megfelelően az odds sem magas, főleg hokihoz képest. Tippmixen nincs hendi, ezért oda a sima hazait, neten viszont a hendis SaiPa győzelmet javaslom. Tipp: SaiPa - 1.60 143 Austria Wien-Sturm Graz Egy találkozót rendeznek ma a sógorok Bundesligájában és a jelen állás szerint két nagyjából hasonló formában lévő csapat méri össze az erejét. A tabellán mindössze két hely és hat pont választja el őket, de a Sturm egy meccsel kevesebbet játszott. A forma táblázaton előkelőbb helyen áll az Austria, de a hazai-vendég mutatóik nagyjából kiegyenlítődnek. Amiben a statisztikák alapján igazán különbséget látok az pedig a csapatok neve mellé bevésett rúgott és kapott gólok száma. Az Austria sokkal szorgalmasabban termelte eddig a gólokat eddig és nagyjából annyit kapott, mint ahányszor a Sturm eddig összesen beköszönt az eddigi ellenfeleinek. Emellett még megemlíteném, hogy a könyvek szerint a hazaiak kerete nagyjából a dupláját éri a vendégekének. Én azt gondolom, hogy a bécsiek eddigi szereplése a bajnokságban csalódást jelent a számukra és mivel a BL-ben nem termett számukra babér ezért újra teljes figyelmüket a hazai pontvadászatnak szentelik ahol már jelentős a lemaradásuk a Salzburggal szemben, a Graz nem egy lebecsülendő ellenfél, de idén eddig ők sem tűnnek stabilnak. Röviden összefoglalva én azt gondolom, hogy a Wien az eddigi botladozásai ellenére jobb csapat és valamikor el kell kezdenie a felzárkózást, ha nem szeretne lemaradni a tabelláról és ehhez most a Grazot kell legyőznie, akiknek a pillanatnyi formáját nézve ez nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Véleményem szerint nem kockázat mentes, de meg lehet próbálni bizalmat szavazni a fővárosiaknak. Tipp: H 1,6 Like ha el olvastad hogy lássam volt értelme:) !
Posted on: Tue, 03 Dec 2013 13:14:26 +0000

Trending Topics



" style="min-height:30px;">
as we move into a new political , HealthCare.gov, i reflect

Recently Viewed Topics




© 2015